:

vállalati it archívum - 2004 július

2004
július

0

Elérhető a legfrissebb Windows Server ütemterv

2004. július 30. 13:45

Alkalomadtán a Microsoft különösebb hírverés nélkül adja ki legújabb dokumentumait. Ez történt a legfrissebb Windows Server termékek ütemtervével kapcsolatban is, amely már június közepe óta elérhető.

0

Párizs, München és Bélbaltavár után Székesfehérvár is Linuxra vált?

2004. július 30. 12:41

A korábbi nemzetközi és igen kedvező hazai tapasztalatok hatására a székesfehérvári önkormányzat Ifjúsági, Informatikai és Civilkapcsolatok Bizottsága mai ülésén arról döntött, hogy megvizsgálják a Polgármesteri Hivatal számítógépein a Linux operációs rendszerre történő áttérés lehetőségeit.

0

Jövő év elejére csúszik a 4 GHz-es Intel Pentium 4 processzor megjelenése

2004. július 30. 11:51

[Neowin.net] Az Intel szővivője tegnap bejelentette, hogy 2005. első negyedévére csúszik a vállalat következő GHz-nyi frekvenciát átlépő, 4 GHz-es Pentium 4 processzorának megjelenése. A frissített útitervek szerint az Intel csak ekkor lesz képes elegendő mennyiségben szállítani az új processzort.

0

Mennyit fogyasztanak a mai ATI grafikus kártyák?

2004. július 30. 11:31

A mai csúcsteljesítményű konfigurációk már jelentős mennyiségű energiát fogyasztanak, melyek folyamatos üzem esetén akár meg is többszörözhetik havi áramszámlánkat. A két legtöbbet fogyasztó komponens -- a hagyományok katódsugárcsüves monitorok mellett -- kétségtelenül a processzor és a videokártya; míg előbbiek fogyasztásáról többet sejthetünk a gyártók nyilvánosságra hozott dokumentációiból, utóbbiak energiaszükségletéről mostanáig megleheősen kevés szó esett.

0

Passzív hűtésű GeForce 6800 videokártyát dobott piacra a GigaByte

2004. július 30. 10:43

[Clubic.com] A japán AKIBA PC képeinek tanulsága szerint a GigaByte piacra dobta az első passzív, ventilátor nélküli hűtéssel rendelkező, GeForce 6800 grafikus vezérlővel szerelt videokártyát. A GV-R68128DH jelzéssel ellátott csúcsteljesítményű videokártya hőcsöves hűtéssel és 128 MB DDR3 memóriával rendelkezik.

0

Villámgyors DDR2 modulok az OCZ-től

2004. július 29. 15:41

A villámgyors hardvereiről ismert OCZ Technology bejelentette, hogy megkezdte 667 MHz-es DDR2 memóriamoduljainak szállítását. Az OCZ végre olyan PC2-5300 DDR2 modult gyártott, amelynek sebessége felülmúlja az alacsony késleltetésű DDR memóriákét -- mondta Dr. Michael Schuette, az OCZ Technology fejlesztési igazgatója.

0

A Criterion megvásárlásával az Electronic Arts kezébe került a Renderware technológia

2004. július 29. 14:06

A világ legnagyobb független játékfejlesztő- és kiadó cége, az Electronic Arts megvásárolta a Criterion Software Group fejlesztőcsapatot a Canon Europe-tól. Az üzlet anyagi oldaláról nem számoltak be a cégek képviselői, az azonban már biztos, hogy ezentúl a Criterion játékokat az amerikai óriáscég fogja kiadni. A csapat jelenleg a Burnout 3: Takedown című autóversenyen, illetve a Black című akciójátékon dolgozik.

0

Jövőre érkeznek az első PCI-Express felületű XGI grafikus chipek

2004. július 29. 10:55

Az XGI Technology a jövő év elején kezdi meg első, alsó-középkategóriás, PCI-Express felületű grafikus processzorának sorozatgyártását és ugyanebben az időben várható a cég első, mobil számítógépekbe szánt, szintén PCI-Express felületű vezérlőjének bemutatkozása -- mondta el Jonathon Shyi, a vállalat nemrégiben kinevezett új elnöke.

0

Duplájára növelte nyereségét a Nintendo

2004. július 29. 10:46

A Nintendo erős negyedéves eredményekről számolt be, mivel igen élénk volt a kereslet a vállalat konzoljai és szoftverei iránt, emellett az árfolyam-változások is kedvezően hatottak a pénzügyi mutatókra.

0

Augusztus végén kerül megrendezésre a World Cyber Games magyarországi selejtezője

2004. július 29. 09:17

[IDG] Immár negyedik alkalommal rendezik meg Magyarországon a hazai legnagyobb és legrangosabb játékversenyt, a World Cyber Games magyarországi selejtezőjét. A 2000 óta minden évben megrendezésre kerülő World Cyber Games a világ első és legnagyobb e-sport rendezvénye, exkluzív nemzetközi verseny, ahol az idei évben 60 ország több mint 600 versenyzője képviselteti magát.

0

Itanium 2 processzorokra épülő SGI szuperszámítógépet vásárolt a NASA

2004. július 28. 12:07

A NASA bejelentette, hogy felkérte a Silicon Graphicset és az Intelt egy több mint 10 ezer processzort tartalmazó szuperszámítógép megépítésére. A hatalmas teljesítményű fürtözött rendszer 20 darab 512 processzoros SGI Altix szerverből áll majd, amelyeket Infiniband interfészen keresztül kapcsolnak össze.

