:

Szerző: Hlács Ferenc

2013. október 15. 10:28

Kipróbáltuk: Samsung Galaxy Note 3 és Galaxy Gear

A Samsung Galaxy Note sorozatának legújabb, harmadik darabja bár a nadrágzsebekkel hadilábon állhat, funkciógazdagsága sok szkeptikust meggyőzhet - és tollforgatásra bírhat. A feszült várakozás után érkező Galaxy Gear okosóra helyzete azonban közel sem ilyen egyértelmű, attól változó teljesítményt és fura megoldásokat láttunk.

A Samsung Galaxy Gear okosórája és a Note széria legújabb, harmadik darabja érdekes párost alkot. A kicsit Stan és Pan jellegű kapcsolatban kétségtelenül a Note 3 a jobban sikerült partner, míg a Gearen igencsak érezhető, hogy a Samsung első tapogatózása a területen, ahol még az új platform alkalmazásfejlesztőinek is utol kell érni magukat.

Ronda és finom

Az 5,7 hüvelykes okostelefon a sorozat eddigi legnagyobb darabja, mérete szinte már a tablet kategória alját súrolja. A készülék megjelenése elsőre félelmetesnek tűnhet, ám a nagyság egyáltalán nem mennek a használhatóság rovására, sőt, mint később látni fogjuk, számos hasznos funkciónak enged teret - noha a nadrágzsebekkel még meggyűlhet a bajuk. Ami viszont másodszorra is ijesztő lehet, az a készülék hátoldala, amely bőrre emlékeztető műanyag borítást kapott. Ez már a Note 3 bejelentésekor is aggodalomra adott okot, miközben gyermekkorunk fröccsöntött műanyag cowboy pisztolytáskái derengtek fel a szemünk előtt, a Samsung azonban mindent megtett, hogy a telefont kézbe fogva elfelejtsük a sorjás plasztik játékok rémképét. A hátlap tehát egyrészről valamelyest kellemes csalódás, másrészről azonban továbbra is bőrhatású műanyag.

Sajnos a hatások nem merülnek ki ennyiben, a készülék peremét is egy első pillantásra fémnek tűnő, ám valójában műanyag keret övezi. Ezen kapott helyet jobb oldalon a lezáró billentyű, bal oldalon pedig a hangerőgombok. Ahogy a Samsungtól már megszokhattuk, a kijelző alatt megtaláljuk a fizikai home, valamint a kapacitív vissza és beállítások gombokat. Utóbbi kettő amennyiben nem világít, már körvonalaiban sem látszik, ami - legalább szemből - letisztult külsőt kölcsönöz a készüléknek.

A Note 3-at a jobb oldali vagy a home gombbal felébresztve, először a zárképernyő színkavalkádja igyekszik kiégetni a felhasználó szemét, mintha meg akarná kímélni attól, ami ezután következik. A Samsung TouchWiz felhasználói felülete ugyanis néhol egyenesen a 2.3-as Androidot idézi, különböző animációkkal megpakolva. Azt gondolná az ember, hogy az 1080x1920 pixeles AMOLED kijelző 5,7 hüvelykjén nem lehet nem elférni, a Note 3-at mégis sikerült zsúfolttá tenni. Az értesítési sáv nagyjából öt üzenettel be is telik, és a gyorsbeállítások gombjait még a termetesebb ujjakkal megáldott felhasználókhoz is bőven elég lett volna fele ekkorára szabni. Utóbbi opcióknál egyébként pozitívum, hogy az értesítési sávot lehúzva egyből elérhetők, nem kell feltétlenül a sáv dedikált lapjára navigálni.

A használat mindenért kárpótol

A dizájnt illetően tehát nem mondhatni, hogy a Note 3-on ne lehetne csorbát találni, ugyanakkor minden bizonnyal van, akinek tetszenek a Samsung megoldásai. Mindezekért cserébe azonban a használhatóság vigasztal, ezen a - sokkal kevésbé szubjektív - téren nagyságrendekkel jobban teljesít a méretes okostelefon, amely több funkcióval is remekül kihasználja a rendelkezésre álló képernyőterületet. Erre a legkézenfekvőbb példát az osztott képernyős alkalmazások jelentik. Az ilyen appokat tartalmazó sávot balról behúzva érhetjük el, egyszerre kettőt megnyitva az egyik a kijelző felső, a másik pedig az alsó felén jelenik meg, így nem kell folyamatosan váltogatni a használatukhoz. A két app határát jelölő vonalat mozgatva az egyes ablakok át is méretezhetők. Az ablakban használható appok közé tartozik többek között Chrome, a Google Maps, a Hangouts és a Facebook is. A gyakran használt alkalmazáspárosok el is menthetők, később nem kell külön-külön megnyitni őket.

