:

vállalati it archívum - 2004 október

2004
október

0

Apple részvények olajáron

2004. október 29. 16:50

Az Apple Computer részvényárfolyama immár meghaladja az 50 dollárt, ami nagyjából megfelel a nyersolaj jelenlegi, hordónkénti árának. A négy év óta először elért, lélektaninak számító árfolyam főként az iPod digitális zenelejátszó rendkívül erős eladásainak köszönhető: a cég két hete bejelentette, hogy egyedül a harmadik negyedévben 2 millió iPodot értékesített.

0

A mobiltelefonos játékok piaca meghaladja az 1 milliárd dollárt

2004. október 29. 14:07

Egy londoni tanácsadó cég felmérése szerint a mobiltelefonos játékok globális piaca az idén először meghaladja az 1 milliárd dollárt. A Screen Digest arra számít, hogy az évtized végére több mint hatszorosára, 6,4 milliárd dollárra nő ez a piac. Jelenleg Japán és Dél-Korea vezet ezen a területen, Európa és Észak-Amerika jelentősen le van maradva: a két távol-keleti ország világpiaci részesedése közel 80 százalék.

0

Új modellel bővült a Prestigio monitorok köre

2004. október 29. 13:47

A Prestigio International új monitorral bővítette kínálatát, a 17 hüvelykes képátlójú, P179 típusú LCD-monitort ráadásul először a közép-kelet európai országokban vezetik be a piacra. A P179 1280x1024 pixeles felbontást, 400:1 kontrasztarányt, 300 cd/m 2 fényerőt, beépített hangszórót kínál a vásárlóknak elegáns formatervezésű, fekete vagy ezüst kivitelben. Azok a felhasználók, akik a P179-et nem csak munkára, hanem tévézésre is használni szeretnék, opcióként TV-tunert rendelhetnek hozzá. Az új termékhez 3 éves nemzetközi garancia jár.

0

AMD: Olcsó PC-t a fejlődő piacokra!

2004. október 29. 10:28

Az AMD tegnap formálisan is bejelentette Personal Internet Communicator készülékét, amely a fejlődő piacokra szánt olcsó számítógép. A készülék segítségével a felhasználók szöveget szerkeszthetnek, táblázatokat készíthetnek, elérhetik az internetet, levelezhetnek, megnézhetnek képeket és lejátszhatnak videókat, multimédiás fájlokat.

0

Időben felkészülhetünk a mobiltelefonos vírusjárványok kitörésére

2004. október 29. 10:18

Az F-Secure Corporation és az Elisa finn mobilszolgáltató bejelentette, hogy megállapodásuk alapján az Elisa a világ mobilszolgáltatói közül elsőként kínál vezeték nélküli vírusvédelmi szolgáltatásokat előfizetőinek. A szolgáltatás alapját az F-Secure Mobile Anti-Virus alkalmazása biztosítja.

0

Csökkentette veszteségét a Gateway

2004. október 29. 09:19

A harmadik negyedévben csökkentette veszteségét a Gateway. A PC-eladások látványosan növekedtek, a költségek visszafogása révén a cég a tavalyi 139 millió dollárról 59 millió dollárra csökkentette veszteségét. Az eMachines felvásárlásával kapcsolatos egyszeri kiadások nélkül a Gateway 4 millió dollár profitot ért el. A forgalom éves szinten 883 millió dollárról 915 millió dollárra emelkedett, az eladott PC-k száma 67 százalékkal nőtt.

0

A Google 3D térképezéssel foglalkozó céget vásárolt fel

2004. október 29. 09:01

[eWeek] A Google szerdán bejelentette, hogy megvásárolta a Keyhole-t, akik háromdimenziós, digitális térképmegoldásokat fejlesztenek. Ez a Google idei második cégvásárlása; látható, hogy a keresőgyártó olyan technológiákat kutat fel, amik saját keresési adatbázisát a felhasználók szélesebb köre számára teszik érdekessé. A felvásárlás révén valószínű, hogy hamarosan elérhetővé válnak a műholdakról és repülőgépekről készített légifelvételek a Google honlapján keresztül, amiket a 2001-ben alapított Keyhole megoldásaival akár az utcák szintjén is meg lehet tekinteni.

0

Bulgáriában nem túl ismert az internet

2004. október 29. 08:55

Az Alpha Research közvéleménykutató ügynökség adatai szerint az EU-hoz várhatóan 2007-ben csatlakozó Bulgáriában a lakosság több mint háromnegyede soha nem használta még az internetet. A nyolcmilliós balkáni országban a népesség negyede még az internet szó jelentését sem ismeri, közölte a Sega napilap.

0

Vállalati Linux konferencia lesz novemberben

2004. október 28. 16:17

November 8-án a Linux Ipari Szövetség megrendezi magyarország első Vállalati Linux Konferenciáját. A konferencia olyan informatikai vezetőket, döntéshozókat és döntéselőkészítőket vár, akik szeretnének részletes információkat kapni arról, hogy hol tart a Linux alkalmazása közép- és nagyvállalatokban, milyen előnyökkel jár a Linux alkalmazása a különböző felhasználási területeken, valamint hogy miért a legkedvezőbb a Linux rendszerek implementációja és üzemeltetése vállalati környezetben.

0

A Micron Technology erős memóriakeresletre számít 2005-ben

2004. október 28. 15:18

A Micron Technology memóriagyártó vállalat bejelentette, hogy a jelek szerint jövőre olyan erős lesz a memóriachipek iránti kereslet, hogy nem lesz gond a kínálat várható növekedése. 2005-ben a memóriaárak stabilizálódása vagy emelkedése várható a cég szerint. A jelenlegi viszonylag szűk kínálat miatt az eladási árak az év végéig várhatóan már nem nagyon változnak.

