:

Szerző: Hlács Ferenc

2017. március 2. 11:47

Szélesre tárulnak az Xbox platform kapui a játékfejlesztők előtt

Nagy tömegekkel kötheti össze a fejlesztőket a Microsoft GDC-n bejelentett Xbox Live Creators programja. A konferencián más újdonság is akadt, jön az Xbox Game Pass és az első fejlesztői mixed reality headest.

Minden fejlesztő előtt megnyílnak az Xbox platform kapui: a Microsoft csapata az idei GDC játékfejlesztői konferencián bejelentette új, Xbox Live Creators Programját, amelyen keresztül az érdeklődő játékkészítők gyorsan és egyszerűen elérhetővé tehetik Xbox Live támogatással rendelkező címeiket mind Xbox One konzolon, mind pedig Windows 10-es PC-ken.

A programmal az UWP-re építő játékokba Xbox Live bejelentkeztetés, illetve a platform különböző közösségi funkciói is integrálhatók, a játékkészítők kiterjedt konzolos és PC-s közönséget érhetnek el, mindezt ráadásul minimális plusz fejlesztési idővel. Mindehhez nincs szükség új fejlesztőeszközök használatára, a vállalat szerint az UWP-s tartalmak készítéséhez eddig bevetett megoldásokkal változatlanul folytatható a munka, ilyenek például az alapértelmezetten UWP támogatással érkező Construct 2, MonoGame, Unity vagy a Xenko motorok. A Creators Programra támaszkodó játékok Windows 10 alól PC-ken a Windows Store-ból lesznek elérhetők, Xbox One-on a vállalat alkalmazásboltjában viszont külön szekciót kapnak, "Creators" címmel.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Az érdeklődőknek a Creators Programhoz való csatalakozáshoz ráadásul nem kell külön fejlesztői Xbox One konzolt vásárolni, ahhoz a mezei konzumer verzió is gond nélkül használható. Azoknak, akik kiterjedtebb Xbox Live funkciókat, valamint további fejlesztési és marketing támogatást szeretnének, a vállalat az ID@Xbox programot ajánlja, utóbbihoz bármikor lehetőség van csatlakozni, akár a játék megjelenése után is. Az Xbox Live Creators SDK már letölthető a cég kapcsolódó weboldaláról, igaz egyelőre csak előzetes verzióban. Miután a program tesztidőszaka még nagyban tart, a Microsoft még egy darabig csak fejlesztők egy szűkebb körének teszi lehetővé azon keresztül a játékok publikálását, a platformot ugyanakkor ígérete szerint rövidesen mindenki előtt megnyitja.

Játékok, Netflix-modellben

A GDC-s bejelentések persze itt nem értek véget, a vállalat az Xbox Game Passt is leleplezte. Egy előfizetéses konstrukcióról van szó, amelyben a felhasználók havi 10 dollárért több mint száz Xbox One, illetve az új konzollal kompatibilis Xbox 360 játékhoz férhetnek hozzá. Félreértés ne essék, nem egy játékstreaming megoldásról van szó, a "bérelt" címek a hagyományos úton megvásárolt játékokhoz hasonlóan letölthetők a felhasználók készülékeire. A megoldás népszerűsítéséhez a Game Pass előfizetőknek a Microsoft a mezei játékvásárlásoknál is kedvezményeket ad. A Creators Programhoz hasonlóan az előfizetős rendszer sem élesedik kapásból mindenkinél, azt első körben az Xbox Insider Program Alpha felhasználói vehetik igénybe.

A konferencián a Microsoft játékstreaming megoldásának, a Beamnek is jutott némi reflektorfény - igaz sok újdonságot egyelőre nem árult el a vállalat, annyit azért elmondott, a márciusban érkező Beam Interactivity 2.0 SDK nagyban megkönnyíti majd a különböző, interaktív streaming funkciók kifejlesztését. A megoldás kapcsán a cég a következő hetekben további bejelentéseket ígér - a Windows Game Mode-dal, illetve további Creators Update funkciókkal egyetemben.

01:07
 

Mixed Reality Blends the Physical and Virtual Worlds

Még több videó

Izgalmas újdonság továbbá, hogy a vállalat a tavaly bejelentett, "mixed reality" headseteket is egy lépéssel közelebb hozza a boltok polcaihoz. A cég gyártópartnerei között az Acer, az ASUS, a Dell, a HP, és a Lenovo is ott van, noha a vállalatok eddig jobbára a különböző kiállításokon csak üveglapok mögé zárt demódarabokat mutogattak az eszközökből. Ez azonban hamarosan megváltozik, a Microsoft ugyanis bejelentette, az Acer által fejlesztett "kevert valóság" szemüveg fejlesztői verziója már ebben a hónapban eljut a kiválasztott partnerekhez - a szélesebb rajthoz azonban még sokat kell várni.

A készülékben két 1440x1440 pixel felbontású kijelző dolgozik 90 hertzes natív frissítési gyakorisággal, azt továbbá a fejlesztők egy HDMI 2.0 és egy USB 3.0 kábellel csatlakoztathatják számítógépükhöz. A fejlesztői pakkban az Acer headset mellett a kapcsolódó dokumentáció is megtalálható, a cég továbbá a megfelelő támogatással rendelkező Windows 10 Insider verziókhoz és SDK-khoz is hozzáférést biztosít a kevert valóságban utazó fejlesztőknek. A vállalat tervei szerint a headsetek végleges verziói jövőre kerülnek piacra.

a címlapról