Megérkezett az Intel új csúcsplatformja
Bejelentette legújabb HEDT (high-end desktop) platformját az Intel. A Basin Falls kódnevű rendszer új foglalatot, lapkakészletet, illetve néhány rendhagyó processzort is hoz, a gyártó ugyanis a korábbi egy helyett immár három eltérő lapkával alakítja ki a kínálatot. A felhizlalt, 12 magos modell mellett egy asztali Kaby Lake lapka is felkerült majd a 2066 érintkezőt felvonultató tokozásra, ám ennél meglepőbb, hogy a korábban kiszivárgott CPU-k mellé 14, 16, illetve 18 magos modellek is érkeznek, amivel az Intel a konkurens AMD ThreadRipper megoldására reagál.
A processzorok mellett szinte minden más téren is megújul a Basin Falls, a platform új foglalatot (LGA2066), lapkakészletet (X299), illetve ezzel együtt természetesen jó néhány új alaplapot is hoz, ám ahogy korábban, úgy most is maguk a CPU-k tartogatják a legérdekesebb részleteket. Lássuk mit változtatott az Intel az előző generációhoz képest!
A lista alján a már említett Kaby Lake mikroarchitektúrát használó négymagos modellek állnak, azon belül is a Core i5-7640X, amely gyakorlatilag az i5-7600K LGA2066 foglalatra átültetett, enyhén tuningolt megfelelője. Mindez magasabb, 112 wattos TDP értéket, illetve nagyjából 5 százalékkal magasabb órajelet jelent, az LGA1151-es variáns áráért cserébe. Hasonlóan született meg a Core i7-7740X, ez a modell az i7-7700K továbbgondolása. A TDP ebben az esetben is 112 watt, ám a 23 százalékos többletért cserébe ennél a modellnél csak 100 MHz plusz jár, az árcédula pedig most is egyezik az LGA1151-es variánséval. Fontos megjegyezni, hogy bár a platform az elődökhöz hasonlóan négycsatornás memóriavezérlésre ad lehetőséget, a szóban forgó két modellel legfeljebb kétcsatornás módban működhet a rendszer, a lapkába integrált kontroller limitációja miatt. Hasonló a helyzet a PCI Express sávok esetében is, amiből mindkét processzornál 16 darab áll rendelkezésre.
A két, kvázi belépőszintű modell felett helyezkedik el a Skylake-X úgynevezett LCC (Low Core Count) variánsára épülő három processzor, ezek tekinthetőek a Broadwell-E tagok közvetlen utódjainak. Ennek megfelelően 6, 8, 10, illetve 12 magos variánsok érkeznek, igaz ez utóbbit egyelőre ködbe burkolja az Intel, az árazáson kívül mást nem mondott el processzorról, ám már ez is beszédes. Míg az előd Broadwell-E esetében a csúcsot képviselő 10 magos modellért nagyjából nettó 1700 dollárt kért el az Intel, addig az új széria 12 magos, i9-7920X nevű tagjáért már "csak" 1200-at, ami közel 30 százalékos csökkenés, miközben a számítási teljesítmény nőtt. Hasonló tendencia figyelhető meg a kisebb modelleknél is, például az új, 10 magos i9-7900X olcsóbb a korábbi 8-asnál, az i7-7820X-et pedig kicsivel az előző széria hatmagosa alá árazta az Intel, ami az elmúlt néhány év gyakorlata alapján szokatlan lépés a vállalattól és jól mutatja, hogy a cég kénytelen belemenni egy (egyelőre óvatos) árversenybe az AMD-vel szemben.
Talán még utóbbinál is furcsábbnak hat, hogy új platformjával egészen magasra emelte az elérhető maximális magszámot az Intel. A vállalat jellemzően kettesével növelte a végrehajtók számát, de arra is volt példa, hogy nem történt változás (Sandy Bridge-E->Ivy Bridge-E). A Skylake-X esetében egészen más a helyzet, az Intel ugyanis egyetlen lépéssel kénytelen volt nyolc egységgel, azaz 80 százalékkal feljebb tenni a lécet. Ennek értelmében már a nagyobb, HCC (High Core Count) lapkát is befogta az cég, ezt a konfigurációt eddig csak a vastagabb profittal kecsegtető Xeon processzoroknál alkalmazta. Ezzel további három Core i9 modell érkezik majd valamikor a harmadik negyedévben, 14, 16, illetve 18 maggal, rendre nettó 1400, 1700, illetve 2000 dolláros csillagászati árcédulákkal.
A nagy magszámú chipek piacra dobását nem érdemes alábecsülni, az Intel eddig nagyon megfontoltan tartotta távol ezeket a lapkákat a konzumer piactól, a chipek ugyanis bizonyos területeken képesek nagyon gyorsan kannibalizálni a Xeonok piacát. Persze a 18 magos Core i9 sem olcsó a 2000 dolláros listaárával, de a legolcsóbb jelenleg elérhető 18 magos Xeon 2424 dollárjához viszonyítva ez is számottevő áresés. Ugyan a Xeonokat túlnyomó részt szerverekben hasznosítják, ezek a magas magszámú chipek azonban már asztali munkaállomásokat is céloznak - itt pedig az i9-esek házon belül már komoly versenytársat jelentek majd.
