:

eco@tech archívum - 2004 július

2004
július

0

Már a Yahoo is kínál ingyenes, 1 Gbyte tárhelyet nyújtó e-mail szolgáltatást -- egyelőre csak Kínában

2004. július 30. 16:34

A Yahoo tegnap kínai Web-oldalán bejelentette, hogy az ingyenes e-mail szolgáltatás tárolási kapacitását tízszeresére, 1 Gbyte-ra emelik a világ legnépesebb országában. Ezzel a Yahoo a rivális Google tesztelés alatt álló Gmail szolgáltatásának megfelelő kapacitást nyújt. Az upgrade a Yahoo összes jelenlegi és új kínai felhasználójára kiterjed. Az előfizetőknek először be kell jelentkezni a cég azonnali üzenetküldő szolgáltatására és felhasználó(ka)t kell hozzáadni a kontaktlistához, ez a regisztráció az 1 Gbyte-os tárolókapacitáshoz.

0

Recesszió és csillagászati büntetések előtt a memóriagyártók

2004. július 30. 15:32

[The Chosun Ilbo/Nikkei Business Publications] A Gartner által végzett és publikált kutatásokra hivatkozva Atsushi Mochizuki, a Nikkei Business Publications szerkesztője az iSuppli által közzétett eredményekkel egybevágó adatokat közölt a világ memóriagyártóinak idei második negyedéves teljesítményével kapcsolatban. Ezek alapján az iparág forgalma négyéves csúcsot döntve 19,8 százalékkal 6,7 milliárdra bővült szekvenciálisan a második negyedév során. Az első féléves bevételek 65,9 százalékkal haladják meg az egy évvel korábbi hasonló időszakét.

0

Hagyományos üzletágainak köszönhetően jó negyedévet zárt a Siemens

2004. július 30. 14:56

Heinrich von Pierer, a Siemens januárban leköszönő elnök-vezérigazgatója csütörtökön a várakozásoknál jobb harmadik pénzügyi negyedéves eredményekről és jó nyereségkilátásokról számolt be. Az eredmények ugyanakkor arra is rámutattak, hogy utódja egyes területeken gondokkal fog szembenézni.

0

Az Alcatel újabb nyereséges negyedévet ért el

2004. július 30. 14:36

A francia távközlési berendezésgyártó Alcatel SA tegnap közzétette második negyedéves eredményeit. A cég egymás után második nyereséges időszakát zárta, főként a vezetékes távközlési és az amerikai részlegek jó eredményének köszönhetően. A cég forgalma némileg csökkent két veszteséges egység eladása miatt.

0

Az utóbbi hetek árfolyamcsökkenése után immár jó vétel az NVIDIA-részvény?

2004. július 30. 13:14

A grafikus processzorokat és lapkakészleteket gyártó NVIDIA részvényárfolyama az utóbbi hetekben jelentősen csökkent, csütörtökön azonban a Morgan Stanley pozitív megjegyzései nyomán mintegy hét százalékkal újra emelkedésnek indult. Az amerikai brókercég szerint az NVIDIA-papírok jegyzése közel van a mélyponthoz és a tajvani TSMC, az NVIDIA legnagyobb gyártópartnere is optimista előrejelzést tett közzé az év hátralévő részét illetően.

0

Gigabájtokat a mobiltelefonba!

2004. július 30. 11:51

[Nikkei Business Publications] Trendkutatók már korábban előre jelezték, hogy a gyártástechnológia fejlődésével egyre több hordozható elektronikai eszközben lesz megtalálható mini merevlemez. A kis méretű mechanikus adathordozók jellemzően a hordozható audiolejátszókban vagy a digitális fényképezőgépekben találhatók meg, mivel a zene és képek tárolása szempontjából a fogyasztás, méret, kapacitás és ár kedvező keverékével rendelkeznek. A kéziszámítógépekben történő alkalmazáshoz egyelőre túl vastagok vagy drágák, a digitális videokamerákhoz pedig egyelőre a kapacitás nem elégséges.

0

Közzétette negyedéves eredményeit a Xerox

2004. július 29. 15:03

A Xerox Corporation bejelentette második negyedéves eredményeit. A vállalat tájékoztatása szerint egy részvényre 21 cent nyereség jutott. A Xerox a korábban tervezettnél nagyobb éves nyereségre számít.

0

A Hynix lett a világ második legnagyobb DRAM-gyártója

2004. július 29. 10:22

A második negyedévben a globális DRAM-piac 6,7 milliárd dollárt tett ki, ez a megelőző negyedévhez képest 21 százalékos emelkedést jelent. A Hynix Semiconductor megelőzte a Micron Technologyt és a világ második legnagyobb DRAM-gyártójává vált a Samsung Electronics mögött -- derül ki az iSuppli piackutató cég által közzétett, becsült adatokból. A koreai vállalat igen erőteljesen kapaszkodik fel a ranglétrán, a tavalyi harmadik negyedévben a cég még csak a negyedik helyen áll a sorban.

0

Lezárult a Cisco által a Huawei ellen indított per

2004. július 29. 09:54

A Cisco Systems bejelentette, hogy nem folytatja a kínai Huawei Technologies ellen indított szabadalombitorlási pert, miután utóbbi vállalat a Cisco kérésének megfelelően megváltoztatta termékeinek kezelőfelületét, kézikönyveit, súgólapjait, illetve átírta a hálózati berendezések szoftverét, valamint beszüntette a Cisco szellemi tulajdonát sértő eszközök árusítását.

0

Az idén 625 millió mobiltelefon eladása várható

2004. július 28. 12:49

Az iSuppli piackutató vállalat közölte, hogy az első félév igen erős eladási adatai miatt az idén várhatóan 625 millió mobiltelefon talál majd gazdára. A piackutató cég korábban 600 millió készülék eladását valószínűsítette.

0

Továbbra is nyomott a kézigépek piaca

2004. július 28. 10:59

Az IDC piackutató cég által tegnap közzétett jelentés szerint a második negyedévben továbbra is nyomott volt a tenyérgépek piaca. Noha az első negyedévhez képest a forgalom némileg megélénkült, éves szinten 2 százalékkal 2,2 millió darabra csökkent.

0

Gyenge negyedév van a PeopleSoft mögött

2004. július 28. 10:19

A PeopleSoft tegnap tette közzé negyedéves eredményeit. A vállalat nyeresége megfelelt a korábban már lefelé módosított előrejelzéseknek, a forgalom azonban elmaradt a várakozásoktól. A PeopleSoft vezetése továbbra is az Oracle ellenséges felvásárlási ajánlata körül kialakult bizonytalanságot okolja a gyenge teljesítményért.

0

Wi-Fi kapcsolatra képes mobiltelefonokban látja a jövőt a Motorola is

2004. július 27. 15:17

A Motorola tegnap bejelentette legújabb, Wi-Fi csatlakozásra is képes mobiltelefonját, mely várhatóan az év végén, vagy 2005 elején kerülhet kereskedelmi forgalomba. A világ egyik legnagyobb mobilkészülék-gyártója is a Wi-Fi vezeték nélküli kommunikációban látja a mobiltelefonok egyik továbbfejlődési lehetőségét, mely egyben jelentősen csökkentheti a felhasználók mobilköltségeit is.

0

Túltermelés fenyegeti a chipgyártókat

2004. július 27. 13:09

Az iSuppli piackutató vállalat felmérésének nemrég közzétett előzetes eredményei alapján a chipgyártók eladatlan raktárkészletei drámai mértékben emelkedtek a második negyedévben. Míg az első negyedév végén gyakorlatilag elhanyagolható, 12 millió dollár értékű készletekkel rendelkeztek világszerte a vállalatok, addig a legutóbbi negyedév végére a raktárban várakozó lapkák 827 millió dollárt tettek ki.

0

Mobiltelefonokon is hallgathatóak lesznek az iTunes Music Store-ból letöltött dalok

2004. július 27. 10:30

Az Apple és a Motorola bejelentették, hogy megállapodást kötöttek az iTunes zeneboltból letöltött dalokkal kapcsolatban. Az egyezség értelmében az Apple iTunes Music Store-ból vásárolt dalok áttölthetőek lesznek a Motorola jövőre megjelenő, zenelejátszásra is képes mobiltelefonjaira. Az Apple ezért új iTunes szoftvert készít mobiltelefonok számára, ami megtalálható lesz a Motorola zenelejátszós telefonjain. A készülékek megjelenése 2005 elején esedékes. A megállapodásban érintett cégek nem hoztak nyilvánosságra pénzügyi részleteket.

0

A Transmeta versenyt fut az idővel

2004. július 26. 16:08

A rendkívül alacsony fogyasztású processzorairól ismert Transmeta múlt hét csütörtökön tette közzé idei második, június 25-én zárult negyedéves eredményeit. A negyedéves mutatók igen kedvezőtlen képet mutatnak a cég működéséről, a beszámolóval kapcsolatos konferencia-beszélgetés alapján azonban elmondható, hogy a Transmeta vezetősége rendkívül bizakodó a vállalat jövőjével kapcsolatban. A börze rosszul fogadta a gyorsjelentést és a pénteki kereskedésben a vállalat papírjainak árfolyama összeomlásszerűen majdnem 34 százalékot zuhant.

0

Az MSI eladja optikai meghajtókat gyártó részlegét?

2004. július 26. 13:06

Iparági információkra hivatkozva a tajvani DigiTimes nyilvánosságra hozta, hogy a Micro Star International (MSI), Tajvan legnagyobb alaplapgyártója értékesíteni kívánja optikai meghajtókat gyártó és értékesítő részlegét. A jövő hónap végén kezdődő vállalat-újraszervezés eredményeként a jelenlegi nyolc részleget -- alaplapok, videokártyák, telekommunikációs eszközök, optikai meghajtók, notebookok, szerverek, barebone rendszerek és egyéb kiegészítők -- négy divízióba kovácsolnák össze.

