vállalati it archívum

Év

0

Előnyt jelent az IBM-nél a nyílt forrású szoftverekben való jártasság

2005. március 4. 08:58

Az IBM bejelentette, hogy újszerű kezdeményezésekkel kívánja elősegíteni a nyílt forrású szoftverek terjedését. A vállalat léter fog hozni egy adatbázis, amely azokat a frissen végzett egyetemista álláskeresőket tartalmazza, akik jártasak a nyílt forrású világban. A Nagy Kék emellett egy elektronikus oktatási program bevezetését is tervezi.

0

A T-Mobile már a harmadik generációt követő mobil adatátviteli technológiát teszteli

2005. március 3. 14:29

A T-Mobile a német mobilszolgáltatók közül elsőként tartott élő bemutatót a HSDPA (High Speed Downlink Packet Access) technológia segítségével, valós körülmények között Berlinben. Egy pilot projekt keretében az utasok például utazási információkat hívhattak le az internetről, vagy Berlinben utazgatva videofilmeket nézhettek egy olyan gépkocsiban, ahol HSDPA-kártyával felszerelt notebookot helyeztek el.

0

Júniustól SMS-ben is fizethető Budapest jelentős részén a parkolási díj

2005. március 3. 12:45

A budapesti parkolási rendszer jelentős részét üzemeltető Centrum Parkoló Kft. és a T-Mobile Magyarország Rt. együttműködésének köszönhetően júniustól -- az előzetes szerződéskötést követően -- SMS-ek segítségével is kifizethető a parkolási díj és a T-Mobile előfizetők mobiltelefonnal is feltölthetik egyenlegüket.

0

Újratárgyalják az Internet Explorer szabadalomsértéséről szóló ügyet

2005. március 3. 11:55

[News.com/HWSW] Miután az Egyesült Államok korábban érvénytelenítette a Kaliforniai Egyetem és az Eolas Technologies webböngészőkkel és a beépülő modulokkal (plugin) kapcsolatos szabadalmait, a fellebbviteli bíróság most lényegében újratárgyalásra visszautalta az ügyet, amelyben 565 millió dolláros kártérítésre perelik a Microsoftot. A döntés után mindkét fél győztesként nyilatkozott.

0

Ingyenes HDV-plugint lehet letölteni az Adobe Premiere Pro 1.5 videoszerkesztő programhoz

2005. március 3. 11:51

Az Adobe egy ingyenesen letölthető HDV-bővítményt jelentett be professzionális Adobe Premiere Pro 1.5 videószerkesztő programjához. A beépülő modul az Adobe Premiere Pro IEEE-1394 támogatását bővíti, így a szoftver közvetlenül képes lesz a nagyfelbontású, új generációs kamerák, mint például a weboldalunkon közelmúltban bemutatott Sony HDR-FX1 és HDR-Z1 HDV-formátumával dolgozni.

0

A Borland egységes modellező keretrendszert fejleszt az Eclipse számára

2005. március 3. 10:54

[Eclipse portal/HWSW] A Borland már a kezdetektől tagja volt a nyílt forrású fejlesztőeszközökön dolgozó Eclipse szövetségnek, azonban a szoftverfejlesztésre fókuszáló vállalat pár napja stratégiai partnerré lépett elő. Raaj Shinde, a Borland termékstratégiájáért és architektúráért felelős alelnöke közölte, hogy vállalatuk ezáltal helyet foglalhat az Eclipse igazgatótanácsában is.

0

Újabb mérföldkövet lépett át az Apple iTunes zenebolt

2005. március 3. 10:18

[Clubic.com] Az Apple bejelentette, hogy eladta 300 milliomodik zeneszámát online zeneboltjából, az iTunes Music Store-ból. A több mint egy millió zeneszámot, 600 különzöző albumot kínáló online üzlet sikerét mi sem példázza jobban, hogy a vállalat nemrég, január végén számolt be a 250 milliós határ átlépéséről.

0

Két év múlva közös interfészt használ az Itanium és a Xeon

2005. március 3. 09:53

[EE Times] Az Intel szerverprocesszorai, a Xeon és az Itanium 2007-től beágyazott memóriavezérlővel készülnek és egy közös, nagysebességű, soros elven működő kommunikációs csatornával lesznek összekapcsolva. Az egyelőre CSI néven emlegetett technológia hasonlít az AMD által bevezetett és széles körben használt HyperTransport interfészhez.

0

Az év végére 120 millió kínai internetezhet

2005. március 2. 14:29

[News.com] Kínában egyre gyorsul az internetfelhasználás terjedése, ahogy egyre több háztartás vásárol személyi számítógépet. A Hszinhua hírügynökség az Informatikai Minisztérumtól kapott adatokra hivatkozva azt közölte, hogy az idén 28 százalékkal 120 millióra növekszik a kínai internetezők létszáma. A világháló egyre nagyobb ütemben terjed az országban, 2004-ben a növekedés még csak 16 százalékos volt.

0

Törpe óriások -- két-háromszor több mini merevlemezt tervez eladni idén a Hitachi

2005. március 2. 14:12

[Nikkei Electronics Asia/DigiTimes] A Hitachi Global Storage Technologies (GST) megkezdte 1 hüvelykes (2,54 cm) merevlemezeinek tömeges szállítását, amelyek hordozható elektronikai készülékekben, például zenelejátszókban, PDA-kban és mobiltelefonokban fognak felbukkanni. A 6 Gbyte kapacitású MicroDrive több ezer dalt, 6 ezer nagyfelbontású fotót, vagy akár 8 órányi MPEG-4 videót is tárolhat. A Hitachi az év további részére egy még tovább zsugorított merevlemez piacra dobását ígéri. A Mikey kódnéven fejlesztett lemez kapacitása már a 8-10 Gbyte-ot is elérheti.

0

Olcsó ATI grafikus kártyák kispénzű felhasználóknak

2005. március 2. 13:09

Az ATI bejelentette HyperMemory technológiáját, amelynek segítségével az eddigieknél olcsóbb, mégis versenyképes teljesítményt nyújtó grafikus kártyák építhetők a vékony pénztárcával és PCI Express támogatást nyújtó alaplappal rendelkező felhasználók számára.

0

Áprilisban érkeznek a 64 bites Windowsok

2005. március 2. 09:37

[News.com/HWSW] A Microsoft arról számolt be, hogy a sokak által várt 64 bites operációs rendszerek végleges változatai a következő hónapban már elérhetőek lesznek. Jim Allchin az Intel Developer Forumon tartott beszédében kitért arra, hogy a Windows XP asztali operációs rendszer 64 bites kiterjesztéseket támogató verziója április elején, míg a szerverekre szánt Windows Server 2003 64 bites változata a hónap végére várható.