Kipróbáltuk: Lenovo ThinkPad T410, a Transformer
A T-sorozat 14 hüvelykes darabjai mindig a ThinkPadek igazi igáslovainak számítottak, megfelelő egyensúlyt teremtve a teljesítmény, a tömeg és méret között. A sorozat jelenleg kapható képviselője a T410, ennek új, Optimus grafikával ellátott változata járt nálunk.
A ThinkPad vonal sokak fejében a windowsos noteszgépek netovábbját jelenti, legyen szó teljesítményről, minőségről, hordozhatóságról, vagy éppen árról. Igen, a legendát meg kell fizetni, de a felhasználók nem panaszkodnak, tudják, hogy prémium terméket kapnak kézbe. Ez igaz is volt, amíg a Lenovo át nem vette a márkát az IBM-től, azóta a ThinkPad márkanév kissé megkopott, de sokkal elérhetőbbé is vált, köszönhetően az Edge és SL-sorozatú noteszeknek.
Külcsín
A T410 egy hamisítatlan ThinkPad. Hiába írunk 2011-et, a Lenovo nem hajlandó szakítani a másfél évtizedes hagyománnyal. Ez pedig így jó, a matt fekete burkolat ma sem néz ki rosszul, a részleteken pedig tetten érhető a folyamatos design-frissítés az egyszerűség és letisztultság jegyében. Összehasonlítva akár egy pár évvel ezelőtti ThinkPaddel, a mai modellek egyszerűbb vonalakkal, nagy, egybefüggő felületekkel operálnak, de fogyóban a visszajelző fények garmadája is. Az összeszerelési minőség kezd visszatérni a legendás IBM színvonalához, az előző generációból kispórolt minőségi érzés jórészt visszatért a gépekbe - bár egy laza műanyag fedlappal még a vadonatúj tesztgép is rendelkezett. Ennek ellenére a noteszgép rendkívül összeszerelt benyomást kelt, a billentyűzet még extrém nyomásra sem hajlik, sarkánál felemelve pedig az unibody kialakításokkal vetekedően merev.
A gépben van bizony anyag, ezt a mérleg is tanúsítja, 2350 grammos (6 cellás akkuval) tömegével nem tartozik a legkönnyebbek közé. A tömegért cserébe másfajta kényelmet kapunk: a masszív hűtőrendszernek köszönhetően a gép egyáltalán nem forrósodik, még tartós, csúcsteljesítményhez közel járó kihasználtság mellett sem, a hűtőventilátor pedig még ilyen körülmények között sem válik hallhatóvá az irodában. A kitűnő hűtőrendszerért nem csak tömegben fizetünk, a gép meglehetősen vastag is, ezt a csatlakozók széles választékával próbálja ellensúlyozni. A T410-en így kétféle videokimentettel (VGA és DisplayPort), LAN-, telefon-, eSATA-, Firewire 400 csatlakozókkal, kártyaolvasóval, ExpressCard- bemenettel és integrált audiocsatlakozóval találkozunk.
A gépen 4 USB-csatlakozó is van, amelyből egy még akkor is képes áramot leadni, amikor a noteszt alvó üzemmódba helyezzük, így képes USB-s eszközöket tölteni. Az integrált audiocsatlakozó ugyanakkor azt jelenti, hogy választanunk kell - mikrofonbemenetként vagy -kimenetként használjuk a konnektort. A géppel beépített DVD-írót is kapunk - bár erősen kérdéses, hogy ennek van még létjogosultsága 2011-ben.
Belbecs
A fedelet kinyitva a megszokottnál nagyobb felbontású, 1440x900 pixeles, matt kijelzővel néz szembe a felhasználó. A kijelző kifejezetten nagy fényerejű (200 nit), az irodai monitoroknál hidegebb fényű, szabadban még napfényben is kiválóan olvasható. A betekintési szögek azonban egyszerűen katasztrofálisak, ilyen minőségű panel a legolcsóbb netbookokban kap helyet, a Lenovo csúcsmodelljében semmi keresnivalója nem lenne. A függőleges betekintési szög annyira szűk, hogy a noteszgépet ölben tartva folyamatosan állítani kell a kijelzőt, keresve az ideális pozíciót - majd ha kicsit változtatunk a pozíciónkon, állíthatjuk újra. Valahol érthető, hogy az üzleti gépnek nem kell multimédiás kijelző, de ez a számítógép legfontosabb kimeneti interfésze, a prémium kategóriás laptop megérdemelt volna egy jobb panelt.