Az árak mérséklése, illetve a 14-18 magos modellek piacra dobása mögött az AMD erősödése állhat. A konkurens ugyanis a közelmúltban jelentette be Threadripper fantázianévre keresztelt HEDT platformját, amelynek csúcsát egy 16 magos Ryzen 9 processzor képvisel majd, a kiszivárgott információk szerint versenyképes órajelekkel. Ez ellen az eredetileg tervezett 12 magos i9-7920X már biztosan kevés lett volna, így az Intel több év után kénytelen volt változtatni eddig jól bevált, minimális fejlesztést vastag árréssel kínáló stratégiáján.
Skylake-X = Skylake 2.0
A felszín alatt is történtek rendhagyó változások, a Skylake-X esetében ugyanis az Intel alaposan hozzányúlt a gyorsítótárakhoz, a Nehalem közel 9 évvel ezelőtti bemutatása óta először. Az Intel ekkor tért át a meglehetősen kis méretű (256 kB), de gyors L2 cache alkalmazására, amit kivétel nélkül minden esetben egy nagyobb, inkluzív, magok között megosztott L3 cache egészített ki. Ennek értelmében az összes mag L1 és L2 gyorsítótárában megtalálható információ bekerül az L3-ba is, ami az Intel korábbi álláspontja szerint jobb megoldás, mint például az AMD által előszeretettel alkalmazott exkluzív cache, mert így a magok közötti adatkeresgéléshez szükséges idő és forgalom csökkenthető. A megoldásnak ugyanakkor természetesen hátulütője is van, hisz biztosítani kell a helyet az alacsonyabb szintű gyorsítótárak adatainak, így a kvázi szabadon kihasználható terület kisebb. Ezért az Intel jellemzően az L2 cache méretének legalább a négyszeresét, legfeljebb pedig a tízszeresét építette be L3 cache formájában a processzormagok mellé.
A Skylake-X-szel az arány alaposan felborult, a magonkénti L2 cache ugyanis 256 kB-ról annak négyszeresére, kereken 1 megabájtra nőtt. Ezzel párhuzamosan az L3 maximális mérete majd felére, magonként 1,375 megabájtra esett, köszönhetően az immár exkluzív (Intel terminológia szerint non-inclusive) befoglalási politikának, tehát az alacsonyabb szintű gyorsítótárak tartalma már nem kerül be automatikusan harmadszintre, ugyanakkor például előtöltésből származó adatok számára még maradt hely. Ezzel az L2+L3 együttes csúcskapacitása körülbelül 18 százalékkal csökkent, ám ez önmagában még nem jelent sok mindent, hisz egységnyi L2 cache jellemzően több helyet (azaz tranzisztort) foglal, ezért cserébe pedig jóval nagyot sávszélességre és alacsonyabb késleltetést biztosít, ergo gyorsabb.
Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.
Az új megközelítésnek előnyei és hátrányai egyaránt lehetnek. Korábban a magok az L3-ban minden esetben megtalálhatták az összes többi mag gyorsítótárainak tartalmát, mostantól viszont szükség esetén mélyebbre kell ásni a legfrissebb adatokért, ami magasabb késleltetést eredményezhet. A másik oldalon viszont ott van a négyszer nagyobb L2 cache kapacitás, ami jelentősen növelheti a találati arányt, ez pedig optimális esetben akár 10 százalék körüli IPC, azaz órajelenként végrehajtott utasítás növekedést is hozhat.
Hogy ebből a gyakorlatban mennyi realizálódik, arra majd a független mérések adhatják meg a választ, mindenesetre az borítékolható, hogy ezzel a Skylake-X azonos órajelen eltérő teljesítményt nyújt majd, mint a korábban megjelent Skylake/Kaby Lake. Ennek fényében nem túl szerencsés az elnevezés, logikusabb lett volna más kódnév alatt piacra dobni a processzorokat, például inkább itt ellőni a Kaby Lake nevet, ebben az esetben ugyanis lett volna létjogosultsága.
Utóbbit kijelentést támasztja alá az AVX-512 támogatás megjelenése is, azaz a Skylake-X 512 bites vektor adatokkal is tud dolgozni, optimális esetben pedig a korábbi AVX kódok némi optimalizációval számottevően gyorsulhatnak, már amennyiben van ilyen. Konzumer alkalmazások területén ugyanis továbbra is nagyítóval kell keresni az ilyen szoftvereket, az AVX-nek inkább a kiszolgálók, azon belül is a szuperszámítógépek piacán van igazán jelentősége, hasonló okból támogatja a Xeon Phi Knights Landing is az utasításkészletet. A támogatás apropóján az Intel az első TeraFLOP kapacitású processzornak titulálja az Core i9-7980XE-t, ám ez a TDP keret egy nagyobb szeletébe kerül, amit az iméntieknek megfelelően számos alkalmazás támogatás hiányában nem tud kiaknázni.
Végül, de nem utolsó sorban a Turbo Boost 3.0 (vagy Turbo Boost Max) technológiához is hozzányúlt az Intel, amelyet egyről két magra terjeszt ki a Skylake-X. A turbó legmagasabb szintjének feladata, hogy a jellemzően rosszul párhuzamosított, tehát kevés magot használó alkalmazások alatt se szenvedjen hátrányt kevesebb magos, olcsóbb rokonaival szemben a a több magos processzor. Az Intel ehhez egy kiegészítő szoftverrel a lapkában található két legpotensebb magra szúrja le a programszálak végrehajtását, majd azok órajelét magasra, 4,5 GHz környékére lövi fel. A szoftveres háttér mostantól Windows frissítés formájában (is) érkezik, a felhasználónak nem szükséges külön telepíteni, illetve beállítania semmit.