vállalati it archívum

Év

0

A PlayStation 2 európai forgalma jobban alakul a vártnál

2002. november 28. 14:09

A Sony Computer Entertainment bejelenette, hogy Európában immár több mint 10 millió PlayStation 2 konzolt értékesített és az év végéig további 3 millió készülék eladására számít. A karácsonyi bevásárlási láz kezdetét jelzi, hogy az elmúlt pár hét során Ausztráliában és Európában több mint egymillió PlayStation 2 fogyott.

0

IBM: Intel-alapú szerverek termékterve

2002. november 28. 11:51

Az IBM hamarosan számos új, Intel processzoros szervert dob piacra. A jövő évben megjelenő kiszolgálók között 32 Xeon processzos rendszer, 4 Xeon processzoros blade szerver, valamint több Itanium-alapú konfiguráció is található.

0

Szombaton újabb játékshow-t rendeznek a MOM Parkban

2002. november 27. 19:06

Az augusztusi rendezvény nagy sikerére tekintettel a MultiPLAY magazin szerkesztősége úgy döntött, hogy november 30-án 10 és 18 óra között második alkalommal is megrendezi a népszerű konzolos játékshow-t. A helyszín ezúttal is a MOM Parkban lévő Palace Mozi előtere lesz, ahol a szervezők ígérete szerint legalább nyolc PlayStation 2, öt Xbox és három GameCube állvány lesz felállítva.

0

Hamarosan piacra kerülhet az Xbox Communicator

2002. november 26. 18:03

[Microsoft] Hamarosan megvásárolható lesz a Plantronics Microsoft Xbox konzolhoz készített headsetje és kiegészítője, mely a nemrég bejelentett Xbox Live online szolgáltatást is támogatja. Az Xbox Communicator csomagban található headset segítségével a játékosok az interneten keresztüli játék mellett beszélgethetnek is egymással.

0

A jövő év második negyedévében érkezik a 3,2 GHz-es Pentium 4

2002. november 26. 18:01

Az Intel legújabb processzor-útitervének tanúsága szerint a vállalat lassít az asztali processzorok piacra dobásának ütemén. A terméktervek arról tanúskodnak, hogy a cég a jövő év első negyedévében nem jelentet meg új processzort, azonban a második negyedévben jó néhány újdonsággal jelentkezik.

0

Elérhető a Solaris 9 Intel-platformra írt változata

2002. november 26. 13:20

[IDG] A felhasználókkal folytatott közel egyéves vita után a Sun Microsystems tegnap elérhetővé tette Solaris 9 operációs rendszerének Intel-platformon futó változatát. A vállalat honlapján egyelőre a rendszer korai változata érhető el*, míg a végleges verzió a tervek szerint decemberre készül el. A Solaris 8-cal ellentétben azonban a 9-es verzió már nem lesz ingyenes.

0

Hamarosan piacon a DDR466 és DDR500 memóriamodulok

2002. november 26. 10:28

Az extrém memóriamodulokat gyártó vállalatok tovább folytatják versengésüket. A tajvani GeIL (mely neve megválasztásakor feltehetően nem volt tekintettel a német és magyar közönségre) nemrégiben jelentette be DDR466 sebességű moduljának elérhetőségét, amire válaszul tegnap az egyesült államokbeli OCZ Technology közölte, hogy készen áll DDR466 és DDR500 memóriamodulok gyártására. E modulokkal 3,7, illetőleg 4 Gbyte/sec sávszélesség érhető el.

0

Két középkategóriás LaserJet nyomtatót mutatott be a HP

2002. november 26. 08:47

A Hewlett-Packard bejelentette két új középkategóriás, monokróm lézernyomtató-családját, a HP LaserJet 4200 és 4300 sorozatokat. Az új nyomtatók a közkedvelt HP LaserJet 4100 sorozatnál megismert szolgáltatások minden jó tulajdonságát megőrizték, ám a munkacsoportos nyomtatók felhasználói számára leglényegesebb pontokon jelentős fejlesztések történtek.