0

Fotók megjelenítésére alkalmas MP3-játszót mutatott be a Gateway

2004. október 28. 14:55

A Gateway ma egy képek megjelenítésére is alkalmas MP3-játszót mutatott be, bár a Photo Jukebox 128x128 pixel felbontású apró kijelzőjén látható fotók minősége aligha kápráztatja el használóját. A ma kapható felső kategóriás mobiltelefonok ennél nagyobb felbontású kijelzővel vannak felszerelve.

0

Tovább csökken a kéziszámítógépek forgalma

2004. október 28. 13:55

A globális kéziszámítógép-eladások immár harmadik negyedéve csökkennek, a nagy gyártók egyre inkább átadják a helyet a kisebb elektronikai cégeknek az egyre szűkülő piacon, közölte az IDC piackutató cég. A mobiltelefon funkcióval nem rendelkező PDA-k eladásai 2,1 millióra estek vissza a harmadik negyedévben, ez 8,7 százalékos visszaesés az egy évvel ezelőtti szinthez és 4,6 százalékos csökkenés az idei második negyedévhez viszonyítva.

0

Új Hitachi merevlemez szerverek és nagyteljesítményű munkaállomások számára

2004. október 28. 10:36

[Xbit labs] A Hitachi bejelentette szerverekbe és nagyteljesítményű munkaállomásokba szánt UltraStar termékcsaládja új tagját. A 15 ezres percenkénti fordulattal rendelkező, 16 Mbájt cache-sel szerelt, 147 Gbájtos kapacitással elérhető Ultrastar 15K147 merevlemez kivételes teljesítménnyel rendelkezik.

0

Ismét megdőlt a szuperszámítógépes teljesítményrekord

2004. október 28. 09:33

A Silicon Graphics és az Intel bejelentették, hogy a NASA részére épített szuperszámítógép a méréseik szerint másodpercenként 42 billió művelet végrehajtására képes, ezzel a világ legnagyobb teljesítményű rendszere. A Columbia kódnevű számítógép Intel Itanium 2 processzorokra épül és Linux operációs rendszert futtat.

0

Csak jövő tavasszal érkezik a Doom 3 kiegészítője és az Xbox változata

2004. október 27. 23:31

[GameSpot] Az Activision közleménye szerint csak 2005 márciusában kerülhet a boltokba a Resurrection of Evil, azaz a Doom 3 kiegészítő lemeze, valamint az alapjáték Xbox konzolra írt verziója. Todd Hollenshead, az id Software vezérigazgatója elmondta, hogy a Microsoft konzoljára írt változatot a Vicarious Visions fejlesztőcsapat készíti, és a késés oka, hogy szeretnék a hardver által nyújtott lehetőségeket maximálisan kihasználni.

0

A Dell is belépett a 17 hüvelykes kijelzővel ellátott laptopok piacára

2004. október 27. 15:42

A világ legnagyobb PC-gyártója kedden mutatta be Inspiron 9200 modelljét, amellyel a cég belépett a 17 hüvelykes kijelzővel szerelt notebookok piaci szegmensébe, amelyet tavaly indított el az Apple. Az új laptop ára a cég bevezetéskori, 200 dolláros árengedménye után 1499 dollárnál (körülbelül 290 ezer Ft-nál) kezdődik, bár a konkrétan megrendelt alkatrészektől függően hamar meghaladhatja kár a 2000 dollárt is. Az amerikai kiskereskedelmi adatok szerint az átlagos laptopárak 1350 dollár körül vannak, míg a 17 hüvelykes kategóriában ez az érték 2000 dollár.

0

Az Adobe erős negyedévre számít

2004. október 27. 14:44

Az Adobe Systems kedden bejelentette, hogy a korábbi előrejelzéseknél erősebb eredményekre számít a december 3-án záruló negyedik pénzügyi negyedévben, mivel a vártnál jobban alakulnak a cég eladásai. Mind az Egyesült Államokban, mind Európában erős a kereslet, így a 2005-ös pénzügyi évben a mutatók várhatóan meghaladják a Wall Street előrejelzéseit.

0

Az EU ellenzi az osztrák távközlési piac deregulációját

2004. október 27. 14:34

Az Európai Bizottság kedden felkérte Ausztriát arra, hogy vizsgálja felül azt a döntést, amelynek értelmében csökkentették a Telekom Austria AG-vel kapcsolatos korlátozásokat, mivel aggályok merültek fel a cég piaci hatalmát illetően. Olli Rehn vállalati és Mario Monti versenyügyi biztos közös nyilatkozatban kérték fel az osztrák távközlési felügyeletet arra, hogy továbbra is a Telkom-Control-Kommission szabályozza a hagyományos, vonalas szolgáltatások nagykereskedelmét, mivel nincsenek meggyőződve arról, hogy megfelelő szintű verseny van ezen a piacon.

0

Kétmagos processzort tervez a VIA is

2004. október 27. 12:01

[Clubic.com] Az AMD-hez és az Intelhez hasonlóan a kis fogyasztású, közepes teljesítménnyel rendelkező processzorokat bemutató VIA Technologies is bejelentette, hogy olyan új processzoron dolgozik, mely két processzormagot tartalmaz majd egyetlen tokozásban. A VIA kétmagos processzora az előzetes tervek szerint 2005. júniusában jelenik majd meg.

0

Nagyobb kapacitású memóriakártyák a SanDisktől

2004. október 27. 10:31

[News.com] A flash memóriakártyák és adattárolók vezető gyártója, a SanDisk tegnap bejelentette új memóriakártyáit, melyek még több adat tárolására képesek digitális fényképezőgépeinkben, lejátszóinkban és mobiltelefonjainkban. A vállalat új Memory Stick Pro, Memory Stick Pro Duo és Secure Digital kártyái 1, 2 és 4 Gbájt kapacitásúak.

0

DirectX a mobil Windows következő verziójában?

2004. október 26. 15:21

A Clubic.com információi szerint a Magneto kódnéven fejlesztett, Windows CE 5.0-alapú Pocket PC mobil operációs rendszer, a Windows Mobile következő változata speciális támogatást nyújt a három dimenziós grafikát is támogató mobil processzoroknak, társprocesszoroknak.

0

Sem portál, sem böngésző nem szerepel a Google tervei között

2004. október 26. 13:36

Eric Schmidt, a Google elnök-vezérigazgatója tegnap közölte, hogy a cég nem tervezi, hogy belép a webböngészők piacára és a portállá történő átalakulást sem fontolgatják. Külső megfigyelők a bevételek növelésének eszközeként szorgalmazzák a két ötletet. A Google immár saját böngésző nélkül is közvetlen vetélytársa a Microsoftnak, miután a cég e hónapban bejelentette saját

0

A vártnál jobb negyedévre számít az NVIDIA

2004. október 26. 13:35

Az NVIDIA tegnap bejelentette, hogy az október 24-én zárult pénzügyi negyedévben a cég forgalma magasabb volt a korábbi várakozásoknál. A vállalat immár 510-515 millió dolláros bevételre számít, szemben a korábbi 470-502 millió dolláros becslésekkel. Az erősebb forgalom főként az asztali PC-kben használt termékeknek köszönhető. A Thomson First Call által megkérdezett elemzők 489 millió dolláros forgalomra számítanak, a korábbi útmutatásnak megfelelően. A tőzsdei nap során a cég részvényárfolyama 1 százalékkal emelkedett, majd a tőzsdezárás (és egyúttal a bejelentés) után további 11 százalékkal erősödött.

0

Új kereskedelmi igazgató a Scalánál

2004. október 26. 11:55

A Scala ECE Hungary Kft. bejelentette, hogy 2004. októberétől Kócs Olivér tölti be az újonnan létrehozott kereskedelmi igazgatói posztot.

0

Még meg sem jelent, de már az eladási lista elején áll a Nintendo DS

2004. október 26. 11:37

A hamarosan megjelenő Nintendo DS konzol máris a harmadik legkelendőbb játékgép Japánban, a még be sem jelentett készülékre ugyanis annyi előrendelés érkezett a kereskedőkhöz. A készülék december 2-án kerül a szigetország boltjaiba, de az Egyesült Államokban már előbb, november 21-én megvásárolható lesz.

0

Átmenetileg lehúzza a rolót a Fotexnet webáruház

2004. október 26. 11:29

[HWSW/MHO] Várhatóan november 1. és 10. között bezár a Fotexnet webáruháza -- értesült a Magyar Hírlap Online. A bezárás azonban csak ideiglenes, körülbelül fél év múlva újra megnyílik az internetes bolt, ám a legnagyobb forgalmat adó karácsonyi időszakban zárva tart.

0

Letölthető a Nero CD- és DVD-író alkalmazás legújabb, 6.6.0.1-es változata

2004. október 26. 11:20

Új, Reloaded alcímet viselő, 6.6.0.1-es verzió tölthető le a közkedvelt Nero Burning Rom CD- és DVD-író alkalmazásból. A szoftver új változata nem csak több CD- és DVD-író készüléket ismer, hanem új funkciókkal is gazdagodott. A frissítés természetesen továbbra is ingyenes minden regisztrált Nero 6 tulajdonosnak.

0

Jelentősen emelkedett a félvezetőipari készlettöbblet

2004. október 25. 13:19

Az iSuppli piackutató cég előzetes becslései szerint a harmadik negyedévben 38 százalékkal 1,1 milliárd dollárra emelkedett a félvezető-termékek készlettöbblete. A növekedés az összes régióra és termékszegmensre kiterjedt. Az év első felének túltermelése miatt felduzzadt készletek a legtöbb félvezetőipari cég (például az Intel és a Texas Instruments) negyedéves eladásait érintették és a nem túl erős eladások miatt kevésbé csökkentek a készletek. A félvezetőipari vállalatvezetők szerint a készletgondok csökkenni fognak a következő 2-5 hónapban, ami nagyjából egybeesik az iparág várható lassulásával.

0

Oracle-PeopleSoft szappanopera: kedden hozza meg döntését az Európai Bizottság

2004. október 25. 13:18

Az Európai Bizottság holnap délután 13 órakor Strasbourgban ül össze, hogy egyebek között döntést hozzon az Oracle-PeopleSoft 7,7 milliárd dolláros erőszakos felvásárlási ügyletéről. A szakértők többsége szerint a Bizottság jóvá fogja hagyni a felvásárlást, miután az ügylet az Egyesült Államokban már megkapta a zöld lámpát a hatóságoktól. Ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy az Oracle-nek már csak a PeopleSoft vezetőségével és részvényeseivel kell megállapodnia. Arra is volt már azonban már példa, hogy az EB meghiúsított hasonló óriásfelvásárlást: 2001-ben a General Electric és a Honeywell International egyesülését vétózták meg.

0

A Digital Reality lesz a Cross Racing Championship magyarországi terjesztője

2004. október 25. 10:48

A múlt héten megállapodás született a debreceni székhelyű Invictus-Games Kft. és a budapesti Digital Reality Kft. között a Cross Racing Championship című autós játék magyarországi terjesztéséről. Ennek értelmében a Digital Reality felajánlotta eddigi játékaik kiadásával szerzett tapasztalatait és együttműködik az Invictus-szal a CRC marketingjének és terjesztési munkáinak megszervezésében.

