vállalati it archívum

Év

0

Másfél évet élt az AMD Socket 754 tokozása

2005. március 21. 14:13

Az X86-Secret információi szerint immár bizonyos, hogy az AMD már csak a nyár elejéig, pontosabban június 15-éig vesz fel megrendeléseket az első generációs tokozású Athlon 64 processzorokra. A Socket 754 kivitelű chipeket 2003 szeptemberében jelentette be a vállalat, napjainkban pedig 2800+, 3000+, 3200+, 3400+ és 3700+ számozású Athlon 64 lapkák érhetők el a Socket 754-es alaplapokhoz.

0

Boltokban a Nokia 6680

2005. március 21. 14:09

A Nokia bejelentette, hogy megkezdte a februárban, a 3GSM konferencián bejelentett Nokia 6680 mobiltelefon kiszállítását a boltokba, valamint a mobilszolgáltató partnerekhez. A harmadik generációs hálózatokat is támogató okostelefont fényképezésre, videorögzítésre, illetve videokonferenciára hegyezte ki a gyártó, a készülék két beépített kamerát is tartalmaz, melyek közül egyik a telefon előlapján, a felhasználóra irányítva kapott helyet.

0

Tuning a fotelből: távirányítható ABIT alaplapok

2005. március 21. 13:12

[Hexus] A hazánkban is jól ismert ABIT a CeBIT kiállításon mutatta be RM-11 névre keresztelt PC-s távirányítóját, amelynek érdekessége, hogy támogatja a vállalat alaplapjaira szerelt µGuru chipet, ez pedig lehetővé teszi, hogy a számítógép hardverét akár a távolból, a távirányítóról is lehet monitorozni, de a beállítások is módosíthatók, így akár a túlhajtást is el lehet végezni a távirányítóról.

0

Elkelt a Flickr

2005. március 21. 11:43

[News.com] A Yahoo megvásárolta a magánkézben levő Flickrt, amely digitális képek internetes almbumokba rendezését, megosztását teszi lehetővé a felhasználói számára. A vállalatok nem jelentették be az tranzakció pénzügyi részleteit. A tervek szerint a Flickr továbbra is önálló oldalként működik tovább, azonban a kanadai cég dolgozói hamarosan a Yahoo kaliforniai főhadiszállásán folytatják munkájukat.

0

Új gazdája lesz Jeeves-nek

2005. március 21. 10:03

[News.com] Az IAC/InterActiveCorp várhatóan ma jelenti be, hogy 1,9 milliárd dolláros részvénycserés ügylet keretén belül megvásárolja az Ask Jeeves -t, amely a Google, a Yahoo és az MSN mögött a legnagyobb internetes kereső. Az IAC jelenleg is tetszetős internetes portfolióval rendelkezik, a vállalat tulajdonában van az Expedia utazási portál, a Ticketmaster jegyértékesítő webhely, a Home Shopping Network, a Match.com társkereső és a CitySearch. Az IAC tulajdonában levő weboldalak havi 44 millió látogatót vonzanak.

0

A jövőben egyszerűbb lesz a mobilos tartalmak értékesítése

2005. március 21. 09:40

A Pannon GSM elindította legújabb mobiltartalom-menedzselő rendszerét, mely lehetővé teszi a tartalomszolgáltatók számára, hogy saját maguk menedzselhessék portékájuk értékesítését. Egyre több mobilfelhasználó keres fel mobilportálokat, amelyek ma már jelentős bevételhez juttathatják a mobilszolgáltatókat és a tartalmak tulajdonosait is, azonban a tartalomszolgáltatók számára sok vesződséggel jár, hogy árujukat fizetős kapuk mögé tegyék.

0

Senkinek sem kell az olcsó Windows

2005. március 18. 16:19

Noha a korlátozott képességű, olcsó Windows már hónapok óta kapható egyes országokban, a Microsoft egyelőre nem látszik elérni a kitűzött célt, a kalózkodás visszaszorítását és a Linux terjedésének megzabolázását. Thaiföldön október, Malajziában és Indonéziában február óta érhető el a Windows XP Starter Edition, de az érdeklődés csekély. Elemzők szerint a Microsoftnak stratégiai váltásra lesz szüksége, hogy sikerre vigye az olcsó Windowst.

0

Rendkívül olcsón juthatnak multimédiás ECDL-tananyaghoz az iskolák

2005. március 18. 15:25

A SZÁMALK Informatika Rt. az iskolák számára oktatási akciót indít, melynek keretében egyszerűsített konstrukcióban, egyszeri, nettó 50 ezer forintos licencdíj ellenében biztosítja az ECDL Full multimédiás tananyagcsomag iskolán belüli örökös használati jogát. Az akcióban résztvevő iskolák dolgozói további 3 ezer forintért egyéni otthoni felhasználási jogot is vásárolhatnak.

0

Már hárommillió ügyfele van a Pannon GSM-nek

2005. március 18. 13:52

A Pannon GSM ügyfeleinek száma meghaladta a hárommilliót, ami közel 220 ezer fős növekedést jelent az utóbbi fél évben. A társaság 1994-ben indította el kereskedelmi szolgáltatását Magyarországon.

0

A FreeSoft célkeresztjében az Axis

2005. március 18. 11:19

A tőzsdén jegyzett FreeSoft Rt. 120 millió forintért megvásárolná az Axis Számítástechnikai Kft. üzletrészeinek 50,13 százalékát.

0

Nyereséges negyedévet zárt, mégis csalódást okozott a PalmOne

2005. március 18. 11:06

A Treo telefonok sikerének köszönhetően nyereségbe fordult a PalmOne eredménye. A vállalat a február végén zárult negyedévben 285,3 millió dollár bevétel mellett 4,4 millió dollár nettó nyereséget ért el, míg egy évvel korábban a PalmOne 242,5 milliós forgalomról és 9,3 millió dollár veszteségről számolt be. A cég papírjainak árfolyama mégis zuhanásnak indult, amikor kiderült, hogy szállítási problémák miatt a jelenlegi negyedévben a bevétel és a nyereség messze az elemzői várakozások alatt várható.

0

Kovács Zoltán az IVSZ új elnöke

2005. március 18. 10:37

Mivel az Informatikai Vállakosások Szövetségének (IVSZ) régi elnöke, Kóka János ma már gazdasági miniszter, a szervezetnél tegnap délután tisztújító közgyűlést tartottak, ahol szoros versenyben Kovács Zoltánt, a Kirowski Rt. vezérigazgatóját választották elnökké.

0

Az IBM segítséget nyújt a SuSE Linuxra fejlesztőknek

2005. március 17. 14:38

[News.com] Az IBM teljes körű szakmai támogatást biztosít azon független szoftverfejlesztők számára, akik minősíteni szeretnék alkalmazásaikat IBM hardvereken és SuSE Linux operációs rendszeren. A Nagy Kék szerdai bejelentése szerint a világszerte található 25 szakmai központja, innovációs centere közül 9-ben adódik lehetőség ilyen feladatok elvégzésére, sajnos a budapesti nem szerepel köztük, így a magyar fejlesztőknek legalább Párizsig vagy Stuttgartig kell utazniuk, ha szeretnének résztvenni a programban. Jelentkezni az interneten lehet .