Kipróbáltuk: AMD Zacate-alapú noteszgépek

Az AMD teljesen kimaradt a néhány éve indult netbook-őrületből, az Intel Atomra épülő számítógépek pedig meglepő sikert arattak a piacon - sok felhasználó érezte úgy, hogy a nagy teljesítményű, de nehéz és gyenge akkuval bíró meglévő laptopja vagy asztali gépe mellett elfér egy ilyen kis, hordozható gép. A netbook-forradalom érdemei elvitathatatlanok: sikerrel hozta el a könnyű és hosszú akkus üzemidővel rendelkező számítógép fogalmát a tömegek számára - azelőtt ebben a kategóriában csak a többezer dolláros ultrahordozható gépek versenyeztek. A netbookok természetesen nem nyújtották a drágább gépek teljesítményét és minőségét, ezt a kompromisszumot minden vásárlónak vállalnia kellett.

Az Intel Atom teljesítménye már megjelenésekor, 2008-ban is visszalépésnek számított az akkori mainstream mobil processzorokhoz viszonyítva, mára pedig már szinte a használhatatlanság határát súrolja - ezen pedig az sem segít, hogy közben kétmagossá vált a lapka. Jövőre hatalmas architekturális változásokat ígér az Intel (köztünk out-of-order végrehajtást is), de az Atom első és legfontosabb célja továbbra is betörni az okostelefonok és táblagépek piacára - a netbook-piac csak váratlan mellékhajtás. Az Atommal ellentétben az AMD Bobcat első perctől az alacsony fogyasztású és teljesítményű számítógépek számára készült, a megkötött kompromisszumok azonban nem lettek olyan szigorúak, mint az Intel esetében.

De mi hajtja?

Az AMD lassan egy évtizede él a K8 néven bevezetett mikroarchitektúrából, amelynek finomított változatai K10, majd K10h néven ismertek. A gyártó hosszú ideig ezzel fedte le a teljes portfólióját - a szerverektől a noteszgépekig. A megközelítés kevés sikert hozott, egyetlen architektúra nem képes 10 watt alatt és 100 watt fölött is jól teljesíteni. A legrövidebbet a mobillapkák húzták, az AMD chipjei fogyasztásban nem voltak képesek felvenni a versenyt az Intel Centrino platformjával.

A kudarcból tanult a cég, a netbook-kategória számára ezért az alapoktól új processzort tervezett, ez lett a Bobcat kódnevű magra épülő család. A termékskála csúcsán az E-350 áll, amely egy 1,6 GHz-en futó kétmagos CPU és egy Radeon HD 6310 GPU kombinációja, az E-240-es változat ugyanezt a grafikus magot kombinálja egyetlen processzormaggal. A család alacsony fogyasztású tagjainak jele E helyett C-vel kezdődik (a C-50 kétmagos, a C-30 egymagos), ezek a nagyobb testvéreiknél alacsonyabb órajellel rendelkeznek. A Brazos platform másik eleme az A50 chipset, ami igazából csupán egyetlen, parányi lapka és a déli híd funkcionalitását látja el, így SATA-, USB- és Ethernet-csatlakozást támogat, illetve audiofeldolgozó egységet is integrál.

A Bobcat magok felépítéséről már tavaly elég sok információt kiadott az AMD, így tudni lehet, hogy azok egyenként két utasítás szélességű, rendkívül egyszerű felépítésű egységek - hasonlóan az Atomhoz. Az AMD (az Intellel szemben) azonban úgy döntött, hogy érdemes out-of-order architektúrának helyet szorítani, így ezek a magok lényegesen gyorsabbak lehetnek mint a kategóriatárs Atomok. A technikai megvalósítást tekintve az AMD processzorának out-of-order felépítése jelentősen növeli az egyszálú végrehajtás sebességét - a processzor nem rendelkezik azonban Hyper Threading funkcióval, így a (meglehetősen ritka) többszálú végrehajtásban hátrányban van.

A két Bobcat mag mellé magonként 64 kilobájt elsőszintű és fél megabájt másodszintű gyorsítótár kerül, harmadszintű cache nincs. A CPU-t és a GPU-t különleges kialakítású memóriavezérlő szolgálja ki, amely szorosan együttműködik a CPU futószalag első három "fetch" fokozatával. A processzorokat a TSMC 40 nanométeres csíkszélességű technológiájával gyártják, a tervek szerint jövőre pedig 28 nanométerre költözik a gyártás.