0

2006 májusában érkezik a Longhorn?

2004. október 25. 10:46

[WindowsITPro.com] Steve Ballmer az orlandói Gartner Symposium/ITxpo 2004 konferencián úgy nyilatkozott az őt megkérdező elemzőknek, hogy a Longhorn termékek -- többek között a Windows, az Office és a Windows Server -- fejlesztése már sínen van. A kimaradt WinFS fájrendszerrel kapcsolatosan elmondta, hogy a technológia folyamatosan fejlődik, de nem elég gyors ütemben ahhoz, hogy a Longhorn asztali operációs rendszer 2006-os megjelenéséig elkészüljön. Helyette az új Windows megjelenése utáni évben, egy különálló frissítésként lesz elérhető, körülbelül a Longhorn Server megjelenésének idején.

0

Hibásan beszerelt kamerák miatt hívja vissza v710 mobiltelefonjait a Motorola

2004. október 25. 10:42

Az infoSync információi szerint a Motorola pár napon belül hivatalosan is bejelenti, hogy a készülékekbe beépített kamerák miatt visszahívja több v710 mobiltelefonját. Néhány készülékben a kamerák nem megfelelő szögben lettek beszerelve, mely a képek készítésekor torzulásokat okozhatnak.

0

Kifejezetten az i915/i925 chipsetes rendszerekhez szánt tápegységgel jelentkezett a DTK

2004. október 22. 13:30

A DTK megbízható tápegységeit szinte mindenki ismeri. Az új, PTP-4007APSPR nevű modell kifejezetten az i915 és i925 chipkészletes alaplapokhoz készült, 24+4 tűs tápcsatlakozóval szerelték fel. A 400 wattos, aktív PFC-s tápegység emellett 6 nagy Molex, 2 floppy- és 2 SATA tápcsatlakozóval rendelkezik. Dicséretes, hogy a gyártó végre száműzte a tápegység hátuljától a monitor tápcsatlakozót, ami átadta a helyét a ki-be kapcsoló gombnak.

0

Egyre népszerűbb a Skype Voice-over-IP (VoIP) szolgáltatása

2004. október 22. 12:59

A Skype Technologies bejelentette, hogy a peer-to-peer VoIP szolgáltatást párhuzamosan használó ügyfelek száma a napokban meghaladta az 1 milliót. A cég szerint mintegy 12 millióan használják rendszeresen az ingyenes internettelefonálási-szolgáltatást. Az átlagos havi növekedési ütem 100 százalék fölött van, a jelek szerint a VoIP egyre inkább jelent valódi alternatívát a hagyományos távközléssel szemben. A hívások minősége ugyan gyengébb a megszokott telefonhívásokénál, de elfogadható.

0

A főnök is keres, vigyázat!

2004. október 22. 12:58

[News.com] A neten böngészők közel egynegyede keresett már személyes információkat kollégáiról, üzleti partnereiről, vagy az éppen felvétel előtt álló új munkaerőről -- derül ki egy csötörtökön kiadott kimutatásból. A rendelkezésre álló adatok alapján, -- amit a Harris Interactive tett közzé -- az Egyesült Államokban élő felnőtt internethasználók 23 százalékának szokása rákeresni egyes személyekre a Google segítségével. Az okok eltérőek lehetnek, de az alapvető mozgatórugó szinte minden esetben a kiváncsiság volt. Ezzel a módszerrel akár az illető címe és telefonszáma is kideríthető.

0

Továbbra is nagy a homály a Svédországban őrizetbe vett magyar informatikus körül

2004. október 21. 15:39

[Expressen] Tegnap délelőtt a stockholmi bíróságon elővezették a kémkedéssel gyanusított magyar Ericsson-spiont -- írja a mai Expressen . A magyar férfi, akinek a svéd titkosszolgálat, a SÄPO huzamosabb megfigyelés után Svédországban állított csapdát, október eleje óta van előzetes letartóztatásban.

0

Karácsony előtt sokan szállnak fel a Sulinet Expresszre

2004. október 21. 13:58

A Sulinet Expressz programban bekövetkezett változások látványosan csökkentették a vásárlási kedvet -- derül ki az Oktatási Minisztérium által lapunkhoz eljuttatott anyagokból. Ez részben annak köszönhető, hogy márciusban kikerültek a programból a forgalom jelentős részét adó digitális fényképezőgépek, júliusban pedig módosult a kedvezményezettek köre és az igénybevétel lehetősége is, másfelől sokan már tavaly, a program indulásakor kihasználták a kedvezményes lehetőséget. A kereskedők szerint az ünnepek előtt ismét nagy vásárlási roham várható.

0

Megújult és kibővült az Electronic Arts magyarországi honlapja

2004. október 21. 13:27

A hét közepétől megújult formában érhetőek el az Electronic Arts hazai weboldalai. A cég ezidáig egyetlen, hungary.ea.com oldala mellett immár az Electronic Arts megfelelő márkanevei alá tartozó termékek külön-külön portálokon találhatók: az EA Games termékcsoport a www.eagames.hu , az EA Sports a www.easports.hu , míg az EA Sports Big a www.easportsbig.hu cím alatt érhető el.

0

Megugrottak a Nokia okostelefon-eladásai Európában

2004. október 21. 08:51

A harmadik negyedévben megháromszorozta okostelefon-forgalmát az EMEA régióban a Nokia. A tavalyi 670 ezerrel szemben az idén 1,9 millió ilyen készüléket értékesített a cég Európában, Közel-Keleten és Afrikában. A világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója nagy összegeket fektetett az okostelefonok fejlesztésébe a bevételek növeléséhez és a rivális Microsoft visszaveréséhez.

