eco@tech archívum

Év

0

Kínaiak érdeklődnek a Seagate iránt, az amerikai kormány ideges

2007. augusztus 28. 14:58

[International Herald Tribune/HWSW] Próbára teszi az Egyesült Államok kormányzatának idegeit Kína. A világ legnépesebb országa nemcsak hatalmas lyukat hozott létre az amerikaiak külkereskedelmi egyenlegében, és ebből százmilliárdokat fektetett amerikai állampapírokba, hanem immár meghatározó technológiai vállalatokra is fáj a foga. Most a világ vezető merevlemezgyártójának számító kaliforniai Seagate közölte, hogy kínaiak érdeklődnek a cég iránt.

0

Az Acer bekebelezi a Gateway-t, az USA harmadik PC-szállítóját

2007. augusztus 27. 14:31

Felvásárolja az Egyesült Államok harmadik legnagyobb PC-szállítóját a Acer, hogy nagyobb szelethez jusson a világ legnagyobb PC-piacából. A Gateway kézenfekvő célpontja volt a dinamikusan növekvő tajvaniaknak, a valaha szép időket megélt vállalat ugyanis az ezredfordulót követően súlyos veszteségeket szenvedett el, és leépítésekre kényszerült, ennek ellenére továbbra is ismert és kedvelt márka az amerikai piacon, miközben az Acer nem tudta európai sikereit a tengerentúlon replikálni.

0

A notebookok átveszik az uralmat a hazai PC-piacon is

2007. augusztus 24. 13:44

Ma már Magyarországon is több notesz fogy mint asztali PC -- derül ki az Albacomp által nyilvánosságra hozott adatokból. A fehérvári PC-gyártó szerint az első félév során itthon 80-85 ezer asztali gép mellett 110-120 ezer notebook talált gazdára. A tavalyi első félévben még 100 ezer felett volt az eladott asztali gépek száma, miközben notebookból 70-80 ezer fogyott.

0

Előzött a Sun a második negyedévben

2007. augusztus 24. 10:04

[IDC/Gartner/HWSW] A szerverpiac mára szerezte vissza azt, amit a dotkom összeomlást követően és az általános világgazdasági recesszióval elvesztett. Az IDC becslése szerint a kiszolgálók második negyedéves globális forgalma a hét évvel ezelőtti negyedév óta a legmagasabb. Hasonló számokat prezentált a Gartner is, és a cégek abban is egyetértenek, hogy növekedés motorját az x86 képezi -- hozzáteszik ugyanakkor, hogy a piaci igények teljes skálája nem fedhető le x86-os infrastruktúrával, amit a többi szegmens növekedése jelez. A vezető gyártók erősen teljesítettek, a piac tovább koncentrálódik.

0

Családapák, családanyák húzhatják ki a játékipart a csávából

2007. augusztus 23. 15:10

A francia Ubisoft szerint a videojátékok piaca hatalmas robbanás előtt áll, a vállalat úgy becsli, négy év alatt a forgalom 50 százalékkal ugrik meg annak hatására, hogy a játékok egyre szélesebb közönséget érnek el. Yves Guillemot elnök-vezérigazgató a lipcsei Games Convention rendezvényen abbéli reményének adott hangot, hogy a fejlesztők a jövőben egyre több olyan szoftvert tudnak készíteni, amelyek új közönséget vonzanak.

0

Váratlan fordulatot vett a Blu-ray és a HD DVD harca

2007. augