Kipróbáltuk: Lenovo ThinkPad X1 Carbon - 2017

Újra elkezdtek igazán jó gépeket tervezni a PC-gyártók. Az elmúlt években a nagy cégek újrafókuszálták tevékenységüket, ahogy a belépő szegmenset felfalták a tabletek, a legtöbb gyártó az előre (pontosabban felfelé) menekülést választotta, és fejlesztési erőforrásait a prémium gépekre koncentrálta. Nem volt ez másként a Lenovónál sem, a cégnél a hagyományosan high endet képviselő üzleti ThinkPad gépek kaptak egészen kivételes ráncfelvarrást idén. A generációváltást elvben az Intel Kaby Lake processzorokhoz kötötte a cég, azonban a változások ennél sokkal jelentősebbek.

Mi elsőként a termékcsalád zászlóshajóját, az X1 Carbon ötödik, 2017-es kiadását próbáltuk ki. És bizony meg tudott lepni, a Lenovo most valami egészen különlegeset tudott letenni ölünkbe.

"Nem kell újra feltalálni a kereket" - ezzel a mottóval szerepel a cég honlapján az új X1 Carbon, a tapasztalatok alapján nem véletlenül. A termék fejlesztésénél ugyanis példás önkorlátozást mutatott be a gyártó, mind az ipari formaterv, mind a funkciók, mind a Lenovo-féle szoftverek üdítően visszafogottak és hasznosak.

Tank? Tank.

De kezdjük a külsővel. Ahogy a fotókon is látszik, a gép még a ThinkPadek között is egészen minimalista formatervet kapott, becsukva csak a ThinkPad logó bontja meg a fedlapot (van azért egy szinte kivehetetlen Lenovo-felirat is, ha jobban megnézzük). Oldalról a gép fokozatosan vékonyodó sziluettet kapott - ez némileg csalóka, a háznak csak a szélei vékonyodnak - így a design nem harap bele az akkus kapacitásba. A borítás egyébként a szokásos selymes műanyag, amely alatt (a névhez híven) karbonszálas kompozitból készül maga a készülékház. Ennek köszönhető, hogy a gép döbbenetesen könnyű, 1,14 kilogramm, ami a 14 hüvelykes modellek között egészen kimagasló (a legfrissebb, egy számmal kisebb 13-as MacBook Pro például 1,37 kilogramm). A könnyűségnél is meglepőbb, hogy milyen masszív maga a ház, szilárdságban nem marad el érdemben az egy alumíniumdarabból faragott (unibody) fém modellek mögött - miközben annál lényegesen könnyebb, egészen természetellenes hatást keltve.

Felnyitva a házat folytatódik a minimalizmus, legalábbis ha egy gyors mozdulattal lekapjuk az Intel-féle címkéket a csuklótámaszról (ajánlott). A felnyitás mozdulatáról érdemes megemlékezni, mert jól illusztrálja, hogy a gyártó mennyire odafigyelt most a részletekre. A probléma ugye mindig ugyanaz: ha túl laza a zsanér, akkor könnyű egy mozdulattal felnyitni a fedelet, de nem lesz stabil a kijelző. Ha viszont túl szoros, akkor kellemetlen fogást találni a gépen és két kézzel kell "szétfeszíteni". Az X1 Carbonnál egy ujjal nyílik a fedél nagyjából másfél centire, innen már kétkezes a művelet - de van amibe kapaszkodni, így nincs vesződség.

Az idei modell meghatározó újdonsága egyébként az alapterület: a 14-es panel ugyanis a 762,6 helyett csak 702,3 négyzetcentiméter alapterületet foglal el - értelemszerűen ha a panel ugyanakkora, akkor a kávákból vágott a Lenovo. A zsugorodás a szélességet és a mélységet is érintette, körülbelül 1-1 centivel ment össze mindkét dimenzió, ami lényegesen kompaktabb laptopot eredményez. Nagyon úttörőnek azért nem számít a vékony káva, a cég már évekkel ezelőtt is képes volt erre a bravúrra (a T430s-em szinte hajszálra ugyanekkora volt), az X1 Carbon esetében viszont az extra merevítések miatt kellett eddig a szélesebb keret. Az eredmény mindenesetre egy sokkal könnyebben hordozható notebook lett az előző néhány generációhoz képest.

