eco@tech archívum

Év

0

Túltermelés fenyegeti a chipgyártókat

2004. július 27. 13:09

Az iSuppli piackutató vállalat felmérésének nemrég közzétett előzetes eredményei alapján a chipgyártók eladatlan raktárkészletei drámai mértékben emelkedtek a második negyedévben. Míg az első negyedév végén gyakorlatilag elhanyagolható, 12 millió dollár értékű készletekkel rendelkeztek világszerte a vállalatok, addig a legutóbbi negyedév végére a raktárban várakozó lapkák 827 millió dollárt tettek ki.

0

Mobiltelefonokon is hallgathatóak lesznek az iTunes Music Store-ból letöltött dalok

2004. július 27. 10:30

Az Apple és a Motorola bejelentették, hogy megállapodást kötöttek az iTunes zeneboltból letöltött dalokkal kapcsolatban. Az egyezség értelmében az Apple iTunes Music Store-ból vásárolt dalok áttölthetőek lesznek a Motorola jövőre megjelenő, zenelejátszásra is képes mobiltelefonjaira. Az Apple ezért új iTunes szoftvert készít mobiltelefonok számára, ami megtalálható lesz a Motorola zenelejátszós telefonjain. A készülékek megjelenése 2005 elején esedékes. A megállapodásban érintett cégek nem hoztak nyilvánosságra pénzügyi részleteket.

0

A Transmeta versenyt fut az idővel

2004. július 26. 16:08

A rendkívül alacsony fogyasztású processzorairól ismert Transmeta múlt hét csütörtökön tette közzé idei második, június 25-én zárult negyedéves eredményeit. A negyedéves mutatók igen kedvezőtlen képet mutatnak a cég működéséről, a beszámolóval kapcsolatos konferencia-beszélgetés alapján azonban elmondható, hogy a Transmeta vezetősége rendkívül bizakodó a vállalat jövőjével kapcsolatban. A börze rosszul fogadta a gyorsjelentést és a pénteki kereskedésben a vállalat papírjainak árfolyama összeomlásszerűen majdnem 34 százalékot zuhant.

0

Az MSI eladja optikai meghajtókat gyártó részlegét?

2004. július 26. 13:06

Iparági információkra hivatkozva a tajvani DigiTimes nyilvánosságra hozta, hogy a Micro Star International (MSI), Tajvan legnagyobb alaplapgyártója értékesíteni kívánja optikai meghajtókat gyártó és értékesítő részlegét. A jövő hónap végén kezdődő vállalat-újraszervezés eredményeként a jelenlegi nyolc részleget -- alaplapok, videokártyák, telekommunikációs eszközök, optikai meghajtók, notebookok, szerverek, barebone rendszerek és egyéb kiegészítők -- négy divízióba kovácsolnák össze.

0

Várakozások feletti negyedév a Computer Associatesnél

2004. július 26. 12:13

A Computer Associates a várakozásoknál magasabb negyedéves nyereségről számolt be, azonban a vállalatok szűkös költségkeretére hivatkozva csökkentette egész évre vonatkozó kilátásait. A világ negyedik legnagyobb szoftvergyártójának helyzetét tovább nehezíti, hogy az informatikai szolgáltatások piacán igen kiélezett a verseny, amely az árak csökkenéséhez vezet.

0

Nagy értékű tevékenység-kihelyezési megállapodásokat kötött a HP

2004. július 26. 11:50

[Noguchi & Peters] Három új informatikai outsourcing-megállapodás aláírásáról számolt be ma a HP, összesen közel 500 millió dollár értékben. Az MCI-jal, a Standard Registerrel és a TD Bank Financial Grouppal kötött szerződések jól érzékeltetik, milyen lendületesen fejlődik a HP outsourcing-üzletága, amely több mint 50 százalékos növekedésről számolt be az elmúlt negyedévben az előző év megfelelő időszakához képest.

0

Augusztus 26-ától lesz kapható Észak-Amerikában a HP új iPaq okostelefonja

2004. július 26. 11:29

A Hewlett-Packard bejelentette, hogy augusztus 26-ától lesz kapható új iPaq kéziszámítógépe, mely egy igazi GMS/GPRS mobiltelefon is egyben. A GSM modult is tartalmazó készülék Bluetooth és Wi-Fi csatlakozásra is képes, sőt, könnyedén képes váltani a gyorsabb vezeték nélküli kapcsolatra arra alkalmas helyeken, például egy kávézó hotspotja közelében.

0

A RealNetworks feltörte az Apple iPodot

2004. július 26. 11:24

A RealNetworks ma jelenti be új szoftverét, amely annak ellenére kompatibilis az iPod lejátszókkal, hogy az Apple senkinek sem adta el a szükséges technológiai licenceket. A vállalat már régóta üzemelteti internetes zeneboltját, azonban az ott megvásárolt dalokat eddig csak igen kevés hordozható lejátszó támogatta. Az új Harmony szoftver a RealNetworks szerint képes az iPod lejátszók megtévesztésére, így a népszerű készülékekre is feltölthetők a számok.

0

Sulinet: tanórák számítógépen

2004. július 23. 19:09

Szeptembertől akár úgy is kiadhatnak a tanárok órai feladatokat, hogy a diákok a tananyagot számítógépen találják meg, s a gépen is végzik el a munkát. A Sulinet Digitális Tudásbázis (SDT) jóvoltából ugyanis egy központi szerveren tárolják majd a tananyagot digitális formában, s az anyag multimédiás technológia segítségével ad élményszerű tanulási lehetőséget a diákoknak.

0

Ismét csalódást okoztak az Amazon és az eBay gyorsjelentései

2004. július 23. 15:37

A dotkom és online kiskereskedelmi vállalatok szereplésének indikátoraként is számon tartott eBay és Amazon szerdán illetve csütörtökön tették közzé negyedéves eredményeiket. Az erőteljes növekedés és mindkét cég pozitív eredménye ellenére a börze kiábrándítónak találta az előrejelzéseket és a vállalatokat komoly árfolyamcsökkenéssel büntette.

0

A digitális zenelejátszó-piac kétszeresére bővül az idén

2004. július 22. 16:48

A londoni központú Informa Media piackutató vállalat szerdán közzétett tanulmánya szerint 2004-ben több mint 10 millió digitális zenelejátszó fog elkelni, az év egyik legnagyobb vásárlási őrülete ezekkel a készülékkel lesz kapcsolatos. Az Apple iPod és versenytársai olyan népszerűek, amilyenre nem volt példa a Sony Walkman korai évei óta.