0

Új külsőt kapott a Nintendo DS konzol

2004. július 28. 11:50

A Nintendo szerda reggel jelentette be, hogy a Nintendo DS hordozható konzolja új külsőt kapott. A változtatást az indokolta, hogy a régi formát rengeteg bírálat érte a májusi bemutatása óta, ugyanis a játékosok véleménye szerint túl vastag volt.

0

Jövő évre csúszik a 64-bites Windows megjelenése

2004. július 28. 10:28

A Microsoft kedden bejelentette, hogy a Windows Server 2003 első javítócsomagja, és a Windows 64-bites processzorokat -- így például az AMD Athlon 64-et -- támogató verzióinak megjelenése is csúszni fog. A szoftvergyártó közölte, hogy a Windows Server 2003 Service Pack 1, a Windows Server 2003 for 64-bit Extended Systems és a Windows XP 64-bit for Extended Systems egyaránt a jövő év első felében jelennek csak meg. A három szoftver eredeti megjelenése 2004 végén lett volna esedékes.

0

Megjelentek az AMD új, olcsó processzorai

2004. július 28. 09:48

Az AMD ma bejelentette régóta várt és ígért Sempron processzorait. A lapkák asztali és mobil kivitelben egyaránt elérhetőek lesznek és igen kedvező áron kerülnek piacra.

0

Megjelent az Microsoft Office 2003 első szervizcsomagja

2004. július 27. 15:27

Szép csendben megjelent és az Office Update webhelyen keresztül közvetlenül elérhetővé vált a Microsoft Office 2003 irodai programcsomag első szervizcsomagja. A frissítés elsősorban biztonsági frissítéseket, stabilitási és teljesítménybeli optimalizációkat tartalmaz a Microsoft legutóbbi irodai alkalmazásaihoz.

0

Két magot tartalmaz az IBM új PowerPC processzora

2004. július 27. 11:21

Az IBM-től kiszivárgott információk szerint a vállalat már javában dolgozik egy olyan PowerPC processzoron, amely két magot tartalmaz. A lapka várhatóan jövőre debütál a piacon az Apple asztali gépeiben, később azonban a cég notebookjaiba és szervereibe is bebocsátást nyerhet.

0

Négy Opteron processzort tartalmaz a Sun legújabb szervere

2004. július 26. 16:30

A Sun Microsystems bejelentette Sun Fire V40z kiszolgálóját, amely négy AMD Opteron processzort tartalmaz. A vállalat közleménye szerint az igen kedvező árú rendszer teljesítménye felülmúlja a legnagyobb riválisok -- IBM, HP -- kínálatában szereplő, azonos kategóriás szerverekét. A Sun Fure V40z azonnal elérhető a cég kínálatában, a legolcsóbb változat 8,5 ezer, legdrágább 28 ezer dollárba kerül. A szerver Sun Solaris vagy Linux operácós rendszerrel rendelhető.

0

Térhatású hangot kap a Doom 3 az év végéig

2004. július 26. 15:00

A Creative és az id Software bejelentette, hogy térhatású hanggal látják el az augusztus 3-ától megvásárolható, nemrég aranylemezre került Doom 3 akciójátékot. A játék boltokba kerülő változata még nem támogatja majd a Creative EAX Advanced HD technológiáját, de a speciális frissítés az év végéig letölthető lesz. Az EAX Advanced HD bővítmények előnyei kiaknázásához Creative Audigy (2) hangkártya telepítésére van szükség.

0

Az Electronic Arts megbízásából fejleszt játékot a Crytek

2004. július 26. 12:57

A Far Cry-t készítő német Crytek fejlesztőcsapat lemondott a Ubisoft kiadóval kötött stratégiai együttműködésről, így bizonytalanná vált a néhány hete megjelent akciójáték folytatásának készítése, ugyanis a jogok a francia cég kezében maradtak.

0

Intel: gyorsabb és megbízhatóbb processzorok szerverek számára

2004. július 26. 09:58

Az Intel számos részletet hozott nyilvánosságra a közeljövőben piacra kerülő új Itanium processzorairól, a Montecito és a Tukwila kódnevű lapkákról. Az ismeretett megoldások növelik a chipek teljesítményét és megbízhatóságát, illetve csökketik a processzorok fogyasztását és hőtermelését.

0

Öt és fél év börtön egy "kis" szoftveres csalásért

2004. július 23. 11:18

A bíróság öt és fél év letöltendő fogházbüntetésre ítélte azt a háromgyerekes német családapát, aki jelentős kárt okozott a Microsoftnak -- és természetesen a vásárlóknak is -- azzal, hogy olcsóbb szoftvereket újracsomagolt, majd magasabb áron értékesített tovább.

0

A Red Hat Linux része lett a Novell e-mail szoftvere

2004. július 23. 10:19

A Red Hat, a Linux operációs rendszerek legjelentősebb képviselője beépítette szoftverébe riválisának, a Novellnek nemrégiben megjelent, nyílt forrású e-mail technológiáit.