0

Milyen lesz a jövő PC-je a nappaliban?

2004. október 20. 16:19

A formatervezéssel foglalkozó One & Co szerint a Microsoft Windows Media Center Edition operációs rendszert futtató PC-k szolgáltatásaikat tekintve valóban illenek a nappaliba, a nagyképernyős tévékészülékhez, azonban a gépek külseje még mindig nem eléggé stílusos: a Media Center PC-k továbbra is hagyományos desktop vagy torony kivitelűek.

0

A PeopleSoft volt elnök-vezérigazgatója 18 millió dolláros végkielégítést kap

2004. október 20. 15:33

Craig Conway, a PeopleSoft október 1-én eltávolított elnök-vezérigazgatója mintegy 18 millió dolláros végkielégítési csomagban részesül. Az igazgatótanács főként azért döntött Conway elküldése mellett, mert már nem bíztak abban, hogy a vállalatvezető hatékonyan tudja irányítani a céget az Oracle 7,7 milliárd dolláros, erőszakos felvásárlási kísérletének közepette. A végkielégítés több mint 3 millió dollár készpénzből, valamint közel 15 millió dollár értékű részvényopcióból áll.

0

Megjelent a Microsoft Navision üzleti megoldás 4.0-s változata

2004. október 20. 09:22

[eWeek/HWSW] A Microsoft üzleti megoldásokat szállító Business Solutions üzletága megjelentette a Navision 4.0-s változatát, ami az első nagyobb frissítés, mióta a szoftveróriás két éve megvásárolta a dán Navisiont.

0

Kizárólag Japánban lesznek kaphatók a Sharp linuxos Zaurus kéziszámítógépei

2004. október 19. 15:58

[InfoSync] Az vérre menő versenyből fakadó nyomottabb árakra és a felhasználók számáról jelentkező érdektelenségre hivatkozva a Sharp bejelentette, hogy befejezi Zaurus kézi számítógép termékcsaládjának forgalmazását az Egyesült Államokban és a linuxos tenyérgépek csak Japánban lesznek kaphatók.

0

Egyre olcsóbb PC-k

2004. október 19. 14:02

Az idén világszerte 191,4 millió PC talál majd gazdára, ez tavalyhoz képest 13,4 százalékos növekedést jelent, azonban a piacon dúló árverseny miatt a gépek értéke csupán 12 százalékkal növekszik és összesen 132,8 milliárd dollárt tesz ki -- áll az iSuppli piackutató cég előrejelzésében.

0

A BEA már mobil eszközökre is készíti a SOA architektúrát

2004. október 19. 11:38

[eWeek] A BEA Systems hétfőn bemutatta a vállalati adatok mobil eszközökre juttatására szánt új platformját. A MobileAware Interaction Server BEA WebLogic Edition a BEA WebLogic Portal platform kiterjesztéseként működve teszi lehetővé a mobil készülékek felhasználását az üzleti megoldásokban. A MobileAware Interaction Server felhasználja a BEA WebLogic Workshop fejlesztőkörnyezetet és további személyreszabással, valamint mobil megjelenítéssel kapcsolatos képességeket nyújt.

0

Új, csúcskategóriás processzorokkal rukkolt elő az AMD

2004. október 19. 10:44

Az Advanced Micro Devices ma két új, csúcskategóriás processzort jelentett be. Az Athlon 64 4000+ és Ahlon 64 FX-55 egyaránt Socket939 foglalatba illeszkedik és 1 Mbyte másodszintű gyorsítótárat, valamint kétcsatornás memóriavezérlőt tartalmaz, azonban az előbbi 2,4 GHz-es, utóbbi 2,6 GHz-es órajelen működik. Érdekesség, hogy bár az AMD már bevezette a 90 nanométeres gyártástechnológiát, a ma bemutatott új termékei még 130 nanométeres csíkszélességgel készülnek.

0

Az Intel 2006-ra ígéri kétmagos Xeon chipjét

2004. október 19. 10:27

Az Intel tervei szerint csak 2006 elején mutatja be első kétmagos Xeon processzorát -- közölte a világ legnagyobb chipgyártójának illetékese. Richard Dracott, az Intel nagyvállalati platformokért felelős vezetője elmondta, hogy elsőként egy kétprocesszoros szerverekbe és munkaállomásokba szánt kétmagos Xeon megjelenése várható, később pedig ugyanennek a processzornak az alacsony fogyasztású változata jelenik meg blade szerverek számára.

0

Bearanyozódott a Half-life 2

2004. október 19. 08:31

A Vivendi Universal Games tegnap végre hivatalosan is bejelentette, melyre közel egy éve vár a Half-Life közösség: aranylemezre került az év egyik legjobban várt akciójátéka, a Half-Life 2. A vállalat által tervezett megjelenési dátum november 16-a. A steames, online előtöltött változatokat is ezen a napon aktiválja majd a Valve, de amennyiben valamelyik üzlet felrúgná ezt a menetrendet és előbb kitenné a játékot a polcokra, természetesen a steames változatot is korábban élesítik majd be.

0

Az iPod sikerének köszönhetően kétszeresére növelte nyereségét az Apple

2004. október 15. 11:12

Az Apple Computer előző negyedévében a bevétel 2,35 milliárd dollárt tett ki, a nyereség pedig 106 millió dollár, azaz részvényenként 26 cent volt. Az egyszeri költségek nélkül a nyereség részvényenként 27 cent volt, ami 50 százalékkal magasabb az elemzők által várt 18 centnél. Egy évvel korábban a cég 1,72 milliárd dollár forgalomról és 44 millió dollár -- részvényenként 12 cent -- profitról számolt be.

