vállalati it archívum

Év

0

A Samsung megkezdte az XDR memóriák sorozatgyártását

2005. január 26. 12:08

A Samsung tegnap bejelentette, hogy megkezdte 256 megabites XDR (extreme data rate) DRAM chipjeinek sorozatgyártását. A koreai vállalat az év második felében már 512 megabites chipekkel is jelentkezik majd.

0

Későn eszmélt a Sony

2005. január 25. 15:42

A Sony Computer Entertainment vezetője, Ken Kutaragi szerint a vállalatának már korábban be kellett volna lépnie a hordozható multimédiás eszközök piacára. Egy tokiói rendezvényen Kutaragi elmondta, komoly frusztrációt okozott a számára, hogy cége nem szállt versenybe időben a hordozható MP3-lejátszók piacán, azonban a Sony zenei részlege és a tulajdonában levő filmstúdiók -- Columbia, Tristar -- a kalózkodástól tartva minden ilyen kísérletet ellehetetlenítettek.

0

Villámgyorsan csökken a folyadékkristályos megjelenítők ára

2005. január 25. 15:04

A folyadékkristályos megjelenítőpanelek egyik vezető gyártója, az LG.Philips az árak gyors csökkenésének köszönhetően szinte lenullázta negyedéves nyereségét. A vállalat a tavalyi negyedik negyedév során 1,93 milliárd dollár forgalom mellett csupán 34 millió dollár profitot tudott felmutatni, ez éves szinten 94 százalékos csökkenést jelent. Egy évvel korábban a cég 2,1 milliárd dollár bevételt és 526 millió dollár nyereséget ért el.

0

Nem tervez vezetői változásokat a HP

2005. január 25. 13:58

[WSJ] A Hewlett-Packard buzgón cáfolta azokat a lapértesüléseket, amelyek szerint az igazgatótanács arról döntött, hogy több feladatos is elvonnának Carly Fiorina elnök-vezérigazgató asszonytól és nagyobb szabadságot adnának az egyes divíziók vezetőinek. A cég képviselői a vezetői feladatok átcsoportosításáról szóló híreket alaptalannak nevezték.

0

Adathalászok elleni védelemmel egészülhet ki a Thunderbird levelezőprogram

2005. január 25. 13:55

[News.com] A Mozilla munkatársa, Henrik Gemal blogjában érdekes információkra lehet bukkanni a Thunderbird levelező és hírolvasó program következő, 1.1-es verziójával kapcsolatban. A fejlesztő saját írásai szerint a közkedvelt levelezőprogram bővebb védelmet nyújthat majd az adathalászást lehetővé tévő spamek, levelek ellen.

0

Lemondott a PalmOne elnök-vezérigazgatója

2005. január 25. 12:50

[News.com] Bejelentette távozását Todd Bradley, a PalmOne elnök-vezérigazgatója. Szakértők szerint a lépés egyértelműen arra utal, hogy a vállalat jelentős átalakulás előtt áll. Bradley helye február 25-én fog megüresedni, de a szakember egy ideig még tanácsadóként segíti a vállalat munkáját. Egy átmeneti időszakban Ed Colligan, a cég elnöke látja el az elnök-vezérigazgatói teendőket, de a PalmOne megkezdi Bradley utódának keresését.