Az E-350-re integrált grafikus gyorsító a marketingosztálytól a Radeon HD 6310 nevet kapta. A GPU 80 futószalaggal rendelkezik, ezek 500 MHz-es frekvencián ketyegnek (a C-sorozatba integrált egységek csak 280 MHz-en működnek, bár ugyanúgy 80 futószalagosak). A GPU a rendszermemórián osztozik a processzorral egy 64 bites szélességű csatornán - ez sok esetben visszaveti a teljesítményt. A Fusion processzorok másik limitációja, hogy a Sandy Bridge-től eltérően a CPU és a GPU nem használ megosztott cache-t, így csak a memórián keresztül tudnak kommunikálni. A következő generációs lapkák közelebb hozzák majd a két komponenset, egyelőre azonban ennél erősebb GPU-t nem képes a rendszer kihasználni.

Elég ez?

Az AMD szemmel láthatóan mindent követ megmozgatott, hogy egy olcsón gyártható, kis alapterületű processzort hozzon létre, amely ráadásul keveset is fogyaszt. A processzor területe mindössze 75 mm2 (a GPU-val együtt), összehasonlításképpen a hatmagos Phenomok 346 mm2 méretűek. Az E-350 maximális hődisszipációja 18 watt, ez könnyű használat alatt, illetve használaton kívül 1 watt alá is tud csökkenni a fejlett energiagazdálkodásnak köszönhetően. Az általunk tesztelt noteszgépek minimális fogyasztása 5-7 watt körül mozgott (a teljes rendszerre értve, bekapcsolt kijelzővel), ami rendkívül jó értéknek számít.

A fogyasztást kipipálva az egyetlen érdekes kérdés a teljesítmény maradt. Az Anandtech kimerítő mérései szerint az E-350 alkalmazások alatt nyújtott sebessége legrosszabb esetben is egyenlő az Atoméval (videokódolás), de átlagban mintegy 50 százalékkal gyorsabb annál általános számítási feladatok alatt. Ezzel saját objektív és szubjektív tapasztalataink is egybevágtak, az AMD-alapú rendszer egyszerűen minden tekintetben gyorsabb mint a kétmagos Atomok. Míg ez utóbbi nem képes HD videót egyáltalán lejátszani, és NVIDIA Ion chipsettel együtt is szenved a Youtube HD filmekkel, az AMD-s rendszer akadozás nélkül játszotta le mindkettőt.

A processzorra integrált GPU Radeon HD 6310 azonban kategóriájában nem talál vetélytársra: teljesítménye sokszorosan meghaladja az Atom mellé szerelt PowerVR 535 grafikus magét, sőt, felülmúlja az első generációs Intel Core i generációba integrált GPU-két is. A tesztjeink szerint a játékok alatt nyújtott sebességet elsősorban a processzor teljesítménye (illetve a szűkös memória-sávszélesség) húzza le, a GPU alapszintű játékokra alkalmasnak bizonyult. World of Warcraft vagy World of Tanks alatt alapbeállítások mellett elfogadható, 20 fps feletti teljesítményt produkált, bár az utóbbi játék kiforratlan motorja miatt az intenzív csaták néha diavetítésbe csaptak át.

eMachines E644

A HWSW szerkesztőségében két Zacate-alapú notebook járt, a nagyobb eMachnies E644 és a kisebb Sony Vaio YB1. A két gép együtt több mint egy hónapot töltött el nálunk, használtuk őket úton, munkára és szórakozásra is, így meglehetősen pontos képet tudunk alkotni arról, hogy mire jó az AMD hardvere - és mire nem. Azt már a gépek eltérő jellegéből is könnyen megállapíthattuk, hogy a chip széles igények kielégítésére lehet képes: a Sony 11 hüvelykes notebookja az ultrahordozható kategória tagja szeretne lenni, míg az eMachines a mainstream, 15 hüvelykes laptopok belépő kategóriájának tipikus példája. A gyártók úgy tűnik, igazat adnak az AMD-nek, és a kis Fusion chipeket elegendő gyorsnak tartják a netbookokat meghaladó kategóriákban is.

Az eMachines E644 rendkívül kellemes meglepetést okozott, a 85 ezer forint alatt elérhető számítógép árához képest meglepően jó minőségű volt, a benne található E-350 processzor-GPU kombináció pedig probléma nélkül ellátta a mainstream gépekre kiosztható feladatokat. Ugyan az árban nincs benne operációs rendszer, de az ingyenes Ubuntu telepítésével ez a probléma pénzkiadás nélkül is megoldható.

Az E644 rendkívül alacsony ára révén nagy sikerre számíthat, vékony pénztárcájú egyetemistáktól második családi laptopra vágyókig sokak igényét kielégítheti. A 15 hüvelykes méret természetesen nem kedvez a mindennapos hordozásnak, különösen a 2,6 kilogrammos tömeg fényében. A helyzetet javítja, hogy a gép 48 wattórás, hatcellás akkuval érkezik, ami tapasztalataink szerint több mint öt órás üzemidőt tesz lehetővé (közepes kijelző-fényerő és irodai munka mellett).