0

Késik a Virtual PC Macintoshra

2004. július 23. 10:13

A Microsoft csütörtökön bejelentette, hogy a Virtual PC Macintoshra készült legfrissebb változata október előtt nem jelenik meg, mivel a szoftveróriás meg akarja várni a Windows XP második javítócsomagjának (SP2, Service Pack 2) megjelenését. A döntés következtében az Office 2004 Macintoshra készített Professional változatának megjenelése is októberre csúszik, mert ez a termék is tartalmazza a Virtual PC-t. A Microsoft nem első alkalommal késlelteti a Virtual PC megjelenését: az alkalmazás eredetileg az év első felére volt ütemezve.

0

Hivatalos Doom 3 eredmények -- kisebb meglepetéssel

2004. július 22. 07:44

Hivatalos, az id Software főhadiszállásán készített, friss meghajtóprogramokkal és a jelenlegi csúcskonfigurációkon futtatott Doom 3 teszteredményeket hozott nyilvánosságra a [H]ard|OCP.

0

Rádiós azonosítással felügyelik a gyerekeket Japánban

2004. július 20. 14:32

[CNet News/HWSW] Egy osakai általános iskola vezetősége úgy határozott, hogy rádiós azonosítás (RFID) segítségével fogja ezentúl a gyerekek mozgását nyomon követni. Mielőtt valaki megrémülne, az RFID-chipeket nem a gyerekekre, vagy a gyerekekbe, hanem a ruháikra és az iskolai felszereléseikre helyezik.

0

Viselhető MP3-lejátszót dob piacra a Virgin

2004. július 20. 14:30

A Virgin Electronics bejelentette, hogy ékszerként viselhető, 128 Mbyte-nyi memóriával ellátott MP3-lejátszót dob piacra. Az új lejátszó csupán 99,99 dolláros áron kerül piacra. Az egyszerű kezelőfelülettel, beépített akkumulátorral rendelkező lejátszót kifejezetten könnyűre tervezte a vállalat.

0

A Sony leszállította a Memory Stick kártyák árát

2004. július 20. 12:22

A Sony Electronics tegnap bejelentette, hogy csökkenti a Memory Stick Pro és a Memory Stick Pro Duo memóriakártyák árát. A Pro változatot főként fogyasztói elektronikai eszközökben használják (TV-k, digitális kamerák, PC-k, stb.), míg a Duo modelleket hordozható eszközökbe (például mobiltelefonok) építik be.

0

Új hivatalos, WHQL minősítésű eszközmeghajtók nForce chipkészletekhez

2004. július 20. 10:32

Az NVIDIA hivatalosan is elérhetővé tette WHQL minősítéssel rendelkező, nForce chipkészletekhez készített, 4.27-es verziószámú meghajtóprogram-csomagját. Az úgynevezett unified telepítőcsomagban nForce, nForce2 és nForce3 alaplapi chipkészletekhez találhatók meg a legújabb eszközmeghajtók.

0

Négyfelhasználós PC a HP-tól

2004. július 19. 16:15

[Computerworld] A HP új, speciális asztali számítógéppel jelentkezik, elsősorban a fejlődő országok közoktatásai számára. A 441 jelölésű PC különlegessége, hogy egyszerre négy felhasználót is ki tud szolgálni 4 monitor, billentyűzet és egér segítségével.

0

Bluetooth adaptert dob piacra korábban megjelent mobiltelefonjaihoz a Motorola

2004. július 19. 14:27

Nem, ez nem egy újabb PC-s Bluetooth adapter: a Motorola bejelentette, hogy egy olyan kiegészítőt dob piacra, mely Bluetooth kapcsolattal ruházza fel a vállalat korábban megjelent, Bluetooth képesség nélküli mobiltelefonjait. A Motorola Wireless Adapter DC600-at csak be kell dugni a Motorola telefon soros portjába és a fülesnek fenntartott helyre, s már kész is.

0

Új mobil processzorokkal bővítette kínálatát az AMD

2004. július 19. 13:56

[Digit-Life] Az AMD két új processzorral bővítette kínálatát: bemutatta mobil Athlon 64 3400+ és Athlon XP-M 2200+ processzorait. Mindkét új processzort hordozható számítógépekbe szánja a vállalat: előbbit, a 64 bites Athlon 64-et nagyteljesítményű notebookokba ajánlja, míg utóbbit Tablet PC-k alaplapjain találhatjuk majd meg.

0

Késik a Microsoft-Sun megállapodás aláírása

2004. július 19. 11:51

A Sun és a Microsoft közötti megállapodás részeként a Sun korábban beleegyezett, hogy a jövőben részt vesz a Microsoft licencprogramjában, mely a Microsoft kommunikációs protokolljainak felhasználására ad lehetőséget. Azonban a Sun részéről még a mai napig sem biztosítottak a licencszerződés feltételei.

0

Gyorsabbak a 90 nanométeres Athlonok

2004. július 16. 15:16

Az AMD második negyedéves eredményeinek bejelentésekor közölte, hogy a jelenleg is tartó harmadik negyedévben már szállítja 90 nanométeres csíkszélességű processzorait. Korábban arról lehetett hallani, hogy ezek a lapkák architekturális szempontból teljesen megegyeznek a 130 nanométeres chipekkel, azonban az előzetes, kiszivárgott tesztek szerint az igazság más lehet.