A készülékhez elődjeihez hasonlóan stylus - egészen pontosan S Pen - is tartozik, amelyet a jobb alsó sarokból húzhatunk ki. A tollat eltávolítva megjelenik a hozzá tartozó menü, az Akciójegyzet, Kivágatgyűjtő könyv, Képernyőírás, S Kereső és Tollablak  - ezek magyar elnevezését talán kicsit jobban is átgondolhatták volna. Ezek közül az első és az utolsó a legizgalmasabb: az Akciójegyzet sokkal több egy egyszerű jegyzetalkalmazásnál, a kézírással bevitt adatokat ugyanis az app felismeri, azokra térképen vagy az interneten is rákereshetünk, e-mailben vagy SMS-ben továbbíthatjuk őket, de egy nevet és telefonszámot leírva akár névjegyként is menthető, a program az adott információkat önállóan behelyettesíti a megfelelő mezőkbe.

A Tollablak ismét a Note 3 tiszteletet parancsoló méreteit használja ki, segítségével egyes alkalmazások nem kettéosztott kijelzőn, hanem ténylegesen ablakban futtathatók, mint a ChatOn (a Samsung chatkliense) vagy a Hangouts. Az S Pen alkalmazásai a korábban megnyitott appok fölött is futtathatók, menüje pedig a tollat a kijelző fölött tartva, a rajta található gombbal kattintva bármikor előhívható. A Note 3 továbbá olyan Samsung-exkluzív lehetőségekkel is kiegészül, mint például a Galaxy S4-ből ismert tekintetkövető görgetés, amely azonban inkább a fej mint a szemek mozgását figyeli, és megfelelő fényviszonyok között az esetek nagyjából háromnegyedében működik kifogástalanul: a kezdeti játszadozás után a legtöbben valószínűleg visszaváltanak majd a normál lapozásra.

Egy kézzel sem jelent gondot

Méreteiből adódóan a gépelés is rendkívül kényelmes a Samsung készülékén, emellett nagyságrendekkel gyorsabb is lehet, mint a kisebb okostelefonokon. A bevitel ráadásul nincs a virtuális billentyűzethez kötve, az ugyanis kézírással is végezhető, amit a Note 3 meglepően pontosan ismer fel, még a sietve odafirkált szavaknál is. Így akinek egyébként meggyűlik a baja az érintőkijelzős gépeléssel, annak sem kell húsz percig ügyködnie egy-egy SMS megírásán.

Felmerül azonban a kérdés, mi történik, ha fél kézzel a kapaszkodót szorítva a metrón, vagy a buszon állva kell megírni azt a bizonyos SMS-t, vagy megnézni az e-maileket? Szerencsére ehhez sem kell válogatott kosárlabdázónak, vagy ujjait könyvekkel nyújtó gitárosnak lenni, elég a billentyűzetet az egykezes használat beállításaiban jobbra vagy balra rendelni, hogy az kényelmesen elérhető legyen egy kézzel is. De a Note 3 képességei e téren nem merülnek ki ennyiben, az egykezes működést bekapcsolva, a kijelző tartalma egy gesztussal összezsugorítható, így hüvelykujjunkkal is kényelmesen átérhetővé válik. Mindezt pedig akár télen, kesztyűben is megtehetjük, az állítható érzékenységű kijelzőnek köszönhetően.

Az általános felhasználói élmény egyébként teljesen gördülékeny, a használat alatt semmi döcögés vagy szaggatás nem volt tapasztalható, ez a 2,3 gigahertzen ketyegő négymagos Snapdragon 800 processzor és a 3 gigabájt RAM hallatán inkább elvárás mint meglepetés. Az AnTuTu Benchmark teszten a Note 3 35257-es összpontszámával gyakorlatilag minden készüléket maga mögött hagyott, a Galaxy S4-től a HTC One-on át a Sony Xperia Z-ig. RAM működése 1538, CPU integer és floating point pontszáma 3360 és 3741 lett, 3D grafikára pedig 9611 pontot kapott. Viszonyításképpen az S4 összesen 25161 pontot tudhat magáénak, RAM működésre 1396-ot, a CPU integer és floating point esetében 2976 és 2901, 3D teljesítményben pedig 5888 pontot ért el. Ugyanakkor azt sem szabad elfeledni, hogy a benchmarkok megbízhatósága a közelmúltban megkérdőjeleződött.

