Közel egy tucat új Apple hardver érkezik
Egy rakás új és frissített terméket jelentett be tegnapi WWDC rendezvényén az Apple. A vállalat jóformán az összes PC-jéhez hozzányúlt, így az iMac Pro személyében gyakorlatilag megérkezett a számkivetett Mac Pro utódja. Az új gépbe az Apple csúcskomponenseket zsúfolt, az all-in-one gép alapját akár egy 18 magos Xeon processzor és a közelgő Radeon RX Vega is képezheti. Emellett frissültek az iMacek és a MacBookok, megérkezett a régóta várt 10,5 hüvelykes iPad, végül, de nem utolsó sorban pedig egy otthoni, a Siri személyi asszisztenssel párosított hangszórót is leleplezett az Apple.
Az újdonságok közül sokak számára az iMac Pro lehet a legérdekesebb. Az Apple rendhagyó módon tavasszal beszélt arról, hogy végül miért bizonyult tervezési zsákutcának a henger alakú Mac Pro, ami mellett a cég szakemberei elhintették, hogy már készül a teljesen más tervezési filozófián alapuló utód. Talán sokan nem egy iMac-re hajazó egybegépre számítottak, ám végül az Apple úgy döntött, hogy új asztali csúcs-PC-jét egybeépíti a monitorral. Ennek ellenére a a 27 hüvelykes 5K felbontású kijelzőpanel mögötti hardver nem szenvedett csorbát, sőt.
Az Apple ugyanis az (hamarosan) elérhető kvázi abszolút csúcshardvert dobozolta össze a kijelzővel. Ez elsősorban az Intel közelmúltban bejelentett, Skylake-SP kódnevű processzorokra épülő platformját jelenti majd. Az Apple az egyelőre hivatalosan nem publikált Xeon kínálatból három modellt vet majd be az iMac Próban, a nyolcmagos opció mellett, tíz- és tizennyolcmagos CPU-t is lehet majd választani, utóbbi vélhetően vaskos felárat jelent majd. A központi egységet négy memóriacsatornán keresztül lehet majd etetni, a maximális kapacitás pedig 32 gigabájtos, DDR4-2666 szabványú (nem forrasztott!) ECC modulok esetében pedig 128 gigabájt lehet. A háttértár alapvetően SSD-kből áll, ám ennek részleteiről egyelőre nem beszél az Apple. A PCIe csatoló borítékolható, viszont sem a meghajtók formátumáról (M.2 vagy U.2), sem pedig a RAID lehetőségéről nincs még információ, utóbbi legalább opció szinten elvárható lenne egy ilyen komoly munkaállomás esetében.
Videokártya terén sem kell majd szégyenkeznie az iMac Prónak, a gépbe ugyanis a még ugyancsak csőben lévő Vega-alapú Radeon kártyák kerülhetnek. Bár az AMD eddig mélyen hallgatott arról, hogy a régóta várt fejlesztés milyen konfigurációkban kerül majd piacra, az Apple gépének specifikáció alapján két variáns már borítékolható. Az alapértelmezett komponens szerepét a Radeon Pro Vega 56 tölti majd be 8 gigbájt HBM2 memóriával, opció gyanánt pedig válaszható lesz egy ennél erősebb, Radeon Pro Vega 64 nevű variáns, amely 16 gigabájt HBM2 memóriát és vélhetően nagyobb számítási teljesítményt biztosít majd.
