Mit kínál az Intel méregdrága Core i9 processzora?
A számítási teljesítmény nőtt, az ár pedig csökkent, a rétegtermék státusz viszont maradt.
Piacra került az Intel legújabb HEDT (high-end desktop) platformjának egyik része, a processzorgyártó első körben öt CPU modellt tett elérhetővé, ezzel a 12-18 magos verziók érkezéséig a tízmagos Core i9-7900X képviseli a csúcsot. A központi egység jelenleg a leggyorsabb a négy processzormagnál többet kínáló modellek közül, miközben az előző generációhoz képest jelentősen csökkent az árcédula, a tavaly megjelent Core i7-6950X-hez viszonyítva bő 700 dollárral vágta meg termékének árat az Intel.
Mit mutatnak a tesztek?
A processzorok számítási teljesítményét és egyéb mérhető paramétereit többek között az AnandTech is megvizsgálta már. Ahogy az várható is volt, a nagyon sok szálon dolgozó renderelők megtáltosodnak a sok magot és relatíve magas (turbó) órajelet kínáló processzor alatt. Corona alatt a közvetlen elődhöz képest bő 33 százalékot gyorsult az i9-7900X, POV-Ray alatt pedig még ennél is nagyobbat, 38 százalékot ugrott a tempó, ami két generációs között már nyugodtan nevezhető jelentős gyorsulásnak, pláne az Intel elmúlt néhány éves produkcióját figyelembe véve.
A (jellemzően) egyetlen szálon futtatható JavaScript kódok végrehajtási sebességét is vizsgálta az AnandTech. Ez a böngészési élmény miatt fontos, a hálózati kapcsolat sebessége után gyakorlatilag ettől függ a weboldalak megjelenítése sebessége. Itt a kevés szálas végrehajtásnak megfelelően minden tesztben az igen magas, maximum 4,5 GHz-es frekvenciára képes Core i7-7740X végzett az élen, a tízmagos csúcsmodell csak a mezőny második felében végzett.
Fájltömörítésben a formátumtól, alkalmazástól, valamint a csomagolandó fájloktól is nagyban függ a teljesítmény, emellett fontos a gyorsítótárak sebességre, illetve hierarchiája is. A Skylake-X processzorok esetében utóbbi megváltozott, ami a számok alapján nem tetszett a WinRAR-nak, a népszerű fájltömörítőben ugyanis az előd nagyjából 7 másodperccel bizonyult gyorsabbnak. Ezzel szemben a 7-Zip szimpatikusnak találta a fejlesztéseket, így ott közel 10 százalékot vert a Core i9-7900X az i7-6950X-re.
Videótömörítésben szabályosan lubickol az új tízmagos Intel, a Handbrake HEVC tesztben 34 százalékkal magasabb másodpercenkénti képkockaszámot produkált az új processzor, az ugrás mértéke a renderelésnél látotthoz hasonlítható. A teljes képhez hozzátartozik, hogy H.264 mellett jóval szerényebb, csupán 11 százalékos előrelépést mért az AnandTech. Az oldal emellett a Chromium fordítási idejét is megmérte, ahol egyértelműen hozta az első helyet, közel 20 százalékkal felülmúlva az i7-6950X-et - fejlesztőknek tehát értelmezhető lehet asztali munkaállomáshoz beruházni az új vasba.
Játékok alatt (is) az adott cím, illetve a motor kialakításától függ az eredmény. Az igencsak népszerű Battlefield 1 alatt például szinte mindegy, hogy hatmagos AMD vagy tízmagos Intel van a gépben, miközben az erőforrás igényesebb GTA V alatt már szépen kirajzolódik a különbség, itt a i9-7900X bizonyult a leggyorsabbnak, igaz a négymagos, körülbelül harmad áron megvásárolható i7-7700K-hoz viszonyítva csupán 10 százalék körüli a különbség.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Végül, de nem utolsó sorban a Skylake-X-nél átrajzolt másod- és harmadszintű cache hatását is megvizsgálta az AnandTech. Az eredmények meglehetősen vegyes képet festenek, míg egyes alkalmazásokban előny, addig másokban hátrány az új kialakítás, az átlagolt eredmények szerint mindössze 1,3-1,7 százalékot hozott a konyhára a gyorsítótárak átalakítása.
Kinek lehet jó?
Árcsökkenés ide vagy oda, az Intel csúcsplatformja továbbra is méregdrága, hisz a négymagosokhoz képest már igazi előrelépést kínáló nyolcmagos modell nettó 600, a górcső alá vett tízmagos i9 pedig 1000 dollár. Ehhez hozzájön az alaplap ára, ami minimum nettó 220 dollár, a legkisebb 4x4 gigabájtos memóriacsomag pedig 140 dollár körül mozog, tehát még a nyolcmagos CPU-val is az 1000 dollárt, azaz a nagyjából bruttó 350-400 000 forintot karcolja a végösszeg. Ezt az összeget racionálisan szemlélve kizárólag akkor éri meg kiadni, ha a rendszert munkára (is) használja a tulajdonos, tehát idővel a befektetett pénz (nagyobb része) megtérül.