A készülék 16, 32 és 64 gigabájtos verzióban kapható, emellett microSD-kártyával még akár 64 gigabájttal bővíthető, amire egyre kevesebb okostelefonnál van lehetőség. A Note 3 előlapi és hátoldali kamerát is kapott, utóbbi egy 13 megapixeles szenzor LED vakuval, amely számos szoftveres funkcióval kiegészül, mint például a HDR, továbbá 1080p videó rögzítésére is képes. A 3200 mAh-os akkumulátor is eltávolítható, egy töltéssel pedig közepes használat mellett akár két napot is kibír, de a töltőről reggel levett telefont kicsit jobban megizzasztva, bekapcsolt Wi-Fi-vel és Bluetooth-szal is elég másnap délelőtt ismét csatlakoztatni.

A Note 3 kamerájára nem lehet panasz

Galaxy Gear: döcög és pöfög, hú de kafa!

Márpedig a Bluetooth-ra szükség lesz, ha a Note 3 mellé a Samsung Galaxy Gear okosóra is társul. A csuklón viselhető készülék ugyanis így kapcsolódik a támogatott okostelefonokhoz, hogy aztán egy-két közepesen hasznos funkcióval egészítse ki azokat. Egyelőre az órával kompatibilis készülékek száma meglehetősen korlátozott: a Note 3 és a Galaxy Tab 10.1 2014-es verziója.

A Gear 4.2.2-es Android rendszert futtat erősen átszabott külsővel, amit egy 1,63 hüvelykes Super AMOLED kijelzőn figyelhetünk 320x320 pixel felbontásban. Annak dacára, hogy a Samsung felülete ezúttal igencsak minimalista stílusúra sikerült, azt a hardvernek sokszor csak súlyos döccenések és elnyújtott válaszidők árán sikerül futtatni. Pedig az okosóra képességeihez mérten erős belsőségeket kapott: egy 800 megahertzes Exynos CPU-t és 512 megabájt RAM-ot, valamint 4 gigabájt belső tárhelyet. Wi-Fi csatlakozásra önállóan nem képes, csupán a csatlakoztatott eszközről érkező értesítéseket jelzi ki.

A felépítésre ugyanakkor nem lehet panasz, a kijelző körüli perem, valamint a csat is fém, és a szíj is masszív, jó minőségérzetet kelt, annak ellenére hogy gumiból készült. Utóbbit ugyanakkor - legalább egy limitált kiadás erejéig - bőrből is gyárthatták volna, ha már a Samsung ebbe az irányba indult el a műanyag borítások terén, noha abban bizonyára körülményesebb (persze közel sem lehetetlen) lett volna az 1,9 megapixeles kamera elhelyezése.

A komótos, szaggatott működés sajnos hamar megmutatkozik, a készülék már a kezdeti beállításnál sem a legengedelmesebb. Az első Bluetooth-párosítás döcögős, csak többszöri próbálkozás után sikerült. Maga a párosítási folyamat egyébként meglepő módon az óra töltőjével történik, ebben kapott ugyanis helyet az NFC-antenna. A Note 3 hátlapjához hasonlóan bőrhatású töltőt a telefon hátuljához érintve az önállóan telepíti a megfelelő szoftvereket.

A Gear töltője egyébként meglehetősen fura szerzet. Az okosóra, egy kagylószerű tokot kapunk, amelyet az órára kapcsolva annak kijelzője szabadon marad. Ezen a tokon helyezték el a megszokott micro-USB portot, így ne számítsunk arra, hogy merülőfélben lévő Geart majd az ismerős telefontöltőjével tartjuk életben - legalábbis ha nincs nálunk a fura műanyag töltő-tok. Ilyen incidensekre nagyjából kétnaponta kerülhet sor, normál használat mellett ugyanis ennyit bír a 315 mAh-s akkumulátor, ami nem túl meggyőző adat.

