0
Az Európai Bizottság vizsgálatot fontolgat a nyomtatógyártók ellen
2002. május 16. 12:09
2002. május 16. 12:09
2002. május 15. 18:49
Noha mi a hét elejére vártuk az eseményt, az Intel végül ma jelentette be Celeron processzorcsaládjának két új modelljét, az 1,7 és 1,4 GHz-es Celeront. Előbbi a Pentium 4 alapját is képező NetBurst mikroarchitektúrára épül, míg utóbbi a 0,13 mikronos technológiával előállított Tualatin generáció utolsó tagja.2002. május 15. 17:57
[DigiTimes] Amint arról korábban beszámoltunk, a tajvani Albatron Technology (korábbi Chun Yun Electronic) az év elején jelentette be, hogy új szereplőként be kíván lépni a meglehetősen kompetitív alaplap- és videokártya-piacra. A cég azon túlmenően, hogy jelentős erőforrásokat öl a termékfejlesztésbe, nemzetközi terjeszkedésbe kezdett. S miután márciusban 1,5 millió fontos beruházással létrehozta nagy-britanniai leányvállalatát, e hónapban újabb fiókvállalat nyit meg Németországban.2002. május 15. 12:47
A Microsoft és a Flextronics a mai napon bejelentették, hogy beszüntetik az Xbox konzol magyarországi gyártását és áthelyezik a Kínában található Doumenbe, ahol az év folyamán megkezdődik a2002. május 15. 12:20
A Microsoft bejelentette, hogy Európa után Japánban és az Egyesült Államokban is csökkenti az Xbox konzol árát. A gép Japánban jelenleg 34,800 jenért kapható, azonban május 22. után már csak 24,800 jent kell fizetni érte. Az Egyesült Államokban az ár 299 dollárról 199 dollárra módosul.2002. május 15. 12:00
A pénzügyi gondokkal küzdő és egyelőre bizonytalan jövő előtt álló dél-koreai Hynix Semiconductor mai sajtóközleményében arra figyelmezteti a viszonteladókat és a felhasználókat, hogy Hynix márkajelzéssel ellátott hamis memóriamodulok kerültek piacra Kínában, Tajvanon és Európában. Az érintett típus egy 128 Mbyte-os PC133-as modulsorozat, melyből vélhetően nagy mennyiség jutott az említett piacokra.2002. május 15. 11:37
[Opera] Az Opera Software ma jelentette be, hogy megjelent az Opera 6.0 for Linux végleges változata. A közlemény szerint az új böngésző elődjénél gyorsabban rendereli a weboldalakat. Egyben a 6.0 az első olyan linuxos Opera-változat, amely teljes mértékben támogatja a nem latin ábécét használó ázsiai nyelveket. A japán is kínai verzió megjelenése hamarosan várható. A Opera 6.0 for Linuxban felvonultatott újdonságok listája megtekintheő itt , míg a changelog itt , maga a böngésző pedig innen tölthető le.2002. május 15. 10:29
[CNET, WSJ] Az Apple tegnap jelentette be, hogy Xserve márkanéven Mac OS X alapú szervereket dob piacra. A cég a termékcsaláddal elsősorban az oktatásban és a professzionális grafikai piacon megnyert ügyfelei számára kíván vonzó alternatívát biztosítani.2002. május 14. 19:48
[Red Hat] A Red Hat Inc. bejelentette, hogy egy új irodát nyitott a Massachusetts államban lévő Westfordban. Az Egyesül Államok északkeleti high-tech folyosójában lévő új westfordi iroda 50 munkahelyet teremt, az alkalmazottak nagyobb részét fejlesztőmérnökök teszik majd ki. A cég K+F irodájában elsősorban a vállalati termékekkel foglalkoznak majd, a Red Hat Advanced Server termékvonallal, valamint a 64 bites technológiákkal.2002. május 14. 19:43
Közel hároméves várakozás után a kanadai Matrox végre elszánta magát, és egy teljesen új architektúrán alapulú, csúcskategóriás videochipet mutatott be. Cikkünkben a lehető legrészletesebben kívánjuk bemutatni a világ első 512 bites grafikus processzorát, a Matrox Parhelia-512 chipet.2002. május 14. 19:00
2002. május 14. 18:02
2002. május 14. 17:53
[Club.com] Az interneten felröppent pletykák után érdeklődve a Clubic.com a Creative France-tól szerzett információkat, s eszerint a Creative továbbra is értékesíti majd eddig bejelentett, GeForce4 grafikus chipeket használó termékeit. A cég GeForce4 Ti chippel szerelt videokártyáit így megtalálhatjuk majd az európai üzletek polcain is. A cég honlapjáról eltűnt oldalak -- melyek ezeket a pletykákat gerjesztették -- csak egy hiba következményei voltak, s ebből vontak le egyesek hibás következtetéseket.2002. május 14. 15:16
[Mmd] Az IBM ma bejelentette, hogy 12002. május 14. 14:20
Bár a Sony az utóbbi időben minden lehetséges fórumon cáfolta az erről szóló pletykákat, ma mégis bejelentette, hogy 299 dollárról 199 dollárra csökkenti a PlayStation 2 amerikai árát. A PSone ára eközben 99 dollárról 49 dollárra csökkent, LCD kijelzővel együtt már 149 dollárért kapható.