Kipróbáltuk: Google Nexus 7 (2013)
A Google Nexus 7 tabletjének 2013-as kiadása kétségtelenül az élmezőnyt képviseli a héthüvelykes táblagépek körében. Akárcsak elődje, a készülék idei verziója is remek konstrukció, ám jóval letisztultabb formában. Hibát természetesen így is lehet rajta találni, de a prémium felépítés és felhasználói élmény bőségesen kárpótol.
Az idei Nexus 7, a Google héthüvelykes tabletje, bár új nevet nem kapott, kívül-belül számos újításon esett át. Az első Nexus táblagéppel egy remekül használható, szoftveres támogatottság terén mindig az élen járó készüléket kaptunk, ami bár a Google első szárnypróbálgatása volt a tabletek terén, mégis sokak kedvence lett. Az új verzió sem okoz csalódást, a Nexus felirat ezúttal is egy kiforrott, letisztult készülékre került.
Akárcsak a korábbi változatot, a 2013-as kiadást is az ASUS gyártja. Az előző verzió zömök külseje helyett viszont valamivel nyúlánkabb, vékonyabb házat kapott, illetve a hátlapi borítás is “keményedett”: a korábbi verzió gumis tapintású hátoldalát polikarbonát fedőlap váltotta fel, ám attól még mindig nem kell félni, hogy a készülék kicsúszik az ember kezéből, a borítás így is kellemes fogást biztosít. A tablet nagyon egyben van, szinte egy tömör lapnak érződik, a felépítés minőségét illetően nem érheti szó a ház elejét. A letisztult külsőhöz a tökéletesen hézagmentes illesztések is hozzájárulnak, a készülék vonalai a peremeknél sem törnek meg. Az egyetlen apróság ami a tüzetesebb vizsgálat során feltűnhet, az LTE-s verzió micro-SIM foglalata, amelynek apró fiókjánál a rések valamivel keskenyebbek is lehetnének, a kis műanyag részen végigsimítva tapasztalható némi holtjáték.
Még vékonyabb kivitel, még szebb kijelző
A tablet tehát karcsúbb lett elődjénél 1,8 milliméterrel, azaz mindössze 8,7 milliméter vékony, magassága 200, szélessége pedig 114 milliméter. Az előző generációhoz képest a Nexus 7-nek ötven grammot sikerült leadnia, így 290 grammjával hosszabb ideig kézben tartva sem jelent nehézséget használata. A 2013-as Nexus 7 már nem csak Wi-Fi-s, de LTE-képes változatban is elérhető, a HWSW tesztjében is egy ilyet próbáltunk ki.
A héthüvelykes kijelző kifogástalan, a LED-es háttérvilágítású IPS panel, köszönhetően a transzreflektív bevonatnak, erős napfényben is jól látható, az 1200x1920-as, 323 ppi-s felbontás pedig részletgazdag képet biztosít. A színek is kitűnőek, mindezt úgy, hogy nincs túlvezérelve, túlszaturálva sem. A sok hasonló készüléknél inkább szürkébe hajló feketék itt csaknem egybeolvadnak a tablet keretével. A betekintési szögre sem lehet panasz: a színek és a kontraszt akkor sem veszik el, ha síkban nézzük és szinte a Nexus 7 alján lévő micro-USB portba próbálunk belesni. Az automatikus fényerőbeállítás egészen jól működik, nyugodtan lehet erre hagyatkozni akkor is, ha bel- és kültéren is használjuk. Ritkán előfordul, hogy a kelleténél valamivel alacsonyabbra veszi a megvilágítást, de ezen a legördülő beállítások megfelelő csempéjére bökve könnyen segíthetünk.
Míg a korábbi változat csak egy előlapi kamerát tudhatott magáénak, az új Nexus 7-nek már mindkét oldalára került kamera. Az előlapi 1,2, míg a hátoldali 5 megapixeles és 1080p videót tud rögzíteni 30 fps sebességgel. Az elöl található kamera a videohívásoknál jól teljesít, bár gyér fényviszonyok között nem árt ha a kijelzőn kívül más fényforrás is akad a közelben. A tablet megkapta továbbá a Photo Sphere gömbpanoráma készítő funkciót is, amit több Nexus készülékben is megtalálhatunk. A tablet kameráit, bár nem készítenek rossz képeket, érezhető, hogy nem elsődleges fotóapparátusnak szánták, de a táblagépeknél ez nem is döntő szempont, akkor sem, ha egyre gyakrabban látni turistákat, akik tabletjeiket Mózesként fejük fölött tartva örökítik meg élményeiket.