"Wristset"

Az okosóra kijelzőjén ujjunkat oldalra, illetve fel- és lehúzva navigálhatunk. A horizontális mozdulatok a menüpontok között irányítanak, míg a lefelé simítva bezárhatjuk az egyes alkalmazásokat, felfelé pedig egyes esetekben további opcióikhoz férhetünk hozzá. A főoldalon - ahol az időt és az aktuális időjárást is láthatjuk - lefelé húzva nyithatjuk meg a kamera appot, felfelé pedig a tárcsázót.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod

Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

A készüléket egy okostelefonhoz csatlakoztatva megtaláljuk rajta a címlistánkat, illetve tárcsázhatunk is telefonszámokat amelyeket a felhívva a készüléket headsetként - wristsetként?- használva beszélgethetünk, és bejövő hívásokat is fogadhatunk. Tekintve azonban, hogy partnerünket a Gear hangszórójából halljuk vissza (fülhallgató-csatlakozót pedig nem találunk rajta) a Knight Rider nosztalgiát érdemes otthonra tartogatni. A James Bond nosztalgia azonban korántsem kell, hogy a négy fal közé korlátozódjon, a Gear apró kamerájával ugyanis  (kikapcsolhatatlan hang mellett) úgy készíthetők szerény minőségű fényképek, illetve tizenöt másodperces videók, ahogy a régi kémfilmekben. Ezek Bluetooth-on aztán a telefonra továbbíthatók, máshová azonban sajnos nem, mivel bár az egyes fényképek opciói között a törlés mellett találunk “megoszt” lehetőséget, az a nálunk járt Gearen nem volt kattintható.

A Gearre a Samsung Apps szoftverboltból tölthetünk le különböző alkalmazásokat, mint az Evernote vagy a MyFitnessPal, amelyek az okostelefonra telepített appokkal kommunikálva teszik elérhetővé azok egyes funkcióit a csuklónkon. Előbbivel például fényképek és hangfelvételek készíthetők az egyes jegyzetekhez, továbbá megtekinthetők a friss feljegyzések, listák és emlékeztetők. A MyFitnessPal pedig az elégetett kalóriák adatait küldi a csatlakoztatott telefonról az órára.

Az okosóra alkalmazásboltja azonban egyelőre nem mondható túlzsúfoltnak, mindössze néhány app árválkodik benne, és azok nem elhanyagolható része is kimerül a különböző cserélhető számlapokban. Előre telepítve az órán találunk többek között Időjárás, Hangjegyzet, Médiavezérlő, Stopperóra, Időzítő és Lépésszámláló appokat, valamint telefonkeresőt is, amelyre rábökve megcsörgethetjük az elkószált készüléket - ez a funkció fordítva is működik, az órát elhagyva az okostelefonról csikarhatunk ki belőle hangjelzést.

A Gear szerény szenzora elfogadhatóan teljesít

A Samsung okosórája tehát nem fogja forradalmasítani a mobilkészülékek használatát, és az utcán csuklójukkal beszélgető járókelőkre is valószínűleg várnunk kell még. Sportfunkciói is rendkívül korlátozottak, gyakorlatilag a telefonos alkalmazások butított változatai önállóan pedig még ezek sem használhatók, az pedig valószínűtlen hogy a sportkedvelők tablettel, vagy Note 3 méretű telefonnal indulnának futni.

Note 3: csillagos ötös, Galaxy Gear: majd legközelebb

Mindent összevetve tehát a Samsungtól egy a felépítés és felhasználói felület terén kétségeket hagyó, ám használatát tekintve kitűnő csúcstelefont, és egy jól megépített, ám sajnos korlátozott funkcionalitást felvonultató okosórát kaptunk, amivel egy ideig szórakoztató játszadozni, de túl sok haszna nincs. A Gear ára várhatóan 100 ezer forint fölött lesz, Nagy Britanniában ugyanis 300 fontért kapható, ami finoman szólva is túlzás a kütyü képességeihez és a döcögős felhasználói élményhez képest, így érdemesebb lesz megvárni a gyártó következő próbálkozását.

A Galaxy Note 3 viszont a külső és a mára elavultnak tűnő UI ellenére rendkívül kellemes csalódás volt, a funkciók és a teljesítmény mindenért kárpótol. Az árcédula azonban itt sem a belépő kategóriához áll a közelebb, kártyafüggetlenül a Note 3 ára mintegy 240 ezer forint körül mozog. Ezért az összegért viszont (szolgáltatónál természetesen díjcsomagtól függően kevesebbért), ha a Note 3 netán még külsőre is tetszik, mindent megkapunk, amit várunk.

a címlapról