0

Novemberben érkezik a Nintendo DS

2004. július 16. 10:53

A pletykák szerint a Nintendo Japánban november 4-én dobja piacra két kijelzővel felszerelt új Game Boy gépét, amely egyelőre Nintendo DS néven ismeretes. Az amerikai és európai premiert egy héttel később, november 11-én tartják, a készülék ára pedig 179 dollár, illetve 145 euró lesz. Egyelőre nem tudni, hogy a géphez a megjelenés idején milyen szoftvereket lehet megvenni, de a hírek 5-6 különféle játékról szólnak. A Nintendo az év végéig összesen több mint 10 programot ad ki a konzolhoz.

0

Új mobil processzort dobott piacra az Intel

2004. július 16. 10:21

Az Intel mindenféle különösebb hírverés nélkül megkezdte Pentium M 705 processzorának szállítását. A lapkából kizárőlag az Intel kiemelt notebook-gyártó partnerei vásárolhatnak. A Pentium M 705 órajele 1,5 GHz, a chip a Banias magra épül, tehát 1 Mbyte másodszintű gyorsítórárat tartalmaz.

0

Napokon belül megkezdődik a Doom 3 sorozatgyártása

2004. július 14. 20:26

Az Activision kiadó és az id Software fejlesztőcsapat nevében Todd Hollenshead vezérigazgató hivatalosan is bejelentette a várva-várt hírt -- mely pletyka formájában már napok óta terjedt az interneten -- , azaz lezárult a Doom 3 fejlesztése, a program aranylemezre került, így néhány napon belül megkezdődhet a sorozatgyártása.

0

A félvezetőiparnak fel kell készülnie a 450 milliméteres waferek bevezetésére

2004. július 14. 13:53

A félvezetőipar szereplőinek meg kell kezdenie a következő generációs, 450 milliméter átmérőjű waferekre való felkészülést, hogy azok bevezetése 2012 körül megtörténhessen -- mondta a Semicon West konferencián Paolo Gargini, az Intel technológiai stratégiai vezetője, egyben az International Technology Roadmap for Semiconductors (ITRS) elnöke.

0

Itanium 2 processzorokra épülő szuperszámítógépet vásárolt az NCSA

2004. július 14. 09:07

Az amerikai National Center for Supercomputing Applications (NCSA) egy új szuperszámítógépet vásárolt. Az SGI által fejlesztett rendszer a Cobalt névre hallgat és összesen 1024 Intel Itenium 2 processzort, 3 Tbyte memóriát és 370 Tbyte merevlemezes tárkapacitást tartalmaz. A szuperszámítógép csúcsteljesítménye 6 teraFLOPS (billió lebegőpontos művelet másodpercenként), így az NCSA teljes számítási kapacitása 35 teraFLOPS fölé növekedik.

0

Jövőre tolódik a Sony PSX amerikai premierje

2004. július 13. 16:25

A Sony a tervekkel ellentétben csak jövőre mutatja be az Egyesült Államokban a PSX nevű otthoni szórakoztatóközpontot. A PSX egy műholdas TV-vevőt, DVD-felvevőt, merevlemezt és egy PlayStation 2 konzolt tartalmaz, a felhasználók játszhatnak, illetve filmeket nézhetnek és zenét is hallgathatnak a készülékkel, a zenéket, filmeket és tévéműsorokat pedig merevlemezre vagy DVD-re is rögzíthetik.

0

Erős eredményekről számolt be a Philips

2004. július 13. 13:30

A Philips Electronics NV erős második negyedéves eredményekről számolt be és bejelentette, hogy a második félévben további növekedésre számít. A holland elektronikai óriásvállalat a második negyedévben 11 százalékkal 7,28 milliárd euróra növelte bevételét, nettó nyeresége pedig 616 millió eurót -- részvényenként 48 eurocentet -- tett ki. A megelőző év azonos időszakában a cég 42 millió euró nettó profitot ért el. A Philips negyedéves üzemi eredménye 356 millió euró volt, szemben az egy évvel ezelőtt elkönyvelt 26 milliós üzemi veszteséggel.

0

Robbanás előtt az online játékok piaca

2004. július 13. 11:57

Négy év alatt háromszorosára, 1,1 milliárd dollárra nő az online játékok piaca és ezzel a teljes videojáték-forgalom 10 százalékát adja majd -- áll a Yankee Group előrejelzésében. Jelenleg az online játékok eladásai és előfizetési díjai évente 353 millió dollárt tesznek ki.

0

Teljesen zajtalan a Thermaltake legújabb Silent PurePower tápegysége

2004. július 13. 09:51

[Clubic.com] A Thermaltake bemutatta legújabb tápegységét, mely a vállalat PurePower tápegység-termékcsaládjának tagjait népesíti. Az új erőforrás Silent PurePower névre hallgat, s egyetlen ventilátort sem tartalmaz, teljes csendet teremtve a passzív hűtésekkel ellátott számítógépben.

0

Elindult a magyar FireFox honlap

2004. július 13. 09:08

Elindult a magyar Firefox.hu honlap, mely a Mozilla motorra épülő FireFox webböngésző bemutatását, népszerűsítését tűzte ki célul. A honlapról magyar nyelven értesülhetünk a legfrissebb újdonságokról, a böngésző fejlesztéseiről.

0

Hamarosan debütálhat az ATI új chipkészlete Socket 939 kivitelű AMD processzorok számára

2004. július 12. 16:01

A korábban felbukkant útitervekkel párhuzamban a The Inquirer informatikai bulvárlap úgy értesült, hogy pár hónapon belül ATI chipkészletre épített alaplapot is választhatunk új Athlon 64 -- vagy Sempron -- processzoros konfigurációnk alapjaként. Az ATI RS480 típusjelzéssel jelölt chipkészlet Socket 939-es AMD processzorokat támogat majd és integrált grafikus vezérlővel is rendelkezhet.

0

Jönnek az ATI 0,11 mikronos csíkszélességgel gyártott grafikus processzorai

2004. július 12. 11:45

A DigiTimes információi szerint az ATI Technologies még ebben a negyedévben megkezdi 0,11 mikronos csíkszélességgel készülő R430 és RV410 grafikus processzorai sorozatgyártását, melyeket a tajvani TSMC gyártósorai állítanak elő. Az eddig megszokott jelöléseknek megfelelően az R típusjelzés felső kategóriás, míg az RV jelzés belépő szintű és középkategóriás termékeket jelölhet.

0

Még az idén bemutatkozik az Intelnél az 1066 MHz-es front side busz

2004. július 12. 11:40

A világ legnagyobb félvezetőgyártójától kiszivárgott termékterv szerint az idei évben még három új Pentium 4 lapka megjelenése várható: a 3,73 GHz-es, 3,8 GHz-es és 4 GHz-es órajelen futó chipek a második félév során kerülnek forgalomba.

0

Piacon a 3,6 GHz-es Intel Pentium 4 processzor

2004. július 12. 11:10

Az Intel megkezdte nemrégiben bejelentett Pentium 4 560 processzorának szállítását. A csúcskategóriás asztali gépekbe szánt lapka 3,6 GHz-es órajelen működik, 800 MHz-es front side buszt használ és természetesen támogatja a Hyper-Threading technológiát, valamint az SSE3 utasításokat. A chip 90 nanométeres csíkszélességgel készül és LGA775 tokozásban kerül forgalomba. A terméket japán boltokban már látták, az ára 148 ezer forintnak megfelelő jen.

0

Egymillió ingyenes CD-lemezen érkezik a Windows XP második szervizcsomagja Nagy-Britanniában

2004. július 12. 09:21

[ZDnet UK, Neowin] Nem kevesebb mint egymilló CD-lemezen érkezik a Windows XP második szervizcsomagja a nagy sávszélességű kapcsolattal nem rendelkező felhasználókhoz Nagy-Britanniában. A redmondi óriáscég így kívánja megkönnyebbíteni a 80-120 Mbyte-os méretű szervizcsomag telepítését és csökkenteni új online frissítőoldala terhelését. A CD-lemezeket ingyen küldi ki a vállalat és sem csomagolási, sem postázási költséget nem számol fel.

0

Hamarosan az utazások egyharmadát a weben keresztül rendelik meg az Egyesült Államokban

2004. július 9. 13:36

Az online utazásokra specializálódott PhoCusWright piackutató cég szerint 2006-ban az amerikai utazások egyharmadát a weben keresztül fogják megrendelni, szemben a tavalyi 20 százalékkal. A vakációjukat töltő magánutazók és az üzletemberek online rendelései az idén 34 százalékkal 52,8 milliárd dollárra emelkednek a 2003-as 39,4 milliárd dollárral szemben. Az utóbbi időben a szállodaláncok is jelentős összegeket költöttek honlapjaik népszerűsítésére.

0

IBM-Sprint: 400 millió dolláros IT-szolgáltatási szerződés

2004. július 9. 13:06

Az amerikai Sprint távközlési szolgáltató tegnap bejelentette, hogy 5 éves, több mint 400 millió dolláros IT-szolgáltatási megállapodást kötött az IBM-mel. A szerződés tovább bővíti a két cég között 2003. szeptemberben elindított IT-együttműködést. A mostani bejelentés szerint az IBM Global Services divíziója az alkalmazásfejlesztés és karbantartás terén fogja támogatni a Sprintet.

0

Microsoft Small Business Services újdonságok érkeznek

2004. július 9. 10:28

A Microsoft Watch tájékoztatása szerint a Microsoft MSN, Windows és Office részlege együttesen dolgozik olyan új, integrált web-alapú szolgáltatások kifejlesztésén, amelyek kifejezetten a kisvállalatok igényeit célozzák meg. A vállalat a szolgáltatások révén további biztonságnövelést, hatékonyabb együttműködést és kommunikációt, valamint kisebb fenntartási költségeket ígér. A szolgáltatások várhatóan az MSN Premium csomagban lesznek elérhetőek, de egyenként is lehetőség lesz előfizetni rájuk.

0

Új stílusú, 'Philippe Starck' egér a Microsofttól

2004. július 9. 09:01

A Microsoft csütörtökön újabb egereket engedett szabadjára, melyek közül egyet ezúttal egy neves dizájnerrel, Philippe Starckkel közösen fejlesztett ki. A három új egérből kettő vezeték nélkül csatlakozik a felhasználó számítógépéhez, míg a kék és narancs színben elérhető Starck egér vezetékes kivitelben kapható.