Emlékezzünk meg a portokról: a bal oldalon dupla Thunderbolt 3 (USB-C) csatlakozó van, ezek fogadják a töltőt is (mindkettőbe dughatjuk) - a töltő egyébként teljesen szabványos, telefonunkat is tölthetjük vele, ha USB-C-s aljzatot használ. Ezek a csatlakozók (a Thunderbolt szabvány részeként) tudják a DisplayPort kimenetet (ehhez mellékel átalakítót a gyártó), de fért egy teljes méretű HDMI csatlakozó is a házra. Még mindig a bal oldalt szemlézve jön a mini Ethernet (a teljes méretű RJ45 már nem fért fel), ehhez sajnos nem jár alapból az adapter, ez listaáron 20 dolláros (mintegy 5000-6000 forintos tétel).

Szerencsére USB-A is van, mindkét oldalon egy-egy 3.0-s sebességű csatlakozó helyezkedik el, így egér, billentyűzet vagy más periféria is egyszerűen csatlakoztató (igen, 2017-ben sajnos ez már "feature"). Ahogy az a jobb oldalon a kombinált audio-csatlakozó is. A hiányzók listájára a kártyaolvasót írhatjuk fel, de ez sem egészen igaz, a hátsó élen van ugyanis egy SIM és microSD-kártyákat fogadó kombinált foglalat, ehhez azonban csak a kijelzőt lecsukva, tűvel lehet hozzáférni, mindennapi munkára nem ezt fogjuk bevetni. Viszont ebből ki is derült, hogy a gép rendelhető beépített LTE Advanced (Snapdragon X7) modemmel is - ezt az Apple-nek máig nem sikerült meglépnie. Némileg visszalépés, hogy az idei modellben már nincs OneLink+ csatlakozó, dokkolásra már Thunderbolt 3-as kiegészítőt vethetünk be. De van ennél modernebb megoldás is, szerencsére rendelhető a gép WiGiggel, a 60 GHz-es tartományban üzemelő vezeték nélküli kapcsolatnak van elegendő sávszélessége egy dokkoló kiszolgálásához, amelyen nem csak az USB-portok, de a videós és Ethernet adatforgalom is kényelmesen átvihető.

Beviteli eszközök - a megváltás

A Lenovo korábban sokat kísérletezett a ThinkPadek billentyűzetével, a szigetes (különálló) billentyűk bevezetését követően is folyamatosan változtatta a mechanikát és a kiosztást a cég, nem mindig a pozitív irányba. Szerencsére a józan ész végre győzedelmeskedett, az X1 Carbonnál idén semmilyen kísérleti megoldást nem sóz ránk a Lenovo. A billentyűk kellemes nyomásponttal bírnak, a rugóút pedig pont jó, nem is túl hosszú, nem is kopogósan rövid, mint az új MacBookoknál. A kiosztással sem szórakozott sokat a gyártó, minden a helyén van (Fn szokás szerint a bal alsó sarokban, de a beállításokból felcserélhető a Ctrl-lal). Amit némileg hiányoltunk, az a multimédiás (lejátszás, szüneteltetés, előre-hátra) billentyűkombinációk, amellyel a háttérben futó lejátszót (például Spotify) vezérelni lehetne.

A billentyűzet mellett a gép másik fénypontja a touchpad, amely végre hozza azt, amit 2017-ben el lehet várni egy notebooktól. A Lenovo immár hivatalosan támogatja a Windows 10 Precision Touchpad API-ját, amit nem túlzás forradalomként aposztrofálni. A lényeg, hogy a touchpad immár a nyers adatot küldi meg az operációs rendszernek, nem emulált egérként viselkedik. Az adatok feldolgozását és mutatómozgássá alakítását a Windows végzi, a rendszer felel azért, hogy felismerje például a többujjas gesztusokat. Az eredmény: a gesztusok kiválóan működnek, az érintőfelület reszponzív és pontos, a bosszantó lagnak, akadozó érzékelésnek nyoma sincs - és a Synaptics driverek felületét is el lehet végre felejteni..

