Kipróbáltuk: Google Chromecast tévéokosító

A Google Chromecast egy varázslatos kis eszköz, a működésével kapcsolatban több talány is van, de az biztos, hogy a Google-ön belül kiemelt projektként kezelik és rohamtempóban fejlesztik. Elsőre nagyon primitívnek és talán kissé haszontalannak is tűnt, de a kipróbálást követően be kellett látni, hogy ennél menőbb cucc jelenleg nincs a konzumelektronikában.

Vigyázat, forró!

Az eszköz nem sokkal nagyobb mint egy pendrive vagy egy USB-s 3G-modem. Kezelőfelület nincs rajta, de még bekapcsológomb sem, de nincs is rá szükség, ugyanis a HDMI-csatlakozóba dugható eszköz mindössze egy híd szerepét tölti be. Áramellátást 1.4 vagy újabb szabványú HDMI-csatlakozó esetén közvetlenül a tévétől kap, a régebbi modelleknél viszont egy plusz USB-s táplálásra van szükség, ami megoldható hálózati adapterrel is, de a tévé USB-csatlakozójával is, ha van ilyen. A pici dugaszba beletuszkoltak 2 gigabájt flashmemóriát, illetve egy ARMv7 processzort, Wi-Fi chipet és vezérlést. A kis méret miatt a Chromecast hajlamos a melegedésre, ettől ne ijedjen meg senki. Pár óra működés után forró lehet a stick.

A konfigurálás végtelenül egyszerű, de mégis frappáns. A kérdés valójában az, hogy csatlakoztatjuk első alkalommal a hálózathoz a saját beviteli eszközzel nem rendelkező Chromecastot? Ha a tévé HDMI-csatlakozójába dugott eszköz nem tud felcsatlakozni korábban megadott Wi-Fi hálózatra, akkor vészmódba kapcsol és létrehoz egy saját Wi-Fi hálózatot, az androidos vagy iOS-en futó mobilos app pedig ezt észleli, csatlakozik hozzá, majd itt megadhatjuk a Chromecastnak a használni kívánt (otthoni Wi-Fi) hálózatot és a hozzá tartozó jelszót. Az ideiglenes Chromcast SSID megszűnik, és a Chromecast szintén felcsatlakozik. Voila.

Nincs párosítás, nincs szenvedés

Ezt követően bárki, aki azon a Wi-Fi hálózaton van, minden további azonosítás, regisztráció, vagy párosítás nélkül csatlakozhat a Chromecasthoz, és dobálhatja át a tartalmakat a nagy képernyőre. A kapcsolat mindig adhoc, egy másik alkalmazást indítva az előző értelemszerűen leáll - kicsit olyan, mintha mindenkinek a kezében lenne egy távirányító. A Chromecast több módon használható, de nem lehet rá szabadon streamelni, a Google saját kézben akarja tartani a folyamatokat. Az alapértelmezett felületen egyébként az eszköz neve jelenik meg, a háttérben pedig fotók váltakoznak, vagyis akár azt is mondhatjuk, hogy 35 dollárért digitális képkeretet csinálhatunk a tévénkből.

A működés viszonylag egyszerű, de vannak benne homályos foltok. Még a Chromecastra alkalmazásokat fejlesztők sem tudják pontosan, mi történik a háttérfolyamatok egy részében. A Chromecast valójában egy Chrome böngésző egyetlen tabbal. A fejlesztők egy üres HTML canvashoz férnek hozzá és abba tudnak írni, amihez egy URL-t kapnak - és kész. Normál esetben egy Chromcast-támogatással rendelkező alkalmazásnál, amikor az átjátszást megkezdjük, akkor az app egy URL-t küld a Chromecastnak, ami azt betölti.

A Chromecastot a hálózaton mindenki "birtokba veheti". A YouTube alkalmazás például támogat több felhasználót, egyszerre többen is csatlakozhatnak, ilyenkor minden résztvevő egy közös lejátszási listát kezel, illetve minden eszközről megy a navigáció és például a hangerő-szabályozás is. A Play Music appban viszont ez a lehetőség nem adott, hiszen ott nem publikus tartalmak jelennek meg. Ha valaki a már futó alkalmazásra ráindít egy másikat, akkor egyszerűen betöltődik az új, mintha egy közösen használt böngészőbe írnánk egy új webcímet.

A tévén futó tartalom akkor is tovább fut, ha az utasítást kiadó eszköz kiszáll, tehát egy YouTube videó elindítása után az indító okostelefont akár ki is lehet kapcsolni, a beállított lejátszási lista akkor is fut tovább. A kapcsolat kicsit lassan épül fel, változó, de 1-2 illetve akár 4-5 másodperc is eltelhet addig. A kezelés úgy működik, hogy az okostelefonos oldalon kiadott utasítás lefut a túloldalon, így ezeket is érinti a késleltetés.