0

Fennakadás az Interware internetszolgáltatásában

2004. július 8. 16:47

Az Interware Rt. tájékoztatta ügyfeleit, hogy 2004. július 8-án 15:30 körül a szolgáltatónál hostolt szerverek egy része leállt. A leállás az Interware saját szervereit és hálózati eszközeit is érintette, így egyéb (ADSL, dial-up) szolgáltatásokban is merülhettek fel problémák.

0

Újabb részletek az NVIDIA nForce4 chipkészletről

2004. július 8. 14:36

Több processzort is támogat majd az év végén megjelenő NVIDIA alaplapi chipkészlet. A pletykák szerint az nForce4 együttműködik az összes K8 magos lapkával, Opteronokból pedig akár nyolcat is képes kiszolgálni.

0

Japán kiadó kezébe kerültek a Tenchu játékok jogai

2004. július 8. 12:56

A japán székhelyű From Software kiadó megvásárolta az amerikai Activisiontől a Tenchu játékok fejlesztési és kiadási jogait, így a jövőben kizárólag a távol-keleti cég megbízásából készülhetnek el a sorozat további részei.

0

Ismét lesz SAP konferencia Tihanyban

2004. július 8. 12:51

Az SAP idén is Tihanyban rendezi meg ügyfélkonferenciáját, melyen a résztvevők bepillantást nyerhetnek a hatékony vállalatirányítás módszereibe, valamint az SAP szoftvereinek, különösképpen a mySAP Business Suite megoldáscsalád használatának előnyeibe. A konferencián üzleti ágazatokra bontott specializált programok várják az érdeklődőket.

0

mIRC 6.16 -- tengernyi frissítéssel

2004. július 8. 11:48

Megjelent a közkedvelt mIRC IRC-kliens legújabb, 6.16-os változata. A fejlesztő oldalán elérhető frissítési lista nem kevesebb mit 37 pontból áll, melyek egy-egy javított, vagy továbbfejlesztett képességet jelölnek. A mIRC 6.16 a hivatalos tükrök valamelyikéről tölthető le a legegyszerűbben.

0

A Microsoft Kínában is terjeszti a .Net technológiát

2004. július 8. 11:39

A Microsoft összefogott Kína vezető szoftverértékesítő és rendszerintegrátor vállalatával, a Digital China-val, hogy .Net technológiára épülő vállalati és állami megoldásokat fejlesszenek ki a kínai piacra.

0

Számítógépes játékok a Szigeten

2004. július 8. 11:02

[Gold] A Sziget nagy, színpadi rendezvényeit már a kezdetektől számos helyszín, szórakozási lehetőség színesítette. Idén a Senorg Rt. is próbál a látogatók kedvében járni: a logikai sátorban lehet sakkozni, go-t játszani, amőbázni és bridge-elni is. A logikai sátortól nem messze felállítandó, légkondicionált irodakonténerben öt, hálózatba kötött Senorg Enterprise PC szolgálja majd a hálózatos játékok megszállottjainak örömét.

0

Megjelent az ATI Radeon X800 SE

2004. július 8. 10:08

A világ legnagyobb PC-gyártójának, a Dellnek egyes modelljei már ATI Radeon X800 SE grafikus kártyával is rendelhetők. Az X800 SE a tavasszal bemutatott X800 XT és Pro olcsóbb változata.

0

A Starbucks 3100 amerikai kávézójában kínál vezeték nélküli internethozzáférést

2004. július 7. 16:29

A Starbucks bejelentette, hogy immáron több mint 3100 kávézóban kínál WiFi vezeték nélküli internethozzáférést az Egyesült Államokban. A 2002. augusztusában indult szolgáltatással a cég korábban a nagyvárosokra koncentrált, de immár olyan államokban is elérhető a vezeték nélküli elérés lehetősége, mint Indiana, Kansas, Missouri, Új-Mexikó és Wisconsin.

0

SPMark lett a neve a FutureMark mobiltelefonos tesztprogramjának

2004. július 7. 16:17

Az SPMark a harmadik negyedév során lesz letölthető és Symbian operációs rendszerrel rendelkező okostelefonokon, így többek között a Motorola A920/A925, Sendo X, Siemens SX1, Sony Ericsson P800/P900, Nokia 7610, 7650, 6600, 3650/3600, 3660/3620, N-Gage mobilokon és a Nokia Communicator 9210, 9290 készülékeken mérheti a teljesítményt.

0

Előadókat várnak a VI. GNU/Linux szakmai konferenciára

2004. július 7. 12:34

A Linux-Felhasználók Magyarországi Egyesülete 2004 novemberében rendezi meg a VI. GNU/Linux szakmai konferenciát. Az LME előadók jelentkezését várja többek között rendszeradminisztráció, biztonság, programozás, multimédia, grafika, honosítás, kiadványszerkesztés, valamint más linuxos témában.

0

736 millió dolláros Accenture-Barclays IT outsourcing megállapodás

2004. július 7. 10:15

A harmadik legnagyobb brit bank, a Barclays 6 éves, több mint 736 millió fontos tevékenység-kihelyezési szerződést kötött az Accenture-rel, amelynek keretében a bank IT-fejlesztési és menedzsment tevékenységének egy részét outsourcing keretében oldják meg. A bank az év eleje óta folytatott megbeszéléseket a tanácsadó céggel a működés egy részének kihelyezésével kapcsolatban.