0

Várakozások feletti negyedév a Computer Associatesnél

2004. július 26. 12:13

A Computer Associates a várakozásoknál magasabb negyedéves nyereségről számolt be, azonban a vállalatok szűkös költségkeretére hivatkozva csökkentette egész évre vonatkozó kilátásait. A világ negyedik legnagyobb szoftvergyártójának helyzetét tovább nehezíti, hogy az informatikai szolgáltatások piacán igen kiélezett a verseny, amely az árak csökkenéséhez vezet.

0

Nagy értékű tevékenység-kihelyezési megállapodásokat kötött a HP

2004. július 26. 11:50

[Noguchi & Peters] Három új informatikai outsourcing-megállapodás aláírásáról számolt be ma a HP, összesen közel 500 millió dollár értékben. Az MCI-jal, a Standard Registerrel és a TD Bank Financial Grouppal kötött szerződések jól érzékeltetik, milyen lendületesen fejlődik a HP outsourcing-üzletága, amely több mint 50 százalékos növekedésről számolt be az elmúlt negyedévben az előző év megfelelő időszakához képest.

0

Augusztus 26-ától lesz kapható Észak-Amerikában a HP új iPaq okostelefonja

2004. július 26. 11:29

A Hewlett-Packard bejelentette, hogy augusztus 26-ától lesz kapható új iPaq kéziszámítógépe, mely egy igazi GMS/GPRS mobiltelefon is egyben. A GSM modult is tartalmazó készülék Bluetooth és Wi-Fi csatlakozásra is képes, sőt, könnyedén képes váltani a gyorsabb vezeték nélküli kapcsolatra arra alkalmas helyeken, például egy kávézó hotspotja közelében.

0

A RealNetworks feltörte az Apple iPodot

2004. július 26. 11:24

A RealNetworks ma jelenti be új szoftverét, amely annak ellenére kompatibilis az iPod lejátszókkal, hogy az Apple senkinek sem adta el a szükséges technológiai licenceket. A vállalat már régóta üzemelteti internetes zeneboltját, azonban az ott megvásárolt dalokat eddig csak igen kevés hordozható lejátszó támogatta. Az új Harmony szoftver a RealNetworks szerint képes az iPod lejátszók megtévesztésére, így a népszerű készülékekre is feltölthetők a számok.

0

Sulinet: tanórák számítógépen

2004. július 23. 19:09

Szeptembertől akár úgy is kiadhatnak a tanárok órai feladatokat, hogy a diákok a tananyagot számítógépen találják meg, s a gépen is végzik el a munkát. A Sulinet Digitális Tudásbázis (SDT) jóvoltából ugyanis egy központi szerveren tárolják majd a tananyagot digitális formában, s az anyag multimédiás technológia segítségével ad élményszerű tanulási lehetőséget a diákoknak.

0

Ismét csalódást okoztak az Amazon és az eBay gyorsjelentései

2004. július 23. 15:37

A dotkom és online kiskereskedelmi vállalatok szereplésének indikátoraként is számon tartott eBay és Amazon szerdán illetve csütörtökön tették közzé negyedéves eredményeiket. Az erőteljes növekedés és mindkét cég pozitív eredménye ellenére a börze kiábrándítónak találta az előrejelzéseket és a vállalatokat komoly árfolyamcsökkenéssel büntette.

0

A digitális zenelejátszó-piac kétszeresére bővül az idén

2004. július 22. 16:48

A londoni központú Informa Media piackutató vállalat szerdán közzétett tanulmánya szerint 2004-ben több mint 10 millió digitális zenelejátszó fog elkelni, az év egyik legnagyobb vásárlási őrülete ezekkel a készülékkel lesz kapcsolatos. Az Apple iPod és versenytársai olyan népszerűek, amilyenre nem volt példa a Sony Walkman korai évei óta.

0

Netért-feljelentés a kakaóálló gépek ügyében

2004. július 22. 15:02

[HWSW összefoglaló] Feljelentést tett az Országos Rendőr-főkapitányságon ismeretlen tettes ellen a Netért . Az internetezők érdekeinek védelmére alakult egyesület a minisztérium Brunszvik Teréz programjával kapcsolatban feltételezi, hogy hűtlen vagy hanyag kezelés történt az óvodáknak szánt számítógépek beszerzésekor.

0

Közeledik a mobiltelefonok és a fényképezőgépek közötti háború

2004. július 22. 14:35

[The Korea Times] A dél-koreai LG Economic Research Institute (LGERI) szerdán közzétett előrejelzése szerint a digitális fényképezőgépek és a kamerás mobiltelefonok közötti verseny utóbbiak gyors fejlődésével egyre éleződni fog, míg 2008-ra a nagy felbontással rendelkező mobilok a fényképezőgépek piacának akár 40 százalékát is elemészthetik.

0

A Seagate veszteséges negyedévet zárt

2004. július 21. 17:18

A Seagate Technology tegnap tette közzé július 2-án zárult negyedik pénzügyi negyedéves eredményeit, a cég 33 millió dolláros (részvényenként 7 centes) veszteséget és 1,34 milliárd dolláros forgalmat ért el, szemben a tavalyi 160 millió dolláros (részvényenként 33 centes) profittal és az 1,55 milliárd dolláros forgalommal. Az egyszeri tételeket nem számítva a nyereség 4 millió dollár lett volna.

0

Új vállalatot alapít a 3Com Magyarország

2004. július 21. 16:13

[Vision Communications] Több mint 10 százalékkal növelte nettó értékesítési árbevételét és tovább fokozta évek óta javuló eredményességét a 3Com Magyarország a július 1-jével zárult 2003-2004-es pénzügyi évben -- mondta mai sajtótájékoztatóján Lehner Tamás ügyvezető igazgató, aki bejelentette, hogy a hálózati megoldások és berendezések egyik világszerte vezető vállalata J.V.Com Kft. néven új vállalatot is alapít.

0

Nokia TETRA rendszer biztosítja hamarosan a francia autópályákat

2004. július 21. 12:28

[Weber Shandwick | GJW] A kelet-közép franciaországi autópályákat üzemeltető Société des Autoroutes Paris-Rhin-Rhône szerződést írt alá arról, hogy jelenlegi analóg rendszereit Nokia TETRA rendszerre cseréli. A digitális Nokia TETRA rendszer teljeskörű és biztonságos professzionális mobilrádió (PMR) lefedettséget biztosít az SAPRR által kezelt és üzemeltetett sztrádákon, ideértve a Párizst Lyonnal összekötő fontos útszakaszon is.

0

Egyszerre perelte be a Microsoftot és az Apple-t a BTG International

2004. július 21. 10:37

[Neowin] Mind az Apple-t, mind a Microsoftot beperelte az angol BTG International, ugyanis véleménye szerint mindkét vállalat megsértette a Teleshuttle szabadalmait web-alapú szoftverfrissítési módszerei kidolgozása során, valamint a Microsoft az aktív asztal és offline, kapcsolat nélküli böngészési funkciók kifejlesztésekor.

0

Az IBM miatt késik az iMac

2004. július 21. 09:47

[Computerworld/BusinessWeek/HWSW] Amint korábban már hírt adtunk róla, az Apple július másodikán bejelentette, hogy elhalasztja következő generációs iMac asztali PC-jének piaci premierjét. Mivel a cég a régi modelleket sem szállítja már, így a raktárkészletek néhány héten belül kifogynak.

0

A Microsoft 20 millió dollárt fizet a Lindows hallgatásáért

2004. július 20. 15:59

[Reuters/Seattle Post-Intelligencer] A Microsoft és a Lindows egyezséget kötött, miszerint lezárják a Windows és a Lindows operációs rendszerek nevei körüli több mint két és fél éves jogi vitát. A megállapodás szembetűnő furcsasága, hogy a Microsoft 20 millió dollárt fizet a hétfői tőzsdei bevezetésre készülő törpecégnek.

0

Stratégiai együttműködés jött létre a Matáv és a T-Systems között

2004. július 19. 14:00

A Matáv bejelentette, hogy vegyesvállalat létrehozásáról és nemzetközi társszolgáltatói együttműködésről írt alá szerződést a szintén a Deutsche Telekom leányvállalat T-Systems Internationallel múlt hét csütörtökön. Emellett a T-Systems International hazai leányvállalata, a T-Systems Hungary és a Matáv között stratégiai partnerségről is megállapodás született. A megállapodások célja, hogy a cégek közösen aknázzák ki az információs technológiai és telekommunikációs piacon elérhető együttműködés üzleti lehetőségeit.

0

Lebeszélhető havidíjas díjcsomagokat dobott piacra a Pannon GSM is

2004. július 19. 10:36

A pletykák igaznak bizonyultak: a Pannon GSM ma teljes egészében lebeszélhető havidíjas díjcsomagokat jelentett be, követve a két rivális hazai mobilszolgáltató korábbi lépéseit. A Pannon 50, 100, 150, 250, 500 és 1000 tarifacsomagok előfizetési díja a díjcsomagban foglalt percek felhasználása után sem emelkedik, ebben mindenképpen egyedülálló a Pannon GSM ajánlata.

0

Az LG.Philips tőzsdei bevezetésének értéke 1 milliárd dollár körül lesz

2004. július 19. 10:06

Az LG.Philips LCD közel egyharmadával csökkentette a küszöbön álló tőzsdei bevezetés várható értékét, a világ második legnagyobb LCD-gyártója immáron 1 milliárd dollár bevételt remél a lépéstől. A közös vállalat két tulajdonosa, a dél-koreai LG Electronics és a holland Philips úgy döntött, hogy nem értékesítik a meglévő részvényeket, ami mintegy negyedével csökkenti az ajánlat terjedelmét.