0

Nem jelenik meg a 4 GHz-es Pentium 4

2004. október 15. 10:52

Az Intel tegnap arról értesítette PC-gyártó partnereit, hogy nem fogja piacra dobni a jövő év elejére ígért, 4 GHz-es órajelű Pentium 4 processzorát. A vállalat feltett szándéka, hogy tovább növeli chipjei teljesítményét, azonban ehhez nem az órajelet fogja növelni, hanem más eszközökhöz fordul.

0

Új Microsoft Office szerverek a láthatáron

2004. október 15. 09:47

[Microsoft Watch/HWSW] Keveset lehet tudni a Microsoft Office 12-ről, hiszen a szoftvervállalat nem szívesen beszél az Office Rendszert érintő távlati terveiről. Ugyanakkor egyre nyilvánvalóbb, hogy a következő generációs irodai programcsomag részeként szinte valamennyi alkalmazás szerveroldali párja is elkészül, hasonlóan a most is két darabban érkező Microsoft Projecthez.

0

A tegnapi előtöltést követően már csak a megjelenésre kell várniuk a Half-Life 2-t megvásárlóknak

2004. október 15. 09:37

A tegnap óta elérhető hatodik, utolsó előtöltést követően már csak a megjelenés bejelentését kell várniuk azoknak a játékosoknak, akik a Valve Steam rendszerén keresztül kupon segítségével aktiválták, vagy bankkártya segítségével megvásárolták a Half-Life 2 játékot. A hatodik előtöltés során a felhasználók titkosított formában tölthetik le az eddig hiányzó pályákat is, így a megjelenés bejelentésekor a Valvének már csak aktiválnia kell a játékot.

0

Ausztriában erősít a Tele2

2004. október 14. 18:59

Ausztriában a második legnagyobb távközlési szolgáltatóvá nőheti ki magát a Tele2, ha befejeződik az osztrák UTA távközlési vállalat felvásárlása. Az akvizíciót ma jelentette be közleményében a Tele2. A felvásárlással nem csak a telefonpiacon, de az ADSL és VOIP szegmensben is előrébb rukkolhat a svéd székhelyű multi: az UTA és a Tele2 együttesen birtokolja ugyanis a hozzáférés-piac 60 százalékát.

0

Az IBM pojektmenedzsment szoftvereket gyártó céget vásárolt fel a Rational fejlesztőeszközök erősítésére

2004. október 14. 15:14

[eWeek] A Rational fejlesztőeszközök részlegének erősítése érdekében az IBM kedden bejelentette, hogy aláírták a Systemcorp ALG felvásárlásáról szóló megállapodását. A bekebelezett vállalat montreáli, kanadai székhelyű és kifejezetten projektmenedzsment-központú szoftvertermékekkel foglalkozik. Az IBM nem tette közzé a megállapodás részleteit, de azt tudni lehet, hogy az összeolvadás 30 napon belül történik meg, és a Systemcorp termékei az ügylet befejezése után 30 nappal már elérhetőek lesznek az IBM-től.

0

Szabadalmat sért a Microsoft AutoPlay technológiája?

2004. október 14. 15:11

[News.com] Egy szövetségi bíró a Microsoft ellen ítélt szerdán az AutoPlay, a behelyezett CD- és DVD-lemezek automatikus indításával kapcsolatos technológiával kapcsolatban, ami az utóbbi közel tíz év során végig a Windows operációs rendszerek részét képezte.

0

Lebukott a CD- és DVD-másolásból lett milliomos

2004. október 14. 09:09

CD- és DVD írásból -- jogvédett anyagok terjesztéséből -- lett milliomos egy Sopron-környéki férfi. A 36 éves betanított munkás egy éven keresztül mintegy 2000 ügyfelének adta el az internetről letöltött anyagokat CD-re és DVD-re másolva, miközben a rendőrség becslése szerint 3-4 millió forintos haszonra tett szert.

0

Csak 2006-ra várható a PlayStation 3?

2004. október 12. 13:56

Az Electronic Arts játékkiadó várakozásai szerint a Microsoft már a jövő év végén be fogja mutatni az Xbox konzol utódát, a Sony azonban 2006 tavaszáig vár a PlayStation 3 premierjével. Warren Jenson, az EA pénzügyi igazgatója úgy véli, a két készülék piaci megjelenése között alig fél év telik majd el.

0

Apró merevlemezeket turbózhat fel az Agere új chipje

2004. október 12. 11:01

[Clubic.com] Az Agere bejelentette, hogy olyan új chip kifejlesztésén fáradozik, mely amellett, hogy nagyobb teljesítményt biztosíthat az apró, 1 és 1,8 hüvelyk méretű, hordozható készülékekben és akár mobiltelefonokban is használható merevlemezeknek, olcsóbbá is teheti azokat.

0

Két gigabyte kapacitású memóriát tartalmaz az EZmax új MP3-lejátszója

2004. október 12. 10:29

A koreai EZmax új, flash memóriás MP3-játszója egyedüállóan nagy, 2 Gbyte-os kapacitással bír, azaz 128 kbps tömörítési arányú állományokat figyelembe véve közel 30 órányi zene tárolására alkalmas. Az MP3 mellett WMA és ASF formátumokat is támogató EZ-MP4100 további érdekessége, hogy a felhasználó a számára szükséges adatokat egy aprócska szerves kijelzőről olvashatja le.

0

A Novell jövőre adja ki az Open Enterprise Servert

2004. október 12. 09:39

A Novell februárra tervezi Open Enterprise Server termékének megjelentetését, ami a nyílt forrású és kereskedelmi forgalomban lévő hálózati technológiák ötvözésének eredményeként jött létre. A szoftver zártkörű bétatesztelése november végéig tart, ezután következik a nyilvánosság bevonásával folytatott tesztidőszak.