A TrackPointtal is kísérletezett korábban a Lenovo, szerencsére egy ideje ennek is vége lett, az X1 Carbon előző generációiban is visszajöttek a dedikált egérgombok, ez pedig az idei modellben is megmaradt - a rosszemlékű, touchpaddel integrált virtuális gombok reméljük soha nem is jönnek majd vissza. A TrackPoint használata persze ízlés kérdése, szerintünk megéri egy-két napot a megtanulásával tölteni, főleg ha valaki folyamatosan szöveggel dolgozik - nagy előnye ugyanis, hogy nem kell "fogást váltani" amikor gépelésről egérmutatóra váltanánk, a csukló maradhat a támaszon.

A touchpadet tehát teljesen átadta a Windowsnak a Lenovo, és ugyanígy tett az ujjlenyomat-olvasó esetében is, amelyet immár a Windows Hello biometrikus API-ját használja. Ez azt jelenti, hogy az ujjlenyomatok bevitele közvetlenül a Windows 10 beállításaiból történik, a rendszer pedig integráltan kezeli a felhasználó azonosítását, beléptetését, segédprogramra ehhez immár nincs szükség. És itt jegyezzük meg, hogy a laptop a Microsoft döntése értelmében kizárólag Windows 10 operációs rendszer támogat - míg a negyedik generációs Carbon akár előtelepített Windows 7-tel is rendelhető, az idei modell a Kaby Lake processzorával csak a legfrissebb Windowst futtatja. Meglepetésünkre a gép egyébként (valószínűleg pont ezért) előző generációs Skylake chipekkel is kérhető, legalábbis a Lenovo hivatalos referenciatáblázata szerint.

Visszatérve az ujjlenyomat-olvasóra: sajnos a Synaptics Metallica (igen, tényleg ez a neve) ujjlenyomat-olvasó teljesítményével nem voltunk elégedettek, rengeteg fals negatívot ad az érzékelő, néhány próbálkozás után pedig írhatjuk is be a PIN-kódot vagy a jelszót. Jó hír viszont, hogy támogatja a FIDO protokollt is, ami jelen állás szerint az Apple ID mellett a másik meghatározó biometrikus platform lehet, és például webes azonosításhoz is használható.

Az érem másik oldala, hogy a szoros Windows 10-integráció nyomán bizony szenved a linuxos támogatás. A touchpad ugyan működésre bírható, az ujjlenyomat-olvasót azonban eddig a felhasználóknak nem sikerült még szabad szoftveres környezetben életre kelteni. Pedig a gép rendelkezik linuxos minősítéssel, a Red Hat bevizsgálta a gépet, de az csak az alap hardverelemekre terjed ki.

Gyönyörű a kijelző

A 14 hüvelykes átlójú kijelző alapesetben FullHD (1920 x 1080 pixel) felbontású, ami ebben a méretben még éppen használható skálázás nélkül. Az eltalált pixelsűrűségen túl is nagyon jó a kijelző: a betekintési szögek az IPS technológiának köszönhetően kiválóak, a félmatt borítás pedig a tükröződések ellen jó. A maximális fényerő ugyan lehetne magasabb, de ezt leszámítva a kijelző is kimagasló minőségű.

Amibe kissé bele lehet kötni, az a hangosítás. Értjük, hogy ez üzleti notebook és nem (elsősorban) szórakozásra van, ettől függetlenül ebben az árkategóriában ne kelljen ilyen kompromisszumokat kötni. A beépített hangszórók gyalázatosan szólnak, amire nem mentség a vékony kialakítás sem, láttunk (hallottunk) már ultrabooktól olyan hangot, amitől nem nyúl a felhasználó pánikszerűen a füleséhez. Az már sokkal nagyobb gond, hogy az audiokimenet sem szól jól, több más géppel és okostelefonnal összehasonlítva (a beépített Dolby hangszínezőt be- illetve kikapcsolva) is állíthatjuk, hogy az X1 Carbon egyáltalán nem szól jól, aki kicsit is ad a zenére (és mondjuk van egy 5-10 ezer forintnál drágább fülhallgatója), az ruházzon be egy USB-s külső DAC-ba.