0

Közel háromszorosára emelkedett a Samsung Electronics nyeresége

2004. július 19. 09:56

A Samsung Electronics bejelentette, hogy eredményes negyedévet zárt: nyeresége majdnem háromszorosára nőtt a második negyedévben a memóriachipek és lapos kijelzők erős eladásainak köszönhetően. Az elemzők azonban a növekedés lassulására számítanak az alacsonyabb mobiltelefon-árak és a kijelzőkínálat emelkedése miatt. A dél-koreai óriás 2,69 milliárd dolláros nettó nyeresége jelentősen meghaladja az Intel 1,76 milliárd dolláros eredményét.

0

Továbbra is a Dell a legnagyobb PC-gyártó

2004. július 16. 09:44

Becslések szerint a második negyedévben 13-15 százalékal növekedett az eladott PC-k száma. A fellendülés oka elsősorban az európai fogyasztók, valamint az amerikai vállalatok körében tapasztalható kereslet volt.

0

Relaxhoz hasonló díjcsomagokat készül piacra dobni a Pannon GSM is?

2004. július 16. 09:40

[HWSW fórum] A Pannon GSM is beszáll az adok-kapokba -- mi mást tehetne, ha talpon akar maradni --, és a legfrissebb pletykák szerint a T-Mobile Magyarországhoz és a Vodafone-hoz hasonlóan lebeszélhető havidíjas csomagokat dob piacra, melyekkel az előre megvásárolt perceket bármilyen hívásirányban, bármikor le lehet beszélni.

0

Félezer másolt DVD-t foglaltak le Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

2004. július 15. 15:46

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az ASVA (Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közhasznú Alapítvány) segítségével a múlt héten Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében több mint félezer másolt DVD-t foglaltak le.

0

Látványosan nőtt a PC-forgalom az EMEA régióban

2004. július 15. 15:45

A csökkenő árak igen jótékony hatással voltak a PC-k iránti keresletre, a forgalom ugyanis 15,5 százalékkal nőtt a második negyedévben az EMEA (Európa, Közel-Kelet, Afrika) régióban -- áll a Gartner által közzétett jelentésben.

0

Megújuló ügyfélszolgálat az Axelerónál

2004. július 15. 11:20

2004. július 1-től új online ügyfélszolgálatot indított az Axelero Internet. Az új online felületen az előfizetők önállóan és közvetlenül végezhetik el az előfizetéseikkel kapcsolatos módosításokat. Az online ügyfélszolgálat használatát megújult egyéni ügyfélazonosító rendszer segíti, amely az eddig is használt ügyfélszolgálati azonosítóból és az új személyes jelszóból áll. Az online ügyfélszolgálat az Axelero weboldalán a Klub menüponton belül az Online Ügyfélszolgálatra kattintva érhető el.

0

Nyereséges negyedévet zárt a Sony Ericsson

2004. július 15. 09:54

A Sony és az Ericsson bejelentették, hogy növelte forgalmát és nyereséges negyedévet zárt mobiltelefonokat gyártó vegyesvállalatuk, a Sony Ericsson.

0

Háromszorosára növelte nyereségét az Apple

2004. július 15. 09:15

Az Apple Computer tegnap tette közzé negyedéves eredményeit. A cég nettó nyeresége több mint háromszorosára nőtt, köszönhetően az iPod lejátszók mindent elsöprő sikerének. A vállalat jelenlegi negyedévre vonatozó előrejelzései megfelelnek az elemzői várakozásoknak.

0

A harmadik negyedévben kétmillió alaplap eladására számít az ASRock

2004. július 14. 15:21

Az ASRock közölte, hogy a harmadik negyedévben tervei szerint 20 százalékkal 2 millióra növeli eladott alaplapjai számát. A cég bejelentése szerint a kínai, európai és indiai vásárlók körében egyre népszerűbbek az alaplapjai. Az ASRock az első negyedévben mintegy 1,8 millió alaplapot értékesített, a második negyedévben a becslések szerint ennél 15 százalékkal kevesebbet.

0

A Novell részt vehet az amerikai SmartBUY programban

2004. július 14. 10:27

A Novell lett az első hálózati infrastruktúra szállító, aki szerződést kötött a U.S. General Services Administration (amerikai kormányzatüzemeltetési hivatal) szervezettel és részt vesz a kormányzati szoftvervásárlásokat segítő SmartBUY programban. A SmartBUY a szövetségi kormányzat egyik kezdeményezése, mely a hatékony vállalati szintű szoftvermenedzsment támogatását célozza a kereskedelmi szoftverek teljes kormányzatot átfogó közös beszerzésével és a nagytételes vásárlás kedvezményeinek kihasználásával.

0

Egy órányi ingyenes belföldi telefonhívás a TELE2-től

2004. július 13. 14:46

[Noguchi & Peters Communications] A TELE2 minden új, e héten regisztráló és júliusban hívásokat bonyolító előfizetőjének 600 Ft-nyi, azaz 1 órányi belföldi hívással megegyező értékű egyszeri kedvezményt ad.

