eco@tech archívum

Év

0

Az IDC csökkentette az Itanium-alapú szerverekre vonatkozó forgalmi előrejelzését

2004. január 14. 10:52

Az International Data Corp. csökkentette az Intel Itanium processzorcsaládra épülő szerverek forgalmi előrejelzését. A piackutató vállalat szerint az AMD Opteron komoly alternatívája lehet az Intel 64 bites megoldásának. Az IDC arra számít, hogy 2007-ben az Itanium-alapú szerverek globális forgalma a korábban előrejelzett 8,7 milliárd dollár helyett csupán 7,5 milliárd dollárt tesz ki.

0

Decemberben rekordott döntött a kéretlen emailek aránya

2004. január 13. 12:32

[ZDNet] A MessageLabs jelentése szerint decemberben jelentősen növekedett a kéretlen reklámlevelek aránya: a vállalat ügyfeleinél található szűrők statisztikái azt mutatják, hogy a beérkező emailek 65 százaléka spam volt. A MessageLabs szűrői az év utolsó hónapjában több mint 24 terabyte-nyi emailt vizsgáltak át. Szeptemberben a kéretlen reklámok aránya 43,7 százalék volt, októberre 50,5 százalékra, novemberre pedig 55,1 százalékra nőtt.

0

A Siemens kiszáll az Infineonból

2004. január 12. 15:55

A Siemens mintegy 1,8 milliárd euró értékben 150 millió Infineon-részvényt adott el, ezzel 40 százalékról 19,8 százalékra csökkentette részesedését a félvezetőgyártó vállalatban. Az Infineon a Siemens leányvállalata, azonban a német elektronikai óriás tervei szerint teljesen ki kíván szállni a cégből.

0

Egyre nő a laptopeladások aránya a PC-piacon belül

2004. január 12. 09:54

[CNET, HWSW] Az IDC piackutató cég szerint a következő három évben tovább emelkednek a laptopeladások mind az USA-ban, mind világszerte. A növekedés leginkább a fogyasztói forgalom emelkedésének és a csökkenő áraknak köszönhető. 2007-re az amerikai PC-eladások volumenének közel felét teszik ki a notebookok, globálisan ez az arány közel 40 százalék lesz.

0

Már mobilon keresztül is rendelhető és fizethető repülőjegy Norvégiában

2004. január 10. 12:32

A Telenor, a Pannon GSM anyavállalata és a Norwegian légitársaság együttműködésének köszönhetően mobilon keresztül is rendelhető és fizethető a légitársaság járataira szóló repülőjegy. A világon először Norvégiában vehető igénybe ilyen szolgáltatás, melynek segítségével az utasok mobiltelefonjaikat használhatják beszállókártyaként.

0

Az EMC befejezte a VMware felvásárlását

2004. január 9. 15:24

Az EMC Corporation bejelentette a VMware Inc. felvásárlási műveletének lezárását. A 2003. december 15-én bejelentett végleges megállapodás feltételei szerint az EMC egy kb. 625 millió USD értékű készpénzes tranzakció keretében vásárolta meg a VMware-t.

0

Jelentős növekedés előtt a szerződéses félvezetőgyártók

2004. január 9. 14:03

A United Microelectonics Corp. (UMC) decemberben 8,35 milliárd tajvani dollár (248 millió amerikai dollár) bevételt ért el, ami 8,5 százalékkal magasabb a novemberi szintnél és 51,8 százalékkal múlja felül a megelőző év azonos időszakában elkönyvelt bevételt.

0

A HP és a Microsoft új elektronikus oktatási programot jelentett be

2004. január 9. 13:07

[Well]A HP és a Microsoft bejelentette, hogy egy együttműködés keretében fel kívánja gyorsítani az elektronikus oktatási megoldások terjedését, azzal a céllal, hogy segítse az európai, közel-keleti és afrikai oktatási intézményekben folyó tanítás színvonalának fejlődését. A két vállalat a szerződés értelmében közös képzéseket alakít ki, és az elektronikus oktatás továbbfejlesztése és demonstrálása végett számos oktatástechnikai innovációs központot hoz létre a régióban.

0

A HP saját neve alatt forgalmazza az Apple iPod lejátszót

2004. január 9. 09:57

A Hewlett-Packard csütörtökön bejelentette, hogy a szórakoztató-elektronikai piacra való belépésének részeként a közeljövőben saját neve alatt fogja forgalmazni az Apple nagy sikerű iPod hordozható lejátszóját. A készüléket továbbra is az Apple gyártja, azonban a HP nem iPod néven értékesíti majd. Az iPod jelenleg tejfehér színben kapható, a HP által kínált változat azonban kék lesz.

0

Rekordot döntött a TSMC negyedik negyedéves és éves forgalma

2004. január 8. 14:17

A világ legnagyobb szerződéses félvezetőgyártója, a Taiwan Semiconductor Manufacturing Co. (TSMC) ma bejelentette, hogy decemberi forgalma 18,9 milliárd tajvani dollárt (562 millió amerikai dollárt) tett ki, ami 2,5 százalékos emelkedés novemberhez képest és 67,2 százalékos javulás a megelőző év azonos hónapjához viszonyítva.

0

Az Intel 200 millió dolláros alapot létesített a digitális otthonnal kapcsolatos innovációs tevékenység felgyorsítására

2004. január 8. 11:41

[Mmd] Az Intel bejelentette, hogy 200 millió dollárt kíván hardver- és szoftvertechnológiákat fejlesztő cégekbe fektetni a digitális otthon megvalósítására. Az Intel Digitális otthon alapja (Intel Digital Home Fund) jelentős lépés a vállalat arra irányuló stratégiájának megvalósítása felé, hogy az emberek a digitális tartalmakat -- a zenét, a fotókat és a videókat -- többféle eszközzel is élvezhessék otthonukban, és azon túl is.