A VGA-nak hála akár két 5K kijelző is csatlakoztatható lesz az iMac Próhoz. Amennyiben ez kevés lenne, akkor 4K felbontás (3840x2160 vagy 4096x2304) mellett négy monitort is képes lesz meghajtani a beépített Radeon Pro Vega. Az esetleges extra kijelzőket a gép hátulján található négy Thunderbolt 3 portra lehet majd rákötni. Ezek mellől a Type A foglalatos USB 3 portok sem maradtak le, a sztenderdnek tekinthető aljzatokból összesen négy került a hátoldalra, így csatlakoztatási lehetőségekből nem lesz hiány. Ugyancsak nem lehet panaszkodni a hálózati kapcsolatokat szemlélve, ugyanis az iMac Próba már 10 gigabites Ethernet vezérlő került, amely visszafele kompatibilis az 1, 2,5 és 5 gigabites szabványokkal is, ami mellé egy beépített, vezeték nélküli kontroller társul 802.11ac és Bluetooth 4.2 támogatással. A csatlakozóaljzatok mellől szerencsére nem maradt le az SDXC kártyaolvasó sem, illetve az iPhone-ok esetében száműzött 3,5 mm-es fejhallgató-csatlakozó is felkerült a gépre. Utóbbi mellett két beépített hangszóró és négy mikrofon biztosíthatja a hangzást, illetve a felvételt.
Maga a gép egyébként sem méreteit, sem pedig tömegét tekintve nem rendelkezik kiugró paraméterekkel, a számok a tömegen kívül pontosan megfelelnek a 27-es iMac értékeinek. Így az iMac Pro magassága 51,6, a szélessége pedig 65 centiméter, az állvánnyal együtt számított mélység pedig csupán 20,3 centiméter. A mindehhez társuló tömeg pedig mindössze 9,7 kilogramm, tehát a házba pakolt izmos vas ellenére egy igen könnyen mozgatható konfigurációt tervezett az Apple, már csak az a kérdés, hogy a két ventilátoros hűtés milyen zajszint mellett birkózik majd meg a CPU és a GPU hőtermelésével. Amennyiben ez utóbbit is sikerül kordában tartani, akkor már csak az iMac Pro ára jelenthet akadályt, a rendszer ugyanis potom nettó 5000 dollárról indul, amibe nyolcmagos Xeont, a kisebbik Radeont, 32 gigabájt memóriát, illetve 1 terabájtnyi SSD-t jelent, a legerősebb kiépítés ára várhatóan ennek duplája is lehet majd. A pontos összegre még hónapokat kell várni, ugyanis az Apple decemberre ígéri legújabb csúcs asztali PC-jének piaci rajtját.
Frissített iMac-ek
A csúcsgép mellett az iMac-eket sem hanyagolja el az Apple, így a 21,5 és 27 hüvelykes gépet egyaránt frissültek. Az újítások közül a 4K-s és 5K-s kijelzőpanelt említi első helyen a cég, az ugyanis a korábbinál akár 43 százalékkal nagyobb, 500 nites fényerőt is képesek biztosítani 10 bites csatornánkénti színmélység mellett. E mellé már Kaby Lake kódnevű, kettő- vagy négymagos processzorok társulnak, immár akár 32 (21,5 hüvelyk) vagy 64 gigabájt (27 hüvelyk) maximális memóriakapacitás mellett. Ezzel párhuzamosan a grafikus vezérlők is frissültek, az alapkiépítést jelentő, processzorba integrált Iris Plus Graphics 640 mellé ugyanis a kisebbik gép esetében Radeon Pro 555 vagy 560, a nagyobbik, 27-es esetében pedig Radeon Pro 570, 575, vagy 580 kerülhet.
Háttértár tekintetében a 21,5 hüvelykes modelleknél még a merevlemez az alapértelmezett, a 27-es gépeknél viszont már az SSHD-t jelentő, 1 vagy 2 terabájtos Fusion Drive-val érkeznek a PC-k, de eközben a tisztán SSD-s kiépítés az összes iMac-nél opció. Ahogy az iMac Pro esetében, úgy szerencsére már ezekről a gépekről sem maradt le a Thunderbolt 3, amely két port erejéig támogatott. Ezek mellé ugyancsak négy USB 3, kártyaolvasó, fejhallgató-csatlakozó, illetve Ethernet port került, igaz utóbbi csak gigabites kapcsolatra képes a beépített, vezeték nélküli 802.11ac kontroller mellett.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Az összesen 3-3 alapkiépítésben elérhető 21,5 és 27 hüvelykes gépek már rendelhetőek, a kisebb verzió alapkiépítésért bruttó 420 000 forintot kér az Apple, a nagyobbik pedig 680 000-ről indul.
Lélegeztetőgépen marad a MacBook Air
A frissítési cunamiból a MacBookok sem maradtak ki, így első helyen megújult az egyszerűen csak ezen a márkanéven futó, 12 hüvelykes konfiguráció. A mindössze 920 grammos notebookot így már Kaby Lake processzorokkal szállítja az Apple, amely alap esetben a Core m3-7Y32 modellt takarja. Ennek alapórajele 100, turbója pedig 800 MHz-es pluszt kínál az elődökhöz képest, tehát optimális esetben akár 9-10 százalék feletti is lehet a gyorsulás. Bár az előrelépés szerénynek hangzik, a MacBooknak minden százalékra szüksége van ahhoz, hogy a szerény fogyasztás mellé szerény teljesítményt kínáló Core m sorozattal megfelelő teljesítményt nyújtson a notebook. Az Apple ennek ellenére mégsem ezt, hanem inkább a hardveres HEVC (vagy H.265) gyorsítást emeli ki, amit a macOS 10.13-mal társítva már a 4K anyagok lejátszása is megoldott lesz.
A friss processzor mellé gyorsabb memória dukál, így a 8 gigabájtnyi DRAM órajelét 1866-ról 2133-ra srófolta fel az Apple. Végül, de nem utolsó sorban a háttértár is gyorsabb lett, a PCI Express csatolós SSD-t egy újabb verzióra cserélte a cég, ám az egyelőre nem derült ki, hogy ez pontosan mennyit hoz a konyhára. A gyakorlatnak megfelelően az árazáson nem változtatott az Apple, így a MacBook továbbra is nettó 1300 dollárról (vagy bruttó 500 000 forintról) indul.
Hasonló ráncfelvarrásokat kapott a tavaly bemutatott új MacBook Pro vonal is, amelynek értelmében a Skylake processzorokat Kaby Lake modellek (kétmagos i5-7360U és négymagos i7-7700HQ) váltották. Ezzel párhuzamosan a 15 hüvelykes modell esetében frissült a diszkrét VGA, a tavalyi Radeon Pro 450 helyét a Radeon Pro 555 vette át. A kisebbik, 13-as MacBook Prónál további változás a MacBooknál említett DRAM órajel emelés, így már ebben az esetben is 2133 MHz-en ketyegnek az alaplapra forrasztott chipek. Ennél érdekesebb "fejlesztés", hogy az alapkiépítés SSD kapacitását megfelezte az Apple, így a háttértár induló mérete már csak 128 gigabájt, ezért cserébe viszont 200 dollárt engedett a kisebbik, Touch Bar nélküli gép árából a cég, amely így nettó 1300 dollárról (vagy bruttó 500 000 forintról) indul, tehát a kis MacBookkal pontosan megegyező összegről.
Ennél idehaza valószínűleg többeket érint, hogy az Apple egyelőre megkegyelmez a népszerű MacBook Air sorozatnak, amit egy jelképes fejlesztéssel közölt a cég. Ennek keretein belül a korábbi Core i5-5250U processzor helyére a i5-5350U típusjelzésű került, amely szerény 200 MHz-es órajel többletet jelent. Ettől eltekintve a gép többi része érintetlen maradt, illetve az árcímkéhez sem nyúlt az Apple, amely így maradt nettó 1000 dollár (bruttó 360 000 forint), ami továbbra is a kínálat legolcsóbb MacBookját jelenti.