0

Az idén 63 százalékkal nő a félvezetőipari berendezések piaca

2004. július 13. 14:09

A félvezetőgyártásban használatos berendezések legnagyobb szállítóinak becslése szerint a termékeik piacra az idén 63 százalékkal 36,2 milliárd dollárra emelkedik. A Semiconductor Equipment and Materials International (SEMI) által a Semicon West rendezvényen nyilvánosságra hozott prognózis szerint jövőre további 24 százalékos növekedés várható.

0

Késnek a Sanyo környezetbarát, kukoricából készült CD- és DVD-lemezei

2004. július 13. 09:38

A Sanyo Electric 2003. októberében jelentette be MildDisc lemezeit, melyek egy különleges, kukoricából kinyert polimerből készülnek. A vállalat szerint az új alapanyag legalább annyira masszív, mint a korábban használt polimerek, azonban teljesen környezetbarát anyag.

0

Az O2 is beindítja harmadik generációs mobilszolgáltatásait Németországban

2004. július 12. 10:30

[infoSync] Az Orange mellett újabb európai mobilszolgáltató, az O2 is bejelentette, hogy beindítja hamradik generációs mobilszolgáltatásait. A vállalat UMTS hálózatot üzemeltet, mely GPRS csomagkapcsolt hálózatra is képes visszaváltani a folyamatos adatátvitel elérése érdekében.

0

Továbbra is csökken a Nokia forgalma

2004. július 12. 10:19

A Nokia tavasszal több mobiltelefonjának árát csökkentette annak érdekében, hogy megállítsa piaci részesedésének visszaesését. Szakértők szerint a vállalat elérte célját, azonban kemény árat fizetett érte: negyedéves bevétele csökkent.

0

A vártnál jobb negyedéves eredményekre számít az SAP

2004. július 12. 09:35

Az utóbbi napokban az üzleti szoftverek legnagyobb gyártói -- PeopleSoft, Siebel -- bejelentették, hogy legutóbbi negyedévük pénzügyi eredményei a várakozások alatt alakulnak. A német SAP ezzel szemben megemelte a negyedéves forgalomra vonatkozó kilátásait.

0

Egyre duzzad a Linuxszal és a szabad szoftverekkel kapcsolatos szolgáltatások piaca

2004. július 9. 14:46

[IDC] Az európai üzleti és kormányzati szektorok a Linux, nyílt forráskódú és szabad szoftverek terjedésének előrehaladtával egyre nagyobb mértékben vesznek igénybe azokhoz kötődő szolgáltatásokat. A nyugat-európai szervezetek idén az IDC becslése szerint 98 millió dollárt költenek ilyen szolgáltatásokra, mely összeg évente átlagosan 23,5 százalékkal bővülve 2008-ra 228 millió dollárra növekszik

0

A Vodafone-ügyfelek ismét legyűrték szolgáltatójukat

2004. július 9. 14:44

Újabb pert nyertek a Vodafone ellen azok az ügyfelek, akik sérelmezték a két évvel ezelőtt bevezetett GPRS szolgáltatással kapcsolatos szerződésmódosítást. Az ítélet nem jogerős, de sokat sejtet, hogy egy hasonló tárgyú keresettel kapcsolatban néhány hónappal ezelőtt szintén az előfizetők javára döntött a bíróság.

0

A várakozásoknál erősebbek voltak a Sharp mobiltelefon-eladásai

2004. július 9. 14:03

A Sharp bejelentette, hogy a második negyedévben az előzetes becsléseknél több mobiltelefont adott el, mivel erős volt a kereslet Japánban és egyes exportpiacokon is. A jelek szerint jól indult a cég jövő március végén záruló pénzügyi éve.

0

1,1 milliárd dollárba is kerülhet a Microsoft kaliforniai antitröszt perének lezárása

2004. július 9. 13:09

[Techweb] A kaliforniai legfelsőbb bíróság végleg jóváhagyta a Microsoft és a Townsend and Townsend and Crew ügyvédi iroda közötti 1,1 milliárd dolláros megállapodást, mely mintegy 14 millió kaliforniai polgár számára nyit utat a részarányos kártérítési igény benyújtására. Az ítélet szerint a Microsoft visszaélt monopolhelyzetével és túlárazta termékeit, megkárosítva ezzel a vásárlókat.

0

A szélessávú internetezés töretlenül terjed a következő években is

2004. július 9. 12:44

Yankee Group piackutató vállalat legfrissebb felmérése szerint a szélessávú internetet használók száma világszerte 325 millióra emelkedik 2008-ra a tavaly év végi mintegy 100 millióról. Ebből várhatóan 200 millióan fognak xDSL szolgáltatást használni, szemben a 2004 végére becsült 85 millióval.

0

A TeliaSonera felvásárolja az Orange dán leányvállalatát

2004. július 9. 11:03

[News.com] A TeliaSonera csütörtökön bejelentette, hogy 600 millió euróért felvásárolja a francia Orange dániai leányvállalatát. A svéd-finn csoport az akvizíciót követően Dánia harmadik legnagyobb mobilszolgáltatója lesz körülbelül 1,1 millió mobilelőfizetővel.