0

Segítség agrárpályázatokhoz az eMagyarország pontokon

2004. október 11. 14:31

A Magyar Agrárkamara által működtetett eMagyarország pontokon az agrártámogatái pályázatok igénylőlapjainak kitöltésében is segítenek a hozzáférési helyek munkatársai. Az uniós támogatások igénybevételéhez a gazdák egyedi regisztrációjára is szükség volt, amit korábban szintén az eMagyarország pontok segítségével végeztek el -- ennek kapcsán mintegy 40 000 gazdálkodó kereste fel a hozzáférési helyeket.

0

Az AMD kétmagos processzoraiban már lesz SSE3 támogatás?

2004. október 8. 13:15

[Clubic.com] A korábbi pletykák szerint az AMD a 90 mikronos gyártástechnológiával készült AMD64 architektúrájú Athlon64 és Opteron processzorokat látta volna el elsőként az SSE3 támogatással, azonban a piacra került processzorok végül cáfolták ezeket az értesüléseket.

0

A világ legnagyobb adattárházát hozta létre a Sun és a Sybase

2004. október 8. 10:49

A Sun Microsystems és a Sybase bejelentette, hogy az InfoSizing, Inc. által vezetett független vizsgálat szerint létrehozták a világ legnagyobb ellenőrzött adattárházát. A Sun és a Sybase iForce Enterprise Data Warehouse (EDW) referenciaarchitektúra, amely Sun Fire szerverekből, Sun StorEdge tároló-alrendszerekből és Sybase IQ elemzőmotorból áll, lehetővé teszi, hogy a felhasználók bővíthető adattárházakat építsenek fel hónapok helyett mindössze napok alatt, és eközben a tárolási költségeket is a lehető legkisebbre szorítsák le.

0

Megjelent a SphereXP 0.79.0 Béta

2004. október 8. 09:40

A SphereXP egy Windows XP és Windows Server 2003 alatt futó alkalmazás, amit a Microsoft Windows kezelőfelülete helyett lehet használni. A megoldás egy gömb belső felületén enged kalandozni 3D-ben, és ezen a felületen helyezhetőek el ablakaink. A szoftver nagyban hasonlít a Sun által fejlesztett Looking Glass technológiájára, de kidolgozottsága és használhatósága messze elmarad mögötte; nem csoda, hiszen egyetlen ember fejleszti.

0

A Microsoft lényegesen nagyobb figyelmet fordít a japán játékpiacra

2004. október 8. 09:03

Nem fogjuk megismételni azt a baklövést, amit a japán piacon elkövettünk - jelentette ki Peter Moore, a Microsoft játék üzletágának globális tartalomért és marketingért felelős alelnöke, arra célozva ezzel, hogy a következő generációs Xbox esetében már sokkal nagyobb figyelmet fognak fordítani a távol-keleti piacra.

0

Óriási gyorsítótár a Sun új processzorában

2004. október 7. 15:06

A Fall Processor Forum rendezvényen a kétmagos Opteron és a 64 bites VIA Isaiah mellett természetesen más újdonságoknak is jutott hely. A Sun Microsystems a San José-i rendezvényen lebbentette fel a fátylat az UltraSPARC IV+ lapkáról, amely gigászi gyorsítótárral rendelkezik.

0

A kezdő linuxosokat célozza meg a Mandrakesoft új terméke

2004. október 7. 12:32

[BetaNews.com] A Mandrakesoft bejelentette Move névvel érkező termékét, amit kifejezetten kezdő linux felhasználók számára készítenek, hogy a számukra gyakran túl komplexnek tartott operációs rendszer egyszerűbben elérhetővé, megérthetővé, kipróbálhatóvá váljon, különösen koncentrálva az asztali gépeken történő felhasználásra. A Move nem igényel telepítést, és semmilyen változtatást nem eszközöl a felhasználó számítógépén; valójában a teljes operációs rendszer egy CD lemezről indul el és fut, ezért kipróbálása a tapasztalatlan emberek számára sem jelenthet kihívást, vagy éppen veszélyt.

0

Mától lesznek megvásárolhatók a Half-Life 2 steames változatai

2004. október 7. 08:44

A Valve ma bejelentette a steames Half-Life 2 csomagok árait. A Steam rendszer a Valve saját értékesítési és terjesztési rendszere, melynek előnyeit elsősorban a nagy sávszélességű, broadband eléréssel rendelkezők tudják kihasználni. A rendszer lehetővé teszi, hogy a fejlesztők folyamatosan, a felhasználó közbeavatkozása nélkül frissítsék a játékokat, illetve a Half-Life 2 esetén előtöltsék azt, így a megjelenésekor már csak fel kell oldani a titkosítást és már lehet is játszani a játékkal. A Half-Life 2 csomagokat helyi idő szerint este 8 órától (11 óra PST) lehet majd kifizetni dombornyomott bankkártya segítségével.

0

Letölthető a Doom 3 linuxos demó változata

2004. október 7. 08:43

Az Activision kiadó letölthetővé tette a Doom 3 Linux operációs rendszerre készült kipróbálható verzióját. A 463 MB-os telepítőcsomag letöltése után a mellékelt leírásban olvasható módon kell telepítenünk a játékot. Ha elakadnánk, akkor ezen az oldalon kaphatunk segítséget.

