eco@tech archívum

Év

0

A Kingston adta el a legtöbb memóriamodult az első negyedévben

2006. augusztus 2. 10:35

[Xbit labs] A DRAMeXchange első negyedéves adatai alapján jelentős piaci részesedést, 19,5 százalékot elérve a Kingston adta el a legtöbb memóriamodult 2006 első három hónapjában, több mint háromszoros bevételt regisztrálva a második helyezetthez képest. A memóriamodulok piaca 12 százalékkal növekedett 2005 hasonló időszakához viszonyítva.

0

A focivébé húzta ki az Electronic Artsot a csávából

2006. augusztus 2. 09:17

Növekedő, de a vártnál kisebb veszteséggel zárta legutóbbi negyedévét a világ legnagyobb független játékszoftver-kiadója, az Electronic Arts. A cég azt is közölte, hogy a jelenlegi negyedévben a korábbi várakozásoknál jobb eredményekre számít, a hírre a részvények árfolyama növekedésnek indult.

0

Javuló teljesítményt és nyereséget tudott felmutatni a Sony

2006. augusztus 1. 16:17

[The Wall Street Journal/HWSW] Nyereséges negyedévet és javuló üzleti teljesítményt tudhat maga mögött a Sony. A vállalatbirodalom az egy évvel korábbihoz képest 11 százalékkal 1,74 billió jenre, azaz nagyjából 3200 milliárd forintra növelte negyedéves forgalmát. A nyereség 32,2 milliárdot, vagyis nagyjából 60 milliárd forintot tett ki, pedig egy évvel korábban még 7,3 milliárd jenes veszteséget volt kénytelen elkönyvelni a Sony.

0

Egyre inkább Tajvan és Kína dominálja a világ notebook-gyártását

2006. augusztus 1. 14:02

[iSuppli/DigiTimes] Az iSuppli piackutató vállalat legutóbbi tanulmánya szerint a hordozható számítógépek iparát már 82,6 százalékban szerződéses gyártók (ODM, original design manufacturer) uralják, amelyek főként Dél-Kelet Ázsiában, azon belül is Kínában, Sanghaj körzetében végzik a termelést. A gyártás ráadásul nemcsak forrás alapján vagy földrajzilag koncentrálódik, hanem vállalati szinten is: a legnagyobb öt ODM közel 68 százalékkal részesedik a világ notebook-termeléséből.

0

Európában is bemutatkozik a PayPass érintés nélküli fizetési technológia

2006. augusztus 1. 13:17

A MasterCard Worldwide Törökországban vezeti be elsőként a tengerentúlon már alaposan tesztelt MasterCard PayPass érintésnélküli fizetési technológiát. A török Garanti Bank 25 ezer bankkártyát lát el a rádiós azonosító lapkával, melynek elfogadásáról már meg is állapodtak a Starbucks, a Burger King, valamint az ország legnagyobb mozihálózatát üzemeltető CineBonus vállalatokkal.

0

Rekordmagasságban az AMD piaci részesedése

2006. július 31. 10:31

A Mercury Research adatai szerint az AMD a második negyedévben 22 százalékos részesedéssel rendelkezett a processzorpiacon, ami korábban még sosem fordult elő a vállalat történetében. A korábbi legmagasabb piaci részesedését 2001 második negyedévében könyvelhette el a cég, akkor az eladások 21,8 százalékát tartotta kézben.

0

Továbbra is a Nokia vezeti az okostelefonok piacát

2006. július 31. 09:54

A Canalys elemzése szerint a várakozásoknak megfelelően bővül az okostelefonok piaca: 2006 második negyedévében 19 millió okostelefon talált gazdára világszerte, 55 százalékkal több, mint 2005 hasonló időszakában. A piacot továbbra is a Nokia vezeti symbianos telefonjaival, melyekkel a piac 47,7 százalékát tudhatja magáénak a finn gyártó. A Nokia a második negyedében 9 millió okostelefont adott el, a piackutató vállalat becslése szerint az eladott Nokia telefonok 95 százaléka Series 60 felületet futtatott.

0

Elutasították a WorldCom vezetőjének fellebbezését

2006. július 31. 09:27

A fellebbviteli bíróság helyben hagyta a Bernard Ebbersre, a WorldCom korábbi elnök-vezérigazgatójára kiszabott ítéletet, akinek egy később meghatározandó időpontban meg kell kezdenie 25 éves börtönbüntetésének letöltését. Mivel Ebbers már 64 éves, élete hátralevő részét minden bizonnyal rács mögött tölti.

0

Csökkenő, de a várakozásokat meghaladó nyereség a Symantecnél

2006. július 27. 11:47

A Veritas Software felvásárlásának köszönhetően emelkedett a Symantec bevétele, de az akvizícióval és egyebekkel kapcsolatos költségek miatt a cég nyeresége a felére csökkent. A biztonsági piac vezetője felül tudta múlni saját célkitűzéseit és megemelte egész éves kilátásait is, amelyre a részvények árfolyama 7 százalékos erősödéssel reagált. Pozitív hír az eredmények között, hogy a bevétel 51 százaléka az Egyesült Államokon kívülről származott.

0

Gigászi felvásárlással erősíti SOA-stratégiáját a HP

2006. július 26. 10:50

A Hewlett-Packard kedden bejelentette, hogy 4,5 milliárd dollárért megvásárolja a szoftverfejlesztési projektek menedzselésére szolgáló eszközöket fejlesztő Mercury Interactive vállalatot, amely az utóbbi időben inkább a részvényopciók manipulációjával kapcsolatos könyvelési botrány miatt került az érdeklődés homlokterébe. A HP 33 százalékos prémiumot fizetett a Mercury részvényeiért, a vállalat szerint ugyanis számos más érdeklődő is akadt, nem akartak hosszúra nyúló licitálást, szerették volna a lehető leghamarabb lezárni a felvásárlást.

0

Közel harmadával nőtt a Sun bevétele

2006. július 26. 09:35

Az átszervezésekkel, felvásárlásokkal kapcsolatos egyszeri költségek miatt veszteséggel zárta legutóbbi negyedévét a Sun Microsystems, azonban az UltraSPARC T1-re és az Opteronra épülő szerverek sikerének köszönhetően közel harmadával növelte bevételét. Ez volt az első olyan negyedév a Sunnál, amikor végig Jonathan Schwartz irányított.

0

Árcsökkentéssel ered az Intel nyomába az AMD

2006. július 25. 11:30

[The Tech Report] Ismét a régi nóta: ha teljesítményben nem képes felvenni a versenyt az AMD, akkor kedvezőbb árral próbál ellenfelet állítani a nagy riválisnak. Az ATI felvásárlása kicsit elterelte a figyelmet az AMD legújabb lépéséről, de a vállalat tegnap menetrendszerűen csökkentette egyes processzorai árait az Intel Core 2 Duo processzorainak közelgő megjelenésének alkalmából.

0

Vegyes eredmények az SAP második negyedévében

2006. július 21. 11:32

Az amerikai piacon elért kitűnő eredményeinek köszönhetően 43 százalékkal növekedett az SAP második negyedéves nettó eredménye, azonban a licenceladások és az árbevétel terén csalódást okozott a cég.

0

Az Európai Unió elvitte a Microsoft nyereségének jó részét

2006. július 21. 09:24

Látványosan növekedő bevételt ért el legutóbbi, negyedik pénzügyi negyedévében a Microsoft, a jogi kiadások és a fejlesztésekre fordított összegek növekedése miatt azonban a nyereség negyedével visszaesett. A vállalat egy részvény-visszavásárlási programot is bejelentett, amelynek keretén belül augusztus közepéig 20 milliárd dollár értékben vásárol saját papírjaiból. A világ legnagyobb szoftvercége 2011-ig további 20 milliárd dollárt költ majd részvények visszavásárlására.

0

Az üzemanyagcellás akkumulátorok már a spájzban vannak

2006. július 20. 16:26

[News.com] Hatalmas lépést tehetnek a kereskedelmi megvalósulás felé az üzemanyagcellák 2007-ben az MTI Micro Fuel Cells elnök-vezérigazgatója, Peng Lim szerint. A fejlesztésekben élen járó vállalat első embere egy interjúban elárulta, hogy 2007 tavaszán már második generációs prototípusokat szállít majd a Samsungnak, melyeket mobiltelefonokban lehet majd felhasználni.