0

A Synergon üzemelteti a Magyar Fejlesztési Bank informatikai rendszerét a következő 3 évben

2004. július 9. 09:05

A Synergon nyerte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) három évre szóló, üzemeltetés-támogatási szolgáltatásokra kiírt, nyílt előminősítéses közbeszerzési pályázatát. A nettó 625 millió forint összértékű szerződés értelmében a Synergon feladata lesz az MFB informatikai infrastruktúrájának üzemeltetése és támogatása, a hibaelhárítás, a megelőző karbantartás, a tanácsadás, illetve a kapcsolódó informatikai fejlesztések végrehajtása is.

0

Szaladhat a neve után a Google

2004. július 8. 16:09

Újabb célkeresztben a Google.com: a keresőmotor mögött álló vállalatnak el kell gondolkoznia azon, hogy vajon meg tudják-e védeni nevüket a bíróságon is. A Stelor Productions, a Googles.com weboldal tulajdonosa ugyanis védjegysértési pert kezdeményez az Egyesült Államok szabadalmi hivatalánál, véleményük szerint ugyanis a keresőmotor neve sérti a cég védjegyeit, értékeit.

0

A rádiós azonosítás tesztelésére nyitott központot beszállítói számára a Metro

2004. július 8. 11:44

[RFID Journal] A német Metro Group tegnap nyitotta meg bemutató és tesztközpontját beszállítói és partnerei számára a rádiós azonosítási (RFID, radio-frequency identification) technológia alkalmazásának elősegítésére. A Ness-Norfban található létesítmény közel esik a kereskedelmi lánc düsseldorfi székhelyéhez és a rheinbergi Future Store-hoz, ahol az RFID mellett a jövőben alkalmazandó lehetséges eszközök és eljárások kerülnek kiértékelésre.

0

Duplájára növelte forgalmát és profitját a Yahoo

2004. július 8. 08:48

A Yahoo tegnap a várakozásoknak megfelelő negyedéves eredményekről számolt be, a cég forgalma és nyeresége a keresőszolgáltatások sikerének köszönhetően duplájára növekedett.

0

Biztonsági kockázatot jelent az iPod?

2004. július 7. 16:38

A vállalatoknak meg kellene fontolniuk, hogy kitiltsák hálózatukból az iPodhoz hasonló hordozható lejátszókat és adattárolókat, mivel ezek komoly biztonsági fenyegetést jelentenek, akár bizalmas adatok eltulajdonítására is használhatók -- figyelmeztet egy elemző.

0

Több mint hároméves forgalmi rekordot döntött a UMC

2004. július 7. 15:02

A United Microelectronics Corp. (UMC), a világ második legnagyobb szerződéses félvezetőgyártója közzétette júniusi forgalmi adatait: az eladások 47 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbi eredményhez képest. Ezzel együtt sok elemző úgy véli, hogy a csúcshoz közeledik a ciklikusságáról ismert szektor.

0

Másfél millió forint értékű VoIP telefonközpontot adományozott a 3Com Magyarország a Rendőrökért Közbiztonsági Alapítványnak

2004. július 6. 11:46

[Vision Communications] A 3Com Magyarország az új szükségletek magas színvonalú kielégítésére egy VoIP technológián alapuló, a Rendőrökért Közbiztonsági Alapítvány igényeit hosszú távon kielégítő telefonközpontot, egy 3Com NBX berendezést adományozott az alapítványnak. A rendvédelmi szervek állományainak segítésére alakult szervezet folyamatosan kapcsolatban áll a rendőrség mellett most már a határőrség, a vám- és pénzügyőrség, a katasztrófavédelem, a polgári védelem, a tűzoltóság, az önkormányzatok és más szervezetek képviselőivel is. Az adomány értéke 1,5 millió forint.

0

Az Orange hamarosan beindítja harmadik generációs mobiltelefon-szolgáltatását Nagy-Britanniában

2004. július 6. 10:00

A francia Orange mobiltelefon-szolgáltató bejelentette, hogy július 19-én elindítja harmadik generációs (3G) szolgáltatását Nagy-Britanniában, bár a vevőknek az év végéig várniuk kell az új mobiltelefonokra. Az elsőként bevezetett 3G termék egy, a főként vállalati ügyfeleknek szánt adatkártya lesz, amellyel nagy sebességű internethozzáférést nyújt a cég a laptopfelhasználók számára.

0

Kiváló éven van túl az Oracle Hungary

2004. július 5. 15:58

[Lenhardt & Weichinger] Eredményesen zárta az Oracle Hungary a májusban véget ért 2004-es pénzügyi évet. Az év során a legsikeresebben a negyedik negyedév zárult: hasonlóan az Oracle Corporation kimagaslóan eredményes negyedik negyedévéhez, ebben az időszakban a magyarországi leányvállalat 14 százalékos bevételnövekedést ért el az előző pénzügyi év hasonló időszakához képest.