Böngésző a tévén

Ugyan még béta állapotú, de már elérhető a Google Cast nevű Chrome-beépülő, amivel egy kattintással kirakható a tévére a böngésző bármely tabjának tartalma, amit ráadásul szükség szerint be is méretez a rendszer. Ez egy teljesen offline funkció, ilyenkor a helyi hálózaton indul el egy stream, amit a PC renderel le. Tehát ez esetben a Chromecast nem végez számítást, csak egy streamet játszik le, amit a Google Cast plugin hoz létre a gépen a böngésző szintjén renderelve. Ennek előnye, hogy a a tévén minden ugyanolyan gyors és szép marad, mint a PC-s böngészőben. A teszt során kipróbáltuk a tab-átjátszást úgy is, hogy a router offline volt, akkor is elindult, felépült a stream, illetve ha a böngészővel offline oldalakat, képeket nyitottunk meg, azok is betöltődtek. A helyi tartalom megjelenítése működik tehát, a korlát annyi, hogy ennek a Chrome-ban kell futnia. Ha van olyan plugin, ami lejátszik a Chrome-ban HD filmeket, akkor az is átmegy.

Annak ellenére viszont, hogy ez helyi hálózaton történik, a streamben 0,5-3 másodperces késleltetés itt is előfordulhat, illetve a videótömörítés rontja a képminőséget. A stream azonban nem függ az internetkapcsolat sávszélességétől, tehát adatkorlátos előfizetéssel vagy lassú internettel is működik, ha a Wi-Fi hálózat amúgy elég gyors. A felbontás lehet magas bitrátájú 720p, normál 720p vagy 480p, amit a Chromecast felskáláz 1080p-re. A kép viszont tömörített, ráadásul igen erősen, ami főleg szövegeknél látszik is. Méréseink szerint egy normál weboldal átjátszásánál 0,5-3 Mbps közti sebesség jellemző, ha nem statikus a kép. Szomorú továbbá, hogy egyelőre a kurzor se megy át, így a forrásgép kijelzőjét is bekapcsolva kell tartani, arra viszont kiváló, hogy másoknak prezentáljunk vagy videókat mutogassunk a család többi tagjának. Ezzel a trükkel a Google gyakorlatilag megoldotta, hogy minden tévén legyen rendes böngésző alig 35 dollárért (illetve 50 euróért). A tabcast viszont nem működik okostelefonról, csak asztali böngészőből - ez későbbi fejlesztések révén változhat.

CI/CD-vel folytatódik az AWS hazai online meetup-sorozata! A sorozat december 12-i, ötödik állomásán bemutatjuk az AWS CodeCatalyst platformot, és a nyílt forráskódú Daggert is.

A médialejátszás azonban tökéletes és a videó mellett az otthoni zenehallgatás is beköltözhet a tévére. A mai LED háttérvilágítású tévék alacsony fogyasztása mellett már nem is túl nagy pazarlás a bekapcsolt kijelző, a házi hangrendszerre kötött tévé képernyőjén az albumborító és a szám címe jelenik meg, de akár visszatérhet a dinamikus vizualizáció Winamppal együtt kihalt divatja. Jelenleg legkönnyebben a Google Play Music-kal lehet ezt szemléltetni, de a Songza is kijött már klienssel és nem lepődünk majd meg, ha a márciusban megjelenő új appok között ott lenne minden népszerű online zenelejátszó is. Az ilyen felhasználáskor viszont értelemszerűen elengedhetetlen az online kapcsolat, a Chromecast helyben nem tárol semmit.

Hazai

Azok, akiket még nem fertőzött meg az online tartalomstreaming és a cloudmegoldások, többnyire a helyben tárolt média lejátszhatóságát követelik. A Google nem nyomasztotta sokáig a világot és a napokban megjelenő Plex appal bebizonyította, hogy nem célja mindenképp netre kényszeríteni mindent. A Plex egy olyan médiakatalógus, ami PC-n vagy médiaszerveren tárolt filmeket, sorozatokat címkéz fel, egészít ki információkkal, képekkel, feliratokkal, illetve a PC-ről Wi-Fi-n keresztül a technológiát támogató okostévékre is streamelhető. Ez utóbbi egy igen kényelmetlen folyamat, sok tévével nem is működik.

A Chromecast ezt egyszerűsíti le, illetve teszi elérhetővé minden olyan tévén, amely rendelkezik HDMI-csatlakozóval és támogatja az 1080p üzemmódot. A tapasztalatok szerint egy szűk keresztmetszet lehet, ez pedig a hálózat router, amin a Chromecastnak és az arra tartalmat küldeni akaró készülékeknek is lennie kell. A működéshez mindenképp ki kell kapcsolni a kliens izolációt (értelemszerűen a feleknek látnia kell egymást), a vendég módot, illetve be kell kapcsolni az universal Plug&Play képességet. Ha ez megvan, akkor elvileg semmi nem állhat az utunkba.

A képek, filmek, zenék és weboldalak közvetítésén túl még számtalan új felhasználási mód bújhat elő tavaszra, ha az SDK valóban elérhető lesz minden fejlesztő számára, akkor gyakorlatilag a képzelet szab majd határt annak, hogy milyen területen jöhet jól egy nagy képernyő. Interaktív tájékozatótábláktól a társasjátékokig bármi elképzelhető, illetve biztosak lehetünk benne, hogy a most jellemző hibák, hiányosságok száma is csökken majd. A Google Play Store-ban dedikált katalógusban vannak a már engedélyezett appok, ezt a Store appban az Apps kategóriában balra lapozva lehet megtalálni. Érdemes odafigyelni a Chromecastre, ha valaki pedig a már támogatott appok bármelyikét rendszeresen használja, akkor mondhatni kötelező vétel.