Intel: Thunderbolt 3-at mindenkinek!
Az utolsó akadály is elhárult a Thunderbolt 3 hódító hadjárata elől, az Intel bárki számára elérhetővé teszi a specifikációt, az implementációért pedig nem kell majd licencdíjat fizetni.
A teljes iparág számára üdvözlendő döntésről adott hír az Intel, amely bejelentette, hogy jövőre bárki számára hozzáférhetővé teszi a Thunderbolt 3 specifikációját, ráadásul az implementációért licencdíjat sem kér majd a cég. A lépésnek hála rohamosan felgyorsulhat az univerzális, például USB-t, PCI Express-t, illetve kijelzőcsatoló funkciót egyaránt kínáló port terjedése. A bejelentésben az Intel azt is közölte, hogy mérnökcsapata már dolgozik a Thunderbolt 3 támogatást kínáló processzor (SoC) tervezésén, amitől ugyancsak a szabvány terjedésének felgyorsulását várja a gyártó, nem alaptalanul.
A vállalat az USB-vel példálózik közleményében, amelynek tervezésében szintén oroszlán részt vállalt a 90-es évek közepén. Bő két évtizeddel megjelenését követően az USB ma már jóformán minden számítástechnikához vagy szórakoztatóelektronikához köthető terméken megtalálható, legyen szó a port bölcsőjének számító PC-ről, vagy akár egy okostelefonról vagy televízióról. Az Intel abban bízik, hogy az USB-hez hasonló feltételekkel implementálható Thunderbolt 3 hasonló karriert futhat majd be, az a jövőben átveheti a több mint 20 éves univerzális soros busz szerepét.
A döntés értelmében a jövő évtől (pontos dátum még nincs) bárki kedve szerint implementálhatja a szabványt, így más chipgyártók is készíthetnek Thunderbolt 3-vezérlőt, a technológia többé nem lesz Intel-exkluzív. Például megjelenhetnek Thunderbolt 3-at kínáló AMD chipkészletek, de akár a Qualcomm csúcs alkalmazásprocesszoraiból is visszaköszönhet majd a szabvány, így az okostelefonos mezőnyben is elkezdhet terjedni a port. Utóbbiban van ráció, ugyanis a csatlakozók szempontjából minimumra törekedő készülékeknél épp kapóra jönne egy ilyen univerzális, a töltést, az adatkapcsolatot, vagy épp a külső kijelző meghajtását lehetővé tevő egységes megoldás. A Thunderbolt 3 pozícióján sokat javít, hogy a fizikai csatlakozó megegyezik a notebookok és okostelefonok között egyre népszerűbb USB Type-C (vagy USB-C) kialakításával, amelynek terjedése igencsak felgyorsult az elmúlt bő egy évben.
Mire fel a pálfordulás?
Az Intel döntése kissé váratlanul jött, de a fentiek tükrében érhető, hisz a Thunderbolt első két iterációja megmutatta, hogy egy komplikáltan és költségesen implementálható megoldást még a nagy ipari befolyással bíró vállalatok sem tudnak sikerre vinni önmagukban. Épp ezért a Thunderbolt 3 leszámolt az elődök két nagy problémájával, a méregdrága vezérlőchippel és kábellel. Ennek hatásai már a rajtot követő egy évet követően megmutatkoztak, a tavalyi Computexen az Intel elmondta, hogy a nagyjából 12 hónap alatt 60 különféle PC került forgalomba Thunderbolt 3 csatolóval, ami mellett még több tucat különféle eszköz áll fejlesztés alatt, amibe többek között dokkolók, külső tárolók, illetve Thunderbolt adapterek tartoznak.