A képernyő alatt találjuk a billentyűzetet, amely méltó a hírnevére és minden porcikájában hozza a minőségi érzést. Nem hajlik, nem görbül, hanem végtelenül finoman teszi a dolgát - a ThinkPad billentyűzeteket pontosan ezért szeretjük. A kiosztás a tavaly bevezetett új módit követi, az extra méretű Esc és Backspace billentyűkkel. A billentyűzet a szokásoknak megfelelően kávébiztos, a kiömlő folyadékot nem engedi a gép belsejébe jutni, hanem egy lyukon átengedi. A touchpad szintén a már látott, pici hólyagos verzió, multitouch-csal. Az érintőfelület nagyon jól használható és pontos, a gesztusok közül azonban gyakorlatilag csak a kétujjas görgetés működik úgy, ahogy elvárható, a többi azonban haszontalan, felesleges és nem is mindig működik.
A gépben beépített Qualcomm Gobi 2000-es HSPA-modem és GPS is volt, vonatos tesztünk során a országhatárig gyakorlatilag folyamatosan biztosította az internetezéshez szükséges sávszélességet - Opera Turbo használatával még EDGE hozzáféréssel is egész kényelmesen lehet böngészni, 3G-s hozzáféréssel pedig már a Youtube-videók is akadozásmentesen mentek. Megfelelő adatcsomaggal a Gobi városi környezetben alkalmas arra, hogy teljesen felmentsen a Wi-FI hotspotok vadászata alól. A GPS használata már korlátozottabb, nem valószínű, hogy a felhasználó csak azért előveszi a noteszgépét, hogy ellenőrizze a földrajzi koordinátáit.
Nyers erő
A tesztgépben az Intel kétmagos, Core i7 620M jelű processzora dolgozik 2,66 GHz-es névleges frekvencián, 4 gigabájt DDR3 memória társaságában. Tétlenül 1,2 GHz-re áll be az órajel, teljes terhelés alatt pedig a Turbo Boostnak köszönhetően 3,33 GHz-re is felmegy - ez pedig 28 százalékos növekedés jár, ami már nem tudható be pusztán marketingfogásnak. A 35 wattos TDP-vel rendelkező processzor nem is okozott csalódást a nyers teljesítményt tekintve, a fejlett energiagazdálkodásnak megfelelően pedig az akkus üzemidőt sem rövidítette le túlságosan. A Photoshop Retouch Artists tesztben a gép 26 másodperc körül teljesített, ami egy Core 2 Duo E8600-as, vagy egy Phenom II X4 920 teljesítményének felel meg, a mobilprocesszorok között azonban csak a négymagos CPU-k tudják komolyabban megverni.
A cikk igazi apropóját az Optimus technológia adja, amely az NVIDIA megoldása az integrált és dedikált grafika közötti zökkenőmentes váltásra. A gépet néhány hétig használva nyugodtan elmondhatjuk, hogy a megoldás jól működik, és mára valóban érett a mindennapi használatra. Ugyan az első, a technológiával érkező noteszgépek még küzdöttek néhány gyermekbetegséggel, de a Lenovo implementációja és az NVIDIA meghajtók már annyira érettek, hogy a rendszer probléma nélkül működött.
Hello, itt az idei SYSADMINDAY! Szabadtéri helyszínen idén is megrendezzük a hazai Sysadmindayt. Melós hónapok után ez egy jó lehetőség, hogy találkozzunk barátokkal, kollégákkal.
Mint ismeretes, az Optimus az NVIDIA válasza az Intel processzorba integrált grafikus vezérlőire. Az ügyes húzással az NVIDIA a processzorra bízza a 2D-s és könnyű 3D-s grafikai munkát, és csak akkor lép működésbe, mikor valóban szükség van rá. Így az Optimus nem csökkenti az akkus üzemidőt, a grafikus teljesítményt azonban megsokszorozza. Az NVIDIA lapkák CUDA-kompatibilisek is, így az extra teljesítmény nem csak grafikus munkára, hanem egyéb feladatokra is felhasználható.
A probléma, hogy a Lenovo a T410-et az NVIDIA üzleti alkalmazásokra optimalizált Quadro NVS 3100-as chipjével látta el, ez pedig egy alsó kategóriás lapka, 16 darab 600 MHz-en futó CUDA maggal. Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy a számítógép alkalmas modern játékok futtatására alacsonyabb minőség mellett, a Core i7 processzor azonban jelentősen erősebb azokban a feladatokban, ahol a CUDA segíthetett volna. Egy 23 perces tesztvideót csak a CPU-t dolgoztatva 304 másodperc alatt tudtunk iPod-kompatibilissé tenni, ugyanez a feladat azonban a CUDA-t használó Badaboommal 670 másodpercig tartott. A komolyabb videochipek természetesen még ezt a processzort is simán kenterbe verik, a Lenovo által beépített mag azonban egyszerűen túl gyenge a GPGPU feladatra.
Ettől függetlenül az Optimus egy jó és hatékony megoldás az Arrandale Centrino platform gyengeségére, az Intel grafikák harmatos teljesítményére, így jelenléte semmiképp nem haszontalan - de egy erősebb, akár középkategóriás grafikus mag sokat dobott volna a gyorsítható feladatok végrehajtásán. Ahogy korábban említettük, a gép nagyon jól bírja az elhúzódó terhelést is, a grafikus kártyát és a processzort is folyamatosan terhelve a gép alja nem lesz kellemetlenül meleg.
A napokban bejelentett, következő generációs ThinkPad T420 már a Sandy Bridge processzorokra épül, ezek videokonvertálásban félelmetesen gyorsak (a QuickSync néven a processzorra integrált specializált számolóegységeknek köszönhetően), grafikus teljesítményben pedig megverik a belépő szintű dedikált eszközöket. A megismert Optimus megoldás ezzel feleslegessé válik majd, a drága technológia pedig oda kerül, ahol valóban használható és értékes: a közép- és felsőkategóriába.
Bár a fél terabájtos merevlemez méretesnek számít, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a teljesítményorientált laptopokban már nincs helye, még a 7200-as percenkénti fordulatszám sem menti meg a beépített merevlemezt attól, hogy súlyosan visszafogja az egész számítógépet - legyen szó bootolásról vagy programindításról. A szerkesztőség által használt Intel X25-M típusú SSD-k ideális esetben akár 300-szor, de legrosszabb esetben is hatszor annyi IO-művelet elvégzésére képesek mint a T410-ben található Seagate Momentus. Ha pedig mégis szükség lenne a méretes háttértárra, akkor egy külső merevlemez beszerzésével ez a gond is orvosolható.
Az akkus üzemidő a teljesítményre optimalizált gép esetében nem fontos vételi szempont, ennek ellenére nem lehet panasz a ThinkPad T410-re: optimalizálva az energiafelhasználást 4 óra fölötti üzemidő is kihozható a 6 cellás, 57 wattórás akkuból, bár az is igaz, hogy teljes terhelés mellett az egy órát alig haladja meg az üzemidő.
Konklúzió
A T410 a ThinkPad-sorozat minden alkalmazásra megfelelő tagja. Méreténél és tömegénél fogva a könnyen hordozható kategória felső határán helyezkedik el, akkus üzemideje átlagos. A tesztgép csúcskonfigurációja az átlagos asztali gépek teljesítményét hozza, ami abszolút elismerésre méltó egy noteszgéptől. A Lenovo természetesen kínál még gyorsabb gépeket is, a W sorozat mobil munkaállomásai szólnak azoknak, akik a T-k teljesítményét keveslik. A gép összességében csak dicséretet érdemel, a rohamléptekben javuló összeszerelési minőség és a teljesítmény igen meggyőző prémium kombinációt ad. A kijelzőt és az elavult merevlemezes tárolót leszámítva a T410 jó mindenes.
Balra az X200, jobbra a T410.
A cikk ezzel a konklúzióval véget is érhetne, azonban a noteszgép piaci helyzetéhez szükséges még egy paraméter ismerete: a nálunk járt tesztmodell mintegy félmillió forintba kerül, így azonban már nem csak a belépő modellekkel szemben kell megállnia a helyét, hanem arról is meg kell győznie a vásárlókat, hogy miért éri meg ez a gép két kiváló középkategóriás notebook árát. Amennyiben kis kompromisszumokra képesek vagyunk, lényegesen olcsóbban vehetünk szinte ilyen jó notebookot. ThinkPad-fanatikusoknak és jó, kiegyensúlyozott teljesítményre vágyó, anyagi forrásaiban nem korlátozott felhasználók számára kiváló választás lehet a T410. Ha nem szeretik az Apple-termékeket.