0

Két új grafikus chipet jelent be még idén az ATI

2004. október 6. 15:31

Az Xbit labs legfrissebb információi szerint az ATI két új grafikus chipet készül bejelenteni az október 1-ével megkezdődött negyedik negyedév során. A kanadai vállalat R480 és R430 kódjelzésű grafikus vezérlői PCI Express csatolófelülettel rendelkeznek majd és az X800 Pro és XT termékvonalat váltják fel.

0

Távolról is szinkronizálhatók lesznek a következő Treo okostelefonok

2004. október 6. 10:56

[infoSync] A palmOne bejelentette, hogy licencelte a Microsofttól az Exchange Server ActiveSync protokollt, mely lehetővé teszi, hogy a jövőben megjelenő Treo okostelefonok vezeték nélküli módszerekkel is szinkronizálhassanak a vállalati Exchange szerverrel. A Treo eszközök harmadik beszállítótól származó szoftverek nélkül lesznek képesek a személyi asszisztens (PIM) szoftverekből származó és e-mail adatok szinkronizálására.

0

Hatvannégy bitre vált a VIA is

2004. október 6. 09:30

Az AMD és az Intel nyomdokain haladva hamarosan a VIA Technologies is 64 bites kiterjesztéssel látja el x86 processzorait. A vállalat a Fall Processor Forum rendezvényen tette közzé Isaiah kódnevű chipjének terveit, azonban azt nem közölte, a termék mikor kerülhet a piacra.

0

Alacsonyabb órajel mellett is gyorsabb a kétmagos Opteron

2004. október 6. 08:45

Az AMD kedden, a kaliforniai San Joséban rendezett Fall Processor Forum rendezvényen beszámolt a kétmagos Opteron processzor teljesítmény-adatairól: a vállalat mérései szerint a két magot tartalmazó lapkák 30-55 százalékkal nyújtanak nagyobb teljesítményt a jelenleg kapható változatoknál.

0

Új szoftvereszközök az Inteltől

2004. október 5. 10:13

[Mmd] Az Intel bejelentette új szoftvereszközeit, amelyek segítséget nyújtanak a fejlesztőknek az Intel Extended Memory 64 technológiát (Intel EM64T) támogató platformokon futó alkalmazások tervezéséhez, analizálásához és optimalizálásához.

0

Hogyan választják ki számlázószoftverüket a magyar vállalatok?

2004. október 4. 16:28

[Lenhardt & Weichinger] A rEVOLUTION Software saját ügyfélkörében készült felmérése szerint az egyszerűbb számlázószoftvert választó cégek 80 százaléka a hagyományos kézi módszerről tér át gépi számlakiállításra. Ez a látszólag jelentéktelen esemény, az első számlázó szoftver beszerzése a rEVOLUTION szerint valójában nagy jelentőséggel bír egy kisvállalkozás életében, mert számos esetben ez indítja el a céget a komoly -- akár ERP-szintű -- szoftverek felé vezető úton. A felmérésből kiderül még, hogy a vásárlók számára legfontosabb az egyszerűség és átláthatóság, és a vásárlási döntéseket nagyban meghatározzák más felhasználók ajánlásai.

0

Átjárhatók a T-Mobile és a Matáv WLAN-hálózatai

2004. október 4. 12:18

A Matáv és a T-Mobile egyedülálló újdonságként lehetővé tette ügyfeleinek, hogy a gyors vezeték nélküli (WLAN) internet-hozzáférést egymás hálózataiban szabadon használhassák. Az új szolgáltatás iránt érdeklődő ügyfelek kísérleti jelleggel már használhatják a WLAN hozzáférési pontokat. A Matáv és a T-Mobil ügyfelei összesen 28 T-Mobile és 53 Matáv hotspoton keresztül érhetik el a világhálót. A számlázási és elszámolási vonatkozásban kísérleti működést követően várhatóan 2005 tavaszától vezeti be a két szolgáltató a kereskedelmi szolgáltatást.

0

Az Intelnél hamarosan itt az 1066 MHz-es front side busz

2004. október 1. 14:29

Az internetre kiszivárgott hírek szerint hamarosan érkezik az Intel i925XE chipkészlete, amely támogatja az 1066 MHz-es front side busszal járó Pentium 4 lapkákat. Az Inteltől származó dokumentum a vállalat i925XE chipkészletes alaplapjait is tartalmazza.

0

Kazettás magnó PC-be

2004. október 1. 12:28

A PlusDeck 2 egy 5,25 hüvelykes helyre beépíthető kazettás magnó PC-k számára. A dél-koreai BTO terméke oda-vissza játszós magnó, amely a vállalat szerint ideális a régi zenék meghallgatására, digitalizálására, de természetesen képes felvenni is, így kedvenc MP3 állományainkból könnyen készíthetünk kazettát, amelyet az autónkban hallgathatunk, ha az nem rendelkezik CD-játszóval vagy MP3-játszóval. A készülékhez windowsos (XP/2000/ME/98/95) drivereket mellékel a gyártó.

0

Újabb videók a Longhorn képességeiről

2004. október 1. 11:43

[BetaNews/HWSW] A Microsoft újabb részleteket mutatott meg a készülő operációs rendszeréből, a Longhornból. Két új koncepció-videó érhető el az MSDN weboldaláról , amik a szoftver életszerű körülmények közti használhatóságát demonstrálják.

0

Ügyfélközpontú CRM megoldások a Microsoft Magyarország kínálatában

2004. október 1. 09:57

A Microsoft Magyarország szeptember 15-én, Fókuszpont partner találkozóján mutatta be a Microsoft CRM alkalmazásának honosított változatát, mely októbertől a magyar vállalatok számára is hozzáférhető. Az új technológia segítségével a cégek egyszerűbben integrálhatják és automatizálhatják folyamataikat az ügyfelek magasabb szintű kiszolgálása érdekében.