:

Szerző: Asztalos Olivér

2017. szeptember 12. 17:06

Szerverpiac: a Huawei kiütötte a Lenovót

Nőttek az eladások a második negyedévben, azonban a Lenovó így is nagyot bukott.

Kisebb növekedést mutatott második negyedévében a szerverpiac - közli szokásos jelentésében a Gartner. A piackutató szerint a kiszolgálók eladásai 2,4 százalékot nőttek a három hónap során, a szerverekből származó bevétel pedig ezzel párhuzamosan 2,8 százalékkal ugrott meg a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva. A Gartner szerint két főbb tényező áll a gyarapodások mögött, amelyek közül az első helyen az APAC (Ázsia Csendes-óceáni térség) régió, azon belül is Kína nagyobb adatközpontos beruházásai állnak.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A másik növekedési faktort a nagy felhős szolgáltatók (hyperscale) adatközpontos beruházásai jelentik, gyakorlatilag az összes meghatározó vállalat bővít, beleértve a Microsoftot, a Facebook-ot, vagy éppen az Amazont. A folyamatot bizonyos esetekben a cégek házon belül végzik, amire jó példa a Facebook Open Compute Project, vagy a Microsoft Project Olympus, amelyek saját tervezésű szervereket, illetve egyéb adatközpontos komponenseket, például tarolókat takarnak - ebből maximum az ODM-szereplők (bérgyártók) profitálnak, a hagyományos gyártók nem.

A nagy szervergyártók közül továbbra is a HPE vezeti a forgalmat vizsgáló rangsort, bár a vállalat bevétele 9,4 százalékot esett vissza a tavalyi évhez képest. Ezzel szemben az egyre nagyobb konkurenciát jelentő Dell EMC tovább növekedett, a gyártó kereken 7 százalékkal múlta felül tavalyi eredményét, amivel már lőtávol közelébe került a HPE-hez, a két cég között már csak 3,1 százalék különbség van. A negyedév egyik nagy vesztese az IBM, amelynek forgalma 21,5 százalékkal csökkent az előző évhez képest. Ezzel szemben a Huawei szabályosan kilőtt, a kínai gyártó 57,8 százalékkal növelte bevételét, amivel a top 5-ből kiütött nagy hazai riválisát, a Lenovót.

Kissé más képet fest a darabszámra vonatkozó felmérés, amelyben a Dell EMC már vezet, igaz az előző évhez képest 6,9 százalékkal csökkentek a cég értékesítései. A második helyen néhány tizedszázalékkal lemaradva a nagy rivális HPE áll, amely 2016 hasonló időszakához képest ugyancsak kevesebb szervert szállított le, a csökkenés 8,7 százalékos.

A Huawei itt is nagyot ment, a vállalat 26,1 százalékkal növelte a darabszámot, az ugyancsak kínai Inspur pedig árnyékként követve honfitársát 31,5 százalékot javított. A Lenovo mélyrepülése itt is kirajzolódik, a tavalyi évhez képest 38,1 százalékkal csökkentek a gyártó eladásai. Nem csoda tehát, hogy a cég júniusban teljesen megújította kiszolgálós palettáját, ám ennek esetleges pozitív hatására még néhány negyedévet valószínűleg várni kell.

a címlapról