Semmi fölösleges csillogás, csak tiszta Android
A készüléket, a Nexusokhoz járó gyári Android felülettel, és a legfrissebb - jelenleg 4.3-as - szoftverrel szerelték fel, ami sokak számára felüdülés a különböző gyártói, csillogó-villogó, animációkkal telezsúfolt felületei után. A letisztult UI ráadásul az erőforrásokkal is sokkal jobban gazdálkodik, működése akadásmentes, használata sima élményt nyújt. Egyedül a kijelző érintésérzékenységével akadnak időről időre problémák, amelyek bár nem túl gyakran, de felütik a fejüket. Ez alatt azt értjük, hogy alkalmanként hiába érintünk meg egy gombot, nem történik semmi, egy újabb tapintásra azonban továbbmennek a folyamatok.
Egy-egy ikonra vagy gombra bökve megesik, hogy csak a második vagy harmadik (!) megnyomásra láthatunk eredményt, a hiba valószínűleg szoftveres eredetű. Szerencsére ez az apró, de egyébként bosszantó hiba ritkán fordul elő, de ez mégis megkérdőjelezi a korábban dicsőségesen bejelentett "Project Butter" sikerességét. A Nexusoknál megszokott előny itt is megvan, azaz, hogy a készülék elsőként kapja meg a legújabb Android verziókat. A különböző gyártók sokszor számtalan fölösleges alkalmazással pakolják tele a készülékeiket, amelyek nagy része ráadásul el sem távolítható. A tiszta Android ezen a területen is előnyt élvez: a szokásos Google alkalmazásokon kívül, semmilyen plusz szoftvert nem találunk rajta. Korábban legalább egy Polaris Office volt előtelepítve dokumentum-szerkesztéshez, de itt már ez sincs fent, a nemrégiben felvásárolt QuickOffice pedig még nincs rajta.
Játékra is kiváló csúcshardver
A készüléket két gigabájt RAM-mal, és négymagos, 1,5 gigahertzen ketyegő Qualcomm Snapdragon S4Pro processzorral és Adreno 320 GPU-val szerelték fel, ami az erőforrásigényes szoftverekkel is megbirkózik, így a 2013-as Nexus 7 számára a komoly grafikus teljesítményt igénylő játékok futtatása sem jelent problémát, akár kifejezetten játék céljából is ideális vétel lehet. Amennyiben erre a célra szánnánk a készüléket érdemes a 32 gigabájtos belső tárhellyel ellátott változat mellett dönteni, mivel a 16 gigabájtos verzió hamar megtelhet a nagyméretű szoftverekkel, a tablet ráadásul nem bővíthető microSD-kártyával. A Nexus 7 Antutu benchmark teszten összesen 20492 pontot ért el, a CPU lebegőpontos számításnál 2092, a GPU 3D grafika terén pedig 5305 pontos eredményt hozott. Összehasonlítva a Samsung Galaxy S4-gyel, nincs komoly lemaradás, a koreai csúcstelefon is 25 ezer pont körül jön ki az Antutu tesztjéből. Éles használat közben ez a különbség nem tetten érhető, jelenleg a piacon nincs olyan játék Androidra, ami megizzasztana egy ilyen hardvert.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Az izzadás inkább a játékos tenyerére lehet igaz, az egyre vékonyabb készülékekre jellemző, hogy gyorsan melegszenek a komolyabb igénybevétel során. Ez a Nexus 7-nél is megfigyelhető, ám szerencsére vállalható keretek között: a teszt alatt egyszer sem forrósodott át zavaróan. A beépített, 3950 mAh-s lítiumion akkumulátor, mobilinternet igénybe vétele nélkül, ám bekapcsolt Wi-Fi-vel, közepes használat mellett két és fél napot is kibír, a hosszabb játék azonban 3-4 óra alatt lemerítheti. Ha viszont lemerült, a megszokott Micro-USB porton kívül akár vezeték nélkül is tölthető - a megfelelő töltőállomás megvásárlásával. A tabletben GPS-t is találunk, ami ráadásul meglepően pontos, autóba építve kényelmes navigációs eszköz is válhat belőle.
A 2013-as Nexus 7 Wi-Fi-s verziója hazánkban 90 ezer forint, az LTE-s modell pedig 120 ezer forint körüli áron vásárolható meg. Ezért az árért egy felső kategóriás tabletet kapunk, ami az alapvető feladatok mellett, mint az e-mail nézegetés, böngészés vagy filmnézés, komolyabb erőforrásokat igénylő játékra is kiválóan alkalmas. A prémium felépítést és a zökkenőmentes felhasználói élményt alig töri meg valami. Elmondható, hogy 2013-ban pontosan így kell kinéznie egy androidos tabletnek.