Egy új és egy frissített iPad Pro
Az iparág már régóta pletykált egy az iPadek esetében sztenderdnek számító 9,7 hüvelyket leváltó táblagép méretről. A szóbeszéd végül tegnap hitelesnek bizonyult, az Apple ugyanis bemutatta a 10,5 hüvelykes iPad Prót, amely az elődjénél alig nagyobb házban hozta el a bő 8 százalékkal nagyobb képátlót. Mindezt a káva méretének csökkentésével érte el az Apple, igaz a korábbi házba így sem fér bele a nagyobb kijelzőpanel, így a tablet magassága nagyjából egy centiméterrel, 25 centiméterre nőtt, a szélesség pedig 4,6 milliméterrel lett nagyobb. Ezzel párhuzamosan a tablet tömege is megnőtt, ami a Wi-Fi-s modell esetében pontosan 32 grammos pluszt jelent.
A kijelző mérete mellett annak más paramétereit is nőttek, így a fényerősség már 600 nitben tetőzhet, amivel az Apple szerint már a HDR tartalmak megfelelő minőségű megjelenítése sem jelent problémát. Enné érdekesebb, hogy ProMotion fantázianév alatt a cég 120 hertzben maximalizálta a képernyőfrissítést. A PC-s monitorok esetében egyre népszerűbb, 60 hertz feletti értékkel bizonyos esetekben (pl. játék) az emberi szem számára folyamatosabbnak tűnhet a megjelenítés. Az Apple szerint többek között például ceruzás rajzolásnál is hasznos lehet a magasabb frissítési ráta, amely szükség szerint dinamikusan változik, amennyiben a magasabb értékből épp nem profitál a rendszer, úgy a fogyasztás csökkentése érdekében visszaesik az érték.
A képfrissítés mellett az iPadek processzorának teljesítménye is nőtt a vadiúj A10X processzornak hála, amely az Apple első 10 nanométeres lapkája. A chip visszatér az A8-szel bepróbált útra, az újdonságban ugyanis ismét három (nagy) mag található, amelyeket az A10-nél megismert módon három, minden szempontból kisebb, fogyasztásra optimalizált egység egészít ki, amelyek energiatakarékos módban lépnek működésbe.
Az előd A9X-hez képest tehát gyakorlatilag eggyel több magot kínál az A10X, az Apple viszont az 50 százalékkal több mag ellenére mindössze 30 százalékos előrelépésről beszél, ami valószínűleg alacsonyabb frekvenciából adódik. Ez vélhetően a friss, 10 nanométeres gyártástechnológia számlájára írható, ami tranzisztorteljesítmény szempontjából még nem érte el a korábbi, 14/16 nanométeres megoldások szintjét, így az Apple kompromisszumra kényszerült.
Nagy kérdés, hogy ezzel az egy vagy két magot kihajtó alkalmazások milyen sebességet mutatnak majd, könnyen lehet, hogy ezek az A9X-szel szerelt iPadek esetében gyorsabban futnak majd. Ezzel szemben grafikában bizosan jobbak lesznek az A10X-szel szerelt tabletek, a frissített, egyelőre ismeretlen típusú PowerVR GPU ugyanis 40 százalékkal nagyobb számítási teljesítményt kínál. A processzorral egybeépített memória kapacitását ugyancsak homály fedi, remélhetőleg már a kisebb, 10,5 hüvelykes modellekbe kerülő chipeket is 4 gigabájttal társítja az Apple.
A felsorolt fejlesztések a második generációs nagyobb iPad Próba is bekerültek, így a két tablet között az egyik legnagyobb különbséget a készülék háza jelenti, ez ugyanis a 12,9 hüvelykes modell esetében semmit nem változott. Ezzel szemben a tömeg legalább csökkent, a Wi-Fi-s verzió esetében 36, az LTE modemmel szerelt variáns pedig 31 grammal lett könnyebb a csúcstablet, miközben a beépített akkumulátor kapacitás 38,8-ről 41 Wh-ra nőtt.