Windowson is van akkus üzemidő

Ne kerteljünk, egy hordozható gép esetében abszolút kritikus az akkus üzemidő, a windowsos ökoszisztémában pedig eddig nem nagyon akadtunk olyan ultrabookra, amely igazán meggyőző, mondjuk a MacBook Airhez fogható üzemidőt konzisztensen nyújtott volna. Az X1 Carbon ebben is áttörés, a gép nagyon megbízhatóan 8 óra fölött teljesít egy töltéssel, extrém spórlással (minimum fényerő, kikapcsolt Wi-Fi) pedig 10 óra fölé tekerhető a hasznos üzemidő.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

Pontos adatot azért nem érdemes írni, mert néhány egyszerű változó is képes órákkal módosítani az üzemidőt, de tipikus irodai használatban, néhány böngészőtabbal, háromnegyedes fényerőn bőven át lehet lépni a standard munkanapot. Jellemző az is, hogy a töltőt az irodában lehet hagyni, délután-esti böngészéssel/YouTube-ozással nem fog lemerülni a gép. A gép támogat gyorstöltést is, saját mérésünk szerint mintegy másfél óra alatt töltődik fel 65 százalékra a hatalmas, 57 Wh kapacitású telep.

^{Lenovo Companion - üdítően egyszerű appból vezényelhető}

Az energiabeállítások tekintetében már nem olyan jó a szoftveres ellátottság, a Windows 10 ebben (egyelőre legalábbis) nem hoz újdonságot az elődökhöz képest, a Lenovo saját szoftvere pedig nem ad igazán mély hozzáférést az energiagazdálkodáshoz. A következő Windows-kiadások ezen a pletykák szerint változtatnak majd - ebből pedig a már piacon lévő gépek (így ez is) részesülhet majd.

Itt érdemes említést tenni a hangosságról is - normál üzemben a ventilátor teljesen csendben marad és teljes terhelés mellett sem kezd hangoskodni. Ez komoly meglepetés volt, egy huzamosabb WarGame: Red Dragon meccs alatt sem kezdett el zavaróan zúgni vagy melegedni a Carbon, a CPU-t és GPU-t egyaránt használó játék alatt éppen langyossá vált az alsó lap.

Lássuk, mi hajtja

A ThinkPad-hagyományoknak megfelelően az ötödik generációs X1 Carbon is viszonylag széles dinamikatartományban konfigurálható. Ahogy említettük, Kaby Lake és Skylake processzorokkal is elérhető, ultrabook lévén értelemszerűen a kétmagos, U jelű, 15 wattos lapkákkal. Az operatív tár 8 vagy 16 gigabájt lehet - utóbbit érdemes megfontolni, ha irodai alkalmazásokon és böngészőkön kívül mást (virtuális gépeket, emulátort, stb.) szeretnénk futtatni. A döntést pedig vásárláskor kell meghozni, ugyanis foglalat nincs az alaplapon.

A kijelzőből mi a FullHD felbontású IPS-t próbáltuk, de a gép rendelhető WQHD (2560 x 1440) felbontással is. Jellemző az érintős kijelzők lecsengésére, hogy ilyen opciót már nem kínál a Lenovo. A háttértárnál már nincs ilyen megkötés szerencsére, az alaplapon szabványos M.2 csatlakozó van, SATA és NVMe támogatással.

A nálunk járt gép AIDA-jelentését ide töltöttük fel.

Konklúzió: lehet ezt így is?

Az új X1 Carbon kiváló illusztrációja annak, hogy milyen gépet tudnak a gyártók készíteni, ha arra figyelnek, ami tényleg fontos. Ez a modell csak arra koncentrál, ami igazán fontos 2017-ben egy notebookban - és semmi olyat nem hoz, ami nem az. Ami miatt igazán figyelemre méltó a gép, az a konzisztencia: minden olyan területen jó, ami igazán-igazán fontos. Kiváló a kijelző, a billentyűzet, a TrackPoint-touchpad páros, van elegendő és megfelelő fajtájú port, jó az akkus üzemidő. A szűk két hetes teszt során (a hangosításon kívül) nem igazán találtunk olyan részmegoldást, amibe bele tudnánk kötni.

És a célegyenesben beszéljünk az árról. A konzisztencia, a prémium minőség ugyanis 559 ezer forinttól kezdődik. Ennyiért adja ugyanis itthon a Lenovo az ötödik generációs X1 Carbon belépő modelljét, i5-7200U processzorral, 8 gigabájt RAM-mal, 128 gigabájtos SSD-vel, FullHD kijelzővel. Ez már bőven összemérhető árban az Apple (Touch Bar nélküli) MacBook Prójának árával, ahhoz képest azonban lényegesen kiegyensúlyozottabb gépet kapunk.