0

Sokba kerül az iMac késése

2004. július 5. 15:31

Az Apple Computer a múlt héten bejelentette, hogy már nem vesz fel megrendeléseket a népszerű iMac asztali gépekre, de az új változatokat csak szeptembertől szállítja. A kedvezőtlen hírek miatt a cég részvényeinek árfolyama látványosan csökkent, a változás azonban nem drámai, hiszen a cég papírjainak értéke az utóbbi időben eddig sosem látott magasságokban szárnyal.

0

Jövő héten érkeznek a Power5 processzoros UNIX-szerverek

2004. július 5. 15:15

Az IBM a jövő hét folyamán jelenti be a Power5 processzorra épülő új UNIX-szervereit. Az új szerverek premierje az új processzor bevezetésének második állomása, az eServer i5 -- korábban AS/400 -- kiszolgálókban már megjelentek a Power5 processzorok.

0

Jelentősen emelkednek a vezető tajvani félvezetőgyártók tőkeberuházásai

2004. július 5. 14:32

A Taiwan Semiconductor Manufacturing Co. (TSMC) és a United Microelectronics Corp. (UMC), a világ két legnagyobb szerződéses félvezetőgyártójának első féléves tőkeberuházásai elérték a 2,79 milliárd dollárt, ez az idei évre tervezett összeg közel kétharmada. A jelek szerint mindkét cég bízik abban, hogy folytatódik a félvezetőipar fellendülése.

0

Svédországban a mobiltelefon-penetráció meghaladja 100 százalékot

2004. július 5. 14:21

A skandináv országban az élő mobiltelefon-előfizetések száma immár meghaladja a lélekszámot. Az előfizetések száma tavaly 10 százalékkal emelkedett, március végén pedig elérte a 9,07 milliót a 8,98 milliós lakosságú Svédországban, így a mobiltelefon-penetráció 100,1 százalék volt.

0

Elbocsátások a Maxtornál

2004. július 5. 09:46

A Maxtor bejelentette, hogy a vártál kedvezőtlenebb piaci körülmények miatt kénytelen megválni 500-600 alkalmazottjától. A Maxtor világszerte 13500 dolgozót foglalkoztat. A cég emellett közölte, hogy a június 26-án véget ért negyedévben 20-30 millió dollár közötti nettó veszteséget könyvelt el.

0

Májusban 36,9 százalékkal nőtt a félvezetők globális forgalma

2004. július 5. 09:10

Májusban a félvezetők globális forgalma 17,32 milliárd dollárt tett ki, ez éves szinten 36,9 százalékos növekedést jelent -- jelentette be pénteken a Semiconductor Industry Association (SIA). Az eladások 2,1 százalékkal múlták felül az áprilisi szintet. Május hagyományosan erős hónap a félvezetőpiacon.

0

A Wi-Fi-nél is gyorsabban terjed majd a WiMAX

2004. július 2. 13:06

Az Intel szerint a WiMAX vezeték nélküli adatátviteli szabványt támogató eszközök száma és népszerűsége még a Wi-Fi-nél is gyorsabban növekedik majd. Lonnie McAlister, az Intel Wireless Networking Group termékmenedzsere úgy véli, már 2006-ban piacra kerülhetnek az első olyan mobiltelefonok és noteszgépek, amelyek támogatják ezt a nagy sávszélességű technológiát.

0

Guinness-rekorder a Cisco csúcskategóriás routere

2004. július 2. 11:55

[ZDNet] A Cisco csütörtökön bejelentette, hogy a Guinness World Records a világ legnagyobb kapacitású routerének minősítette a vállalat Carrier Routing System-1 (CRS-1) csúcskategóriájú hálózati berendezését. Rekord a rekordban, hogy a CRS-1 ezzel együtt az első hálózati eszköz is, mely bekerül a Gunniess többi csúcstartója közé.

0

Továbbra is tart a félvezetőpiac fellendülése

2004. július 2. 11:03

A Handelsbanken Capital Markets becslése szerint a félvezetők globális forgalma másjusban 17,12 milliárd dollár volt, ami éves szinten 35 százalékos, havi szinten pedig 1,1 százalékos növekedést jelent. A World Semiconductor Trade Statistics a hétvégén teszi közzé a májusra vonatkozó hivatalos adatait.

0

Anti-globalista vírusok

2004. július 1. 14:23

[Computerworld] India egyik vezető informatikai szolgáltató-vállalata, az Infosys tegnap egy vírus elterjedésének megfékezése miatt kénytelen volt néhány órára felfüggeszteni hálózatának működését. A kimaradás a körülbelül 8 ezer főt foglalkoztató Infosys bangalore-i tevékenységét érintette.

0

Új műszaki vezérigazgató-helyettes a Matávnál

2004. július 1. 09:31

A Matáv, Magyarország vezető távközlési szolgáltatója bejelentette, hogy igazgatósága a mai napon döntött az új műszaki vezérigazgató-helyettes kinevezéséről. A tisztséget 2004. július 12-től Peter Janeck tölti be.