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

A chipkészletnek betudhatóan a gép rendelkezik HDMI- és VGA- kimenettel is, illetve megtalálhatjuk a szokásos kártyaolvasót, három USB-portot (USB 3.0 támogatás nincs), Ethernet illetve audiocsatlakozást. A kijelző tükröződő kialakítású, 1366x768 pixel felbontású - ez a felbontás úgy tűnik, mára teljesen leváltotta a 1280x800-as paneleket. A kijelző használhatóságával nem voltak gondjaink, árához képest jó betekintési szögekkel és élénk színekkel rendelkezett, bár a kontrasztarányt meglehetősen alacsonynak találtuk.

A rendszer mindennapi feladatokra - böngészés, irodai alkalmazások futtatása - probléma nélkül alkalmas. A noteszgépből a memóriát sem spórolták ki, a 2 gigabájt RAM pedig elegendő a Windows 7 (alapszintű) futtatásához is. A szigetes megoldású billentyűzet a vártnál sokkal jobb volt, az órákig tartó gépelés után sem lett irritáló a használata.

Sony Vaio YB1

A Sony gépe teljesen más megközelítés eredménye, a japánok olcsó de stílusos, könnyű hordozható gépet akartak létrehozni, a chip felhasználását nem annak olcsósága, inkább alacsony fogyasztása és megfelelő teljesítménye indokolhatta. Ennek megfelelően a gép nem annyira olcsó, bruttó 130 ezer forint körül érhető el, ennyiért 2 gigabájt memóriát és 320 gigabájtos merevlemezt kapunk. A Sonyk árában benne van a Windows 7 Home Premium 32 bites verziója is, így ere már nem kell külön költeni.

A Vaio hozza a Sonytól elvárható extrákat, a kijelző például kiváló, fényereje és betekintési szögei átlagon felüliek, a kontraszt pedig megfelelő. A felbontás itt is 1366x768 pixel, azonban a 11 hüvelykes kijelzőn ez már nagyon jó pixelsűrűséget jelent. A kivitelnek megfelelően a gépben nincs optikai meghajtó, a noteszgép tömege ennek is köszönhetően 1,46 kilogramm. Ezzel a mérettel és tömeggel a gép kiválóan hordozható, ebből azonban sokat levon, hogy a Sony alacsony kapacitású, 37,8 wattórás akkuval szállítja, ami mintegy négy órás üzemidőre elég. A géphez szerencsére vásárolható jóval nagyobb akku is, amivel duplájára is kitolható az üzemidő.

A Vaio a Sony új szoftvercsomagjával érkezik, melynek része egy automatikus frissítési rendszer is. Ez egyszerűen frissen tartja a telepített illesztőprogramokat és (gyárilag telepített) alkalmazásokat, így még a kevésbé technikai beállítottságú felhasználók gépe is folyamatosan friss, naprakész lehet. Sajnos a szoftveres körítés tipikus Sony-módra a gép kapacitásának jelentős részére ráteszi a kezét, ezért érdemes a nem használt alkalmazásokat eltávolítani.

A gép egyetlen hátránya a billentyűzet, amely kinézetet leszámítva nem rokona a nagyobb VAIO-kon található daraboknak. Az egyes billentyűk kicsik, és közel is vannak egymáshoz, a kurzorgombok körüli rész kiosztása pedig nagyon problémás. A gép hosszas használata alatt kiderült, hogy sajnos ez nem csak megszokás kérdése, a billentyűzeten még két hét múlva is kerestük a jobb oldali Shift gombot. A minőségre sajnos nem csak a gombsornál lehet panasz, a gép burkolata sem méltó a japán gyártó imázsához: a színre fújt ezüst borítás nagyon könnyen karcolódik, ilyenkor pedig kibukkan alóla a fehér műanyag - ez sokat levon a gép stílusos megjelenéséből.

Konklúzió

Az AMD alaposan megemelte a lécet az alsó kategóriás processzorok piacán, a kis Fusion lapkák értelmetlenné teszik az Intel Atom alapú gépek vásárlását. A gyártók lelkesedése is érthető, ezzel a chippel olyan piacokra tehetik be a lábukat, amely eddig nem volt elérhető számukra. Szerencsére az eddig Acer és Asus által dominált netbook piacon olyan nagy nevek is kezdenek megjelenni, mint a Sony VAIO vagy a Lenovo Thinkpad - ami jót jelent az AMD és a fogyasztók számára is.