A vállalat továbbá azt is megjegyezte, hogy a Kaby Lake processzorokkal párhuzamosan egy újabb lökésre számít. De mint az utólag kiderült, ennek semmilyen technikai alapja nem volt, az újabb processzorok, illetve az azokhoz tartozó lapkakészletek nem hozták el az integrált Thunderbolt 3-at, így maradt a külső vezérlős megoldás, amihez a nagyjából 8 dolláros Alpine Ridge chipet kell(ett) a partnereknek megvásárolniuk, amely komponens közel háromszor annyiba kerül, mint egy átlagosnak nevezhető, külső USB 3.1-as kontroller.
A szóban forgó computexes esemény óta tehát elmaradt az újabb nagy áttörés, néhány jól csengő, drága notebookon (pl. MacBook Pro, X1 Carbon) kívül nem sok más rendszer vitte tovább a Thunderbolt 3-at, pedig az Intel még egy tajvani validációs központot is szentelt megoldásának, hogy a nagy többségben a szigetországban tervezett és gyártott eszközök validációja helyben, gyorsabban megtörténhessen. Tavaly a HWSW kérdésére a Gigabyte egyik szakembere elmondta, hogy vállalata a fejlesztésekkel a kliens oldali támogatás megfelelő szintű elterjedésére vár, annak hiányában ugyanis nem éri meg befektetni, ez pedig klasszikus tyúk-tojás problémát teremtett.
A második félidőben tapasztalt lassabb terjedés első számú oka minden bizonnyal a zártság lehet, az Intelen kívül ugyanis más nem kínálhatott vezérlőchipet, ami hosszabb távon jellemzően megpecsételi az ilyen, széleskörű felhasználásra tervezett megoldás jövőjét, alternatív komponens híján pedig az árversenyre sincs sok esély. Azzal, hogy jövő évtől bárki beszállhat a gyártásba, borítékolhatóan csökkenni fog a Thunderbolt 3-as vezérlők, illetve a szabvány implementálásának költsége, megjelenhetnek kombó megoldások, hosszabb távon pedig a lapkakészletbe, rendszerchipek esetében pedig a központi lapkába költözhet a portok vezérléséhez szükséges áramkör, amivel tovább vágható az implementálás költsége.
Thunderbolt 3 - tényleg univerzális
A Thunderbolt 3-at szinte épp két éve mutatta be az Intel. A szabvány harmadik fejezete szakított az elődök által követett göröngyös úttal, és a már említette USB Type-C csatlakozó bevezetésén túl számos egyéb változtatást hozott el. Az egyszerű és olcsó csatlakozón keresztül a Thunderbolt 3 rengeteg protokollt és adatforgalmat támogat, az képes működni Thunderbolt, DisplayPort, HDMI, USB 3 és PCI Express, valamint 10 gigabites Ethernet kimenetként is. Hab a tortán, hogy a Type-C segítségével a Thunderbolt 3 is megörökli az USB szabvány áramátvitelét, így az alap 15 watt mellett akár 100 wattot is képes biztosítani a perifériának.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Emellett a Thunderbolt 3 igen kellemes tempót kínál, legfeljebb négy darab Gen3-as PCIe sávot kiaknázva 40 gigabitre (3,94 GB/s) rúghat a maximális sávszélesség, ami már lehetővé teszi külső videokártyák vagy modern SSD-k meghajtását is. A PCI Express újabb verzióival egyszerűen növelhető majd az átviteli sebesség, a 4.0 érkezésével például közel duplájára
Legyőzhető az USB
Mostanra a legtöbb kétség eloszlott a Thunderbolt 3 jövőjét illetően, az Intel bő 6 év alatt teljesítette a széleskörű terjedéshez szükséges kritériumokat, amelyeknek az utolsó, de egyik legfontosabb pontja a szabad, ingyenes implementáció volt. Ennek ellenére nem lehet robbanásszerű terjedésre számítani, hisz az első független vezérlők leghamarabb csak valamikor jövőre érkezhetnek meg, így a kvázi egyeduralkodóvá vált USB birodalmát legkorábban a következő évtized elején kezdheti el komolyabban ostromolni az elnevezésében nem, de minden más szempontból univerzális Thunderbolt 3.