eco@tech archívum

Év

0

A vártnál jobb negyedéves eredményekre számít az SAP

2004. július 12. 09:35

Az utóbbi napokban az üzleti szoftverek legnagyobb gyártói -- PeopleSoft, Siebel -- bejelentették, hogy legutóbbi negyedévük pénzügyi eredményei a várakozások alatt alakulnak. A német SAP ezzel szemben megemelte a negyedéves forgalomra vonatkozó kilátásait.

0

Egyre duzzad a Linuxszal és a szabad szoftverekkel kapcsolatos szolgáltatások piaca

2004. július 9. 14:46

[IDC] Az európai üzleti és kormányzati szektorok a Linux, nyílt forráskódú és szabad szoftverek terjedésének előrehaladtával egyre nagyobb mértékben vesznek igénybe azokhoz kötődő szolgáltatásokat. A nyugat-európai szervezetek idén az IDC becslése szerint 98 millió dollárt költenek ilyen szolgáltatásokra, mely összeg évente átlagosan 23,5 százalékkal bővülve 2008-ra 228 millió dollárra növekszik

0

A Vodafone-ügyfelek ismét legyűrték szolgáltatójukat

2004. július 9. 14:44

Újabb pert nyertek a Vodafone ellen azok az ügyfelek, akik sérelmezték a két évvel ezelőtt bevezetett GPRS szolgáltatással kapcsolatos szerződésmódosítást. Az ítélet nem jogerős, de sokat sejtet, hogy egy hasonló tárgyú keresettel kapcsolatban néhány hónappal ezelőtt szintén az előfizetők javára döntött a bíróság.

0

A várakozásoknál erősebbek voltak a Sharp mobiltelefon-eladásai

2004. július 9. 14:03

A Sharp bejelentette, hogy a második negyedévben az előzetes becsléseknél több mobiltelefont adott el, mivel erős volt a kereslet Japánban és egyes exportpiacokon is. A jelek szerint jól indult a cég jövő március végén záruló pénzügyi éve.

0

1,1 milliárd dollárba is kerülhet a Microsoft kaliforniai antitröszt perének lezárása

2004. július 9. 13:09

[Techweb] A kaliforniai legfelsőbb bíróság végleg jóváhagyta a Microsoft és a Townsend and Townsend and Crew ügyvédi iroda közötti 1,1 milliárd dolláros megállapodást, mely mintegy 14 millió kaliforniai polgár számára nyit utat a részarányos kártérítési igény benyújtására. Az ítélet szerint a Microsoft visszaélt monopolhelyzetével és túlárazta termékeit, megkárosítva ezzel a vásárlókat.

0

A szélessávú internetezés töretlenül terjed a következő években is

2004. július 9. 12:44

Yankee Group piackutató vállalat legfrissebb felmérése szerint a szélessávú internetet használók száma világszerte 325 millióra emelkedik 2008-ra a tavaly év végi mintegy 100 millióról. Ebből várhatóan 200 millióan fognak xDSL szolgáltatást használni, szemben a 2004 végére becsült 85 millióval.

0

A TeliaSonera felvásárolja az Orange dán leányvállalatát

2004. július 9. 11:03

[News.com] A TeliaSonera csütörtökön bejelentette, hogy 600 millió euróért felvásárolja a francia Orange dániai leányvállalatát. A svéd-finn csoport az akvizíciót követően Dánia harmadik legnagyobb mobilszolgáltatója lesz körülbelül 1,1 millió mobilelőfizetővel.

0

A Synergon üzemelteti a Magyar Fejlesztési Bank informatikai rendszerét a következő 3 évben

2004. július 9. 09:05

A Synergon nyerte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) három évre szóló, üzemeltetés-támogatási szolgáltatásokra kiírt, nyílt előminősítéses közbeszerzési pályázatát. A nettó 625 millió forint összértékű szerződés értelmében a Synergon feladata lesz az MFB informatikai infrastruktúrájának üzemeltetése és támogatása, a hibaelhárítás, a megelőző karbantartás, a tanácsadás, illetve a kapcsolódó informatikai fejlesztések végrehajtása is.

0

Szaladhat a neve után a Google

2004. július 8. 16:09

Újabb célkeresztben a Google.com: a keresőmotor mögött álló vállalatnak el kell gondolkoznia azon, hogy vajon meg tudják-e védeni nevüket a bíróságon is. A Stelor Productions, a Googles.com weboldal tulajdonosa ugyanis védjegysértési pert kezdeményez az Egyesült Államok szabadalmi hivatalánál, véleményük szerint ugyanis a keresőmotor neve sérti a cég védjegyeit, értékeit.

0

A rádiós azonosítás tesztelésére nyitott központot beszállítói számára a Metro

2004. július 8. 11:44

[RFID Journal] A német Metro Group tegnap nyitotta meg bemutató és tesztközpontját beszállítói és partnerei számára a rádiós azonosítási (RFID, radio-frequency identification) technológia alkalmazásának elősegítésére. A Ness-Norfban található létesítmény közel esik a kereskedelmi lánc düsseldorfi székhelyéhez és a rheinbergi Future Store-hoz, ahol az RFID mellett a jövőben alkalmazandó lehetséges eszközök és eljárások kerülnek kiértékelésre.

0

Duplájára növelte forgalmát és profitját a Yahoo

2004. július 8. 08:48

A Yahoo tegnap a várakozásoknak megfelelő negyedéves eredményekről számolt be, a cég forgalma és nyeresége a keresőszolgáltatások sikerének köszönhetően duplájára növekedett.

0

Biztonsági kockázatot jelent az iPod?

2004. július 7. 16:38

A vállalatoknak meg kellene fontolniuk, hogy kitiltsák hálózatukból az iPodhoz hasonló hordozható lejátszókat és adattárolókat, mivel ezek komoly biztonsági fenyegetést jelentenek, akár bizalmas adatok eltulajdonítására is használhatók -- figyelmeztet egy elemző.