A hátoldali kamerán is fejlődött, igaz ebben az esetben nem volt túl nehéz dolga a cégnek, ugyanis egyszerűen az iPhone 7-ből megismert érzékelőt és optikát ültették át az új iPadekbe. Végül, de nem utolsó sorban a készülékek háttértár kapacitásán is emelt az Apple, a lépcsőket ugyanis megduplázta az új sorozat, a 64 gigabájtos belépőszintet egy 256-os és egy 512-es opció követi. Ezzel a legolcsóbb 10,5 hüvelykes iPad Próért bruttó 255 000, a 12,9-es variánsért pedig bruttó 295 000 forintot kell a pénztárnál hagyni, amely csúcskonfigurációt, illetve tollat és billentyűzetet feltételezve már az 500 000 forintot is átugorhatja az összeg.
És a HomePod
Korábban kiszivárgott, így nem okozott nagy meglepetést, hogy néhány évvel az Amazon Echo rajtja után az Apple is szükségét érzi egy “okoshangszóró” piacra dobásának. Ez (ahogy az Echo) egy internetre kötött mikrofontömb és hangszórótömb keveréke, amellyel az Apple (az Apple TV után ismét) a nappalikat szeretné célba venni. A támadás nem véletlen, a cég mára arra kényszerült, hogy versenytársat állítson a piacon meglepően sikeres “hallgatózó/beszélő hangszórók” ellenében, e törekvés öltött testet a HomePod formájában.
Az Apple-féle marketing azonban igyekezett a HomePod üzenetét letisztítani és az átlag felhasználó számára is megfoghatóvá-befogadhatóvá tenni: eszerint a HomePod inkább egy zenelejátszó eszköz, amellyel az Apple Music zenéit lehet kiváló hangzással lejátszani. Ezen felül, mintegy apróságként tálalja a cég, hogy a HomePod egyébként Siri-integrációval is rendelkezik, vagyis nem csak zenével kapcsolatos hangparancsokra és kérdésekre képes válaszolni, hanem az időjárással, a naptárbejegyzésekkel, hírekkel, adatokkal is tud szolgálni, a HomeKittel pedig az (okos)otthon vezérlése is megoldható.
Nem véletlen, hogy az üzenet a hangszóró funkcióra fókuszál, itt vetette be az Apple a rendelkezésre álló hardveres és szoftveres mérnöki tudás legjavát. A nagy kilengésű woofer és a hét csipogó vezérlését ugyanis a cég egy A8 rendszerchipre bízta, ez és a rajta futó szoftver pedig egészen különleges trükkökre képes. A hangszórót elhelyezve ugyanis a beépített mikrofonokkal “körbetapogatózik” és megállapítja nagyjából saját pozícióját a térben, ezt az információt pedig hangzásjavításra veti be az eszköz. A vokált igyekszik a nyílt tér felé mutató csipogókon kiadni, a hangszerek minden hangszórón szólnak, a háttérvokált és egyéb, szintén háttérhez tartozó hangok viszont a hátrafelé szólnak, hogy a falról visszaverődve töltsék meg a szobát. A rendszer ráadásul az AirPlay 2-nek hála több HomePod között is skálázódik, így ha a hálózatra két eszközt kötünk és egyszerre szólaltatjuk meg őket, akkor szinkronban maradnak és ráerősítenek egymás hangzására.
Papíron mindez nagyon jól mutat, de sajnos ahogy az iMac Pro esetében, úgy itt is decemberig kell várni, hogy élesben is is kipróbálhassuk az Apple csodahangszóróját. Érdekes módon az ár (annyira) nem rugaszkodott el a földtől, nettó 350 dollárt kér érte a HomePodért az Apple, ami ugyan lényegesen több, mint az Amazon Echo nettó 180 dollárja, vagy a Google Home 110 dollárja, ez az igazi versenytárs a Sonos Play családja már 200-500 dollár közötti darabok van jelen, aminek nagyjából a felső-középkategóriáját célozza az Apple.