0

Nem telepíthető fel a Windows XP 64 bites bétaváltozata az Intel új Xeon processzoraival szerelt munkaállomásokra

2004. július 7. 10:01

[Neowin.net] Bár a felhasználók már vásárolhatnak 90 nanométeres csíkszélességű Intel Xeon processzorokkal szerelt rendszereket, a 64 bites kiegészítéssal rendelkező Nocona magos lapkákra épített gépekre egyelőre nem telepíthető fel a Microsoft Windows XP 64-Bit Edition for 64-Bit Extended Systems operációs rendszer publikus bétaváltozata.

0

Linuxos Dell PC-k forgalmazását kezdte meg egy olasz cég

2004. július 7. 09:40

Hamarosan piacra kerülnek azok a Dell asztali PC-k, amelyeken nem Microsoft Windows, hanem Lindows Linspire operációs rendszer fut. A konfigurációkat a milánói Questar forgalmazza majd az interneten keresztül. Az üzleti, oktatási és egyéni felhasználóknak szánt gépek angol vagy olasz nyelvű operációs rendszerrel lesznek megrendelhetők.

0

Microsoft kontra Linux: jelentés a párizsi hadszíntérről

2004. július 6. 14:45

A Microsoft bejelentette, hogy kevesebb mint felére csökkenti árait a párizsi önkormányzat számára, miután a francia főváros komolyan fontolóra vette a nyílt forráskódú programokra történő átállást. A tervek szerint Párizs 195 millió dollárt költ számítógépekre és szoftverekre a következő három évben az elavulttá vált rendszerek lecserélésére.

0

A Novell további felvásárlásokra készül

2004. július 6. 12:11

A leginkább a hálózati szoftvereiről ismert Novell bejelentette, hogy 600 millió dollár értékű átváltható értékpapírt értékesített, a bevételt főként további akvizíciókra fogják használni, 125 millió dollárért pedig 15,2 millió részvényt vásároltak vissza. A cég egyik legfontosabb célkitűzése a második hely megszerzése a Red Hat mögött a Linux-piacon.

0

Legnagyobb hazai vetélytársával működik együtt az SAP

2004. július 6. 11:15

A kis- és közepes vállalatok üzleti igényei alapján fejlesztett SAP Business One (SBO) megoldáscsomag kora őszre tervezett hazai bemutatkozása nyitányaként az SAP Hungary Kft. és a Volán Elektronika Rt. bejelentette, hogy partneri megállapodást kötött az SAP Business One értékesítése terén. Ennek értelmében a Volán Elektronika, amely a legnagyobb hazai üzleti alkalmazásfejlesztő vállalat, idén ősztől már az SAP Business One megoldáscsomagot ajánlja -- saját Libra3S modulokkal kiegészítve -- meglévő és potenciális ügyfeleinek. A Volán Elektronika az általa fejlesztett Libra erősségeit az SAP Business One megoldással egészíti ki.

0

Megjelent a Mono 1.0 fejlesztői platform

2004. július 6. 10:46

A Novell bejelentette a Mono 1.0 nyílt forráskódú, .NET keretrendszerre alapozott fejlesztőplatform megjelenését. A Mono célja, hogy a szoftverfejlesztők számára lehetővé tegye Linux és többplatformos alkalmazások hatékony felépítését, valamint ezeknek a szoftvereknek a gyorsabb és költséghatékonyabb piacra juttatását.

0

A Macrovision befejezte az InstallShield felvásárlását

2004. július 6. 10:17

A kaliforniai székhelyű Macrovision az elmúlt évek során nagyszabású költekezésbe kezdett, hogy a másolás- és jogvédelemmel foglalkozó megoldásait szimpatikusabbá tegye ügyfelei számára. A vállalat reméli, hogy az InstallShield felvásárlása növelni fogja digitális jogosultságkezelő szoftvereinek forgalmát. A Macrovision összesen 76 millió dollárért vásárolta meg a telepítőszoftvereket fejlesztő InstallShieldet.

0

Vége a népszerű Motherboard Monitornak

2004. július 6. 09:56

A rendkívül népszerű Motherboard Monitor (MBM) alkotója, Alex Van Kaam bejelentette, hogy leállítja a program fejlesztését. Az egykoron legfejlettebb és máig talán legnépszerűbb gépfigyelő alkalmazás 1.0-s verziója 1998. január 21-én látta meg a napvilágot -- az internetet -- és 7,5 év után ma, 2004. július 6-án fejeződik be a program további csiszolása.

0

Megfizet a Microsoft

2004. július 5. 16:40

A Microsoft, hatalmas készpénzállományából fedezve egy összegben befizette az Európai Bizottság március végi ítéletében meghatározott 497 millió eurós büntetést, noha a vállalatnak lehetősége lett volna váltót is kiállítania az összegről, míg az eljárás végleg le nem zárul. Ez a közösség eddigi történetének valaha kiszabott legnagyobb anti-tröszt bírsága.

0

A világ harmadik legnagyobb félvezetőgyártója tovább bővíti kínai termelőkapacitását

2004. július 5. 16:25

A japán Renesas a következő három évben a félvezetőtermelés megháromszorozását tervezi Kínában. A Hitachi és a Mitsubishi Electric félvezetőgyártó részlegeinek tavalyi egyesülésével létrejött csoport 275 millió dollárt tervez befektetni két kínai gyárába. A cél az 5 százalékos részesedés elérése a világ legnépesebb országának félvezetőpiacán 2008-ban.

0

Kedvező áron debütálhatnak az AMD Sempron processzorok

2004. július 5. 15:53

Az X-bit labs meg nem erősített információi szerint 124 dolláros áron debütál az AMD új Sempron 3100+-os processzora, mely teljesítményéhez mérten igen kedvező árnak mondható. A Socket 754-es foglalatba illeszthető processzor szinte hajszálnyival marad csak le a tesztek során az AMD Athlon64 2800+ processzortól, mely szintén 1,8 GHz-en üzemel.

0

Háromdimenziós játékok futtatására is alkalmas a Samsung új SCH-V450 mobiltelefonja

2004. július 5. 10:46

A Samsung pénteken bejelentette legújabb mobiltelefonját, mely egyben a vállalat belépője is a mobil játékok gigantikus piacára. A CDMA2000 1x EvDO mobilhálózatokkal kompatibilis széthajtható telefon ugyanis a Nokia N-Gage készülékeihez hasonlóan 3-dimenziós játékok futtatására is képes. Az SCH-V450 körülbelül 500 dolláros áron lesz kapható, kizárólag Dél-Koreában.

0

Kap-e Kína olcsóbb Windowst?

2004. július 5. 10:21

A Microsoft már értékesíti Malajziában és Thaiföldön csökkentett árú operációs rendszerét, de Bill Gates állítása szerint közel sem biztos, hogy ez fog történni a világ egyik legnagyobb PC-piacán, Kínában is.

0

Két hónapon belül megjelenik a Windows XP második szervizcsomagja

2004. július 5. 10:18

[News.com] Alapos tesztelést és többszöri halasztást követően még a nyár folyamán letölthető lesz a Microsoft Windows XP operációs rendszeréhez készített második szervizcsomag. A fontos biztonsági frissítéseket, továbbfejlesztett tűzfalt tartalmazó csomag utolsó tesztverzióját két héttel ezelőtt juttatta el a Microsoft a hivatalos bétateszterekhez.

0

Kelendőek a Matsushita DVD-rögzítői

2004. július 5. 09:53

A Matsushita Electric Industrial Co. -- mely itthon főként Panasonic márkanevű termékeiről ismert -- bejelentette, hogy a júniusban végződött első üzleti negyedév értékesítési adatai szerint asztali DVD-felvevői kelendőbbek a vártnál, mely kedvező képet fest a cég érintett részlegének idei bevételeiről.

0

Áramütést okozhatnak a Dell notebookjaihoz értékesített kombó autóstöltők

2004. július 2. 12:29

[News.com] A Dell és a Mobility Electronics körülbelül 38 ezer notebookokhoz értékesített, autóban és repülőgépen is használható adapter kábelét kényszerül kicserélni, a hibás eszközök ugyanis áramütést okozhatnak. A Dell hibás kombó eszközeit az Inspiron és Latitude notebookokhoz értékesítették -- 90-110 dollár körüli áron -- idén januárban.

0

Egy negyedévig iMac nélkül marad az Apple

2004. július 2. 09:16

[CNET] Az Apple Computer megerősítette, hogy egy teljesen új iMac számítógép piacra dobására készül, azonban annak bevezetése az eredeti tervekhez képest késedelmet szenved. A vállalat a jelenlegi iMac modellre már nem vesz fel megrendelést így abba a fura helyzetbe kerül, hogy közel három hónapig nem képes vevőinek iMac számítógépet eladni. A hírek szerint az új iMac szeptemberben érkezik.

0

Cáfolja a PlayStation Portable késését a Sony

2004. július 1. 16:13

A Sony Computer Entertainment of America (SCEA) közleménye szerint alaptalanok azok a hírek, azmelyek szerint a PlayStation Portable hordozható konzol piaci bevezetése késedelmet szenvedne. A vállalat egy elemzői jelenetésre reagálva erősítette meg, hogy a PSP 2005 márciusában kerül az amerikai boltokba.

0

Csupán OEM változatban lesz elérhető a 64 bites Windows XP operációs rendszer

2004. július 1. 13:56

A The Inquirer informatikai bulvárlap értesülései szerint a Microsoft termékmenedzsere, Brian Marr megerősítette azokat az információkat, mely szerint a negyedik negyedévre ígért, 64 bites kiterjesztésekkel rendelkező processzorokra írt Windows XP változat csak OEM változatban lesz elérhető.

0

Új magyar játékportál indult

2004. július 1. 12:34

Megnyitotta virtuális kapuit a Playware portál, amely a számítógépes és konzolos játékosok információ-éhségét kívánja csillapítani. Az oldalon a legújabb játékok tesztje mellett előzetesek, végigjátszások, cheatek, képek, hírek és letöltések találhatók, emellett hardverrovat, valamint mobil szekció is megtalálható. A szerkesztők a PC mellett szinte az összes létező konzollal foglalkoznak.

0

Csúcsteljesítményű tárolórendszer a Hitachitól

2004. július 1. 12:04

[Vellum] A Hitachi Data Systems bejelentette a Hitachi Thunder 9585V termékét az Application Optimized Storage megoldásainak legmodernebb platformját. A versenytársainál 47 százalékkal nagyobb teljesítménnyel rendelkező Thunder 9585V-t a legnagyobb teljesítményt és tárolókapacitást igénylő alkalmazásokra optimalizálták.