eco@tech archívum

Év

0

Komplett képet tárolhat el egy apró fényrészecske

2007. január 22. 12:10

Hatalmas áttörést értek el a Rochesteri Egyetem kutatói a közelmúltban: egyszerű kvantumfizikai törvényeket és némi felmelegített céziumgázt tárolóként használva több száz pixelből álló képet tároltak el egyetlen fényrészecskében, azaz fotonban. A kísérlet során egy U és R betűkből álló képet kódoltak el egyetleg fotonban, majd lelassították és tömörítették azt, szimulálva ezzel az adat tárolását. Ezt követően sikeresen visszanyerték a képet a fotonból.

0

Árháború vérezteti a Samsung Electronicsot

2007. január 19. 12:41

Vegyes képet mutat a dél-koreai Samsung Electronics negyedik negyedéves pénzügyi teljesítménye, összességében azonban a rendkívül kompetitív piaci környezethez képest erős három hónapot és 2006-ot tudhat maga mögött a vállalat, és biztos lábakon áll a vállalat közeljövője is.

0

Már nem az IBM a legnagyobb informatikai vállalat

2007. január 19. 09:09

Emelkedő negyedéves bevételről és nyereségről számolt be az IBM, a megkötött szolgáltatási szerződések értéke is növekedett, a bejelentést követően mégis csökkent a cég részvényeinek árfolyama, elemzők szerint a nem túl látványos eredmények miatt. A vállalat éves bevétele gyakorlatilag stagnált, így fordulhatott elő hogy a Nagy Kék ma már csak a második legnagyobb IT-cég forgalom alapján a HP mögött.

0

Egy helyben áll a PC-piac

2007. január 18. 13:41

2006-ban csupán 9,5 százalékkal növekedtek a PC-eladások és az idei évben még ennél is kisebb bővülés várható -- derül ki a Gartner és az IDC piackutató cégek által nyilvánosságra hozott számokból. A tavalyi növekedés ráadásul csak a volumenre igaz, az árak csökkenése miatt a gyártói bevételek gyakorlatilag stagnáltak.

0

Bejött a Walkman és a Cyber-Shot a Sony Ericssonnak

2007. január 18. 12:32

A felső kategóriás telefonjainak óriási sikere nyomán lenyűgöző negyedévet zárt a Sony Ericsson. A cég bevétele és nyeresége, valamint az eladott készülékek száma egyaránt rekordot döntött. A kiváló eredmények nyomán a vállalat már a mobiltelefon-gyártói rangsor harmadik helye felé kacsingathat.

0

Ajánlatot tett a Nemetschek a Graphisoft részvényeseinek

2007. január 17. 16:59

Éppen egy héttel ezelőtt számoltunk be róla, hogy német kézbe kerül a Graphisoft, az építészeti (AEC) szoftvereiről ismert vállalat, mely a hazai IT-ipar egyik zászlóshajója. A céget felvásárló Nemetschek egy mai sajtótájékoztató keretén belül közölte, megküldte nyilvános vételi ajánlatát a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF), mellyel a többségi csomag megvásárlását követően a még közkézen forgó részvények minél nagyobb részét kívánja megszerezni. Ezen túlmenően a két cég ismertette elképzeléseit és a tranzakció mögött meghúzódó motivációkat.

0

Új vezér a Transmeta élén

2007. január 17. 10:29

Új vezetője lesz a processzorpiacról már korábban kiszállt, jelenleg szellemi tulajdonának licenceléséből élő Transmetának. Lester Crudele 30 éve dolgozik a félvezetőiparban, és már másfél éve a vállalat igazgatótanácsának tagja. A Transmeta korábbi elnök-vezérigazgatója, Arthur Swift februárban adja át a stafétabotot, de továbbra is az igazgatótanács tagja marad.

0

Az árharc lehúzta az Intel pénzügyi mutatóit

2007. január 17. 09:37

Az elemzői várkozásoknál némileg erősebb, összességében azonban kiábrándítóan gyenge negyedévet zárt az Intel. A világ legnagyobb chipgyártójának forgalma 5 százalékkal múlta alul az egy évvel korábbit, miközben nyeresége közel 40 százalékkal esett vissza. A közeli kilátások sem túl biztatóak egyelőre. A bejelentést követően az Intel részvényei közel 4 százalékot gyengültek a tőzsdén kívüli kereskedés során.

0

Jól startolt a Windows Vista

2007. január 15. 11:52

Az NPD Group elemzőcég szerint a Windows Vista vállalati eladásai jobban alakulnak a várakozásoknál, az új generációs asztali operációs rendszerből az értékesítés első hónapjában többet adtak el mint annak idején Windows 2000-ből, sőt, a Vista az eddigi csúcstartó Windows XP eladási adatait is megközelítette. Az NPD a kereskedőkön keresztül értékesített üzlei licencek alapján állította össze jelentését, amely tehát nem tartalmazza a közvetlenül a Microsofttól megvásárolt termékeket.

0

Kínában építene félvezetőgyárat az Intel?

2007. január 15. 10:23

Névtelen források szerint az Intel következő chipgyára Kínában épül fel, amennyiben a hírek igaznak bizonyulnak, ez lesz a vállalat első ázsiai félvezetőgyártó üzeme, valamint a legnagyobb beruházása az országban. Egyelőre nem tudni, pontosan hol épülhet fel a chipgyár, a bennfenntesek szerint hamarosan nyilvánosságra hozzák a helyszínt, és hogy mennyibe kerül és meddig tart majd az építkezés.

0

Az Intel viszonozza a Transmeta szabadalmi pereskedését

2007. január 11. 17:12

[Associated Press/HWSW] Viszontperelte a Transmetát a világ legnagyobb chipgyártója, az Intel, miután az tavaly októberben keresetet nyújtott be ellene, azt állítva, hogy az Intel által az évek alatt százmilliárd dolláros bevételt generáló processzorai számos szabadalmát megsértik. A technológiai iparban szokásos módon a kiterjedt szabadalmi portfólióval rendelkező Intel most ellenpert indított, melyben hasonló vádakkal illeti a valaha nagy reménységekkel elindult törpecéget.

0

Bankok profitálhatnak elsőként a Novell és a Microsoft együttműködéséből

2007. január 11. 12:39

A Novell ügyfelei közül a Deutsche Bank AG, a Credit Suisse és az AIG Technologies elsők között részesül a Microsoft és a Novell széles körű, üzleti és műszaki előnyöket biztosító megállapodásának eredményeiből. A Microsoft három különálló ügyfél-megállapodás keretében mindegyik vállalat részére SUSE Linux Enterprise előfizetési tanúsítványokat biztosít.

0

A BenQ Mobile összeomlását követően réspiacokra koncentrál a BenQ

2007. január 10. 14:01

[DigiTimes/HWSW] Átstrukturáláson esett át a tajvani BenQ, írja belsős forrásokra hivatkozva a DigiTimes, miután mobilpiaci erőfeszítései súlyos veszteségekbe torkollottak, amit a bizonytalan megtérülés miatt nem kíván tovább finanszírozni. Az új felépítés három üzleti egységet hozott létre, melyek a további racionalizálás lehetőségét is magukban hordozzák. A vállalat fókusza az LCD monitorokra, televíziókra és a notebookokra helyeződik, vélik a tajvani magazin anonim forrásai.

0

Győzelmet hirdet a Blu-ray tábor - idén eldől a formátumháború?

2007. január 9. 18:57

[The Wall Street Journal/Reuters/HWSW] A HWSW számos alkalommal beszámolt már a DVD-t követő domináns médiaformátum betöltéséért folyó háborúról, mely a Sony vezette Blu-ray, valamint a Toshiba égisze alatt csoportosuló HD DVD táborok között zajlik. A Las Vegas-i Consumer Electronics Show (CES) 2007 természetesen újabb remek lehetőséget kínált az érdekelt cégek számára, hogy hangzatos kijelentéseket pufogtassanak, sőt a blu-rayesek egyenesen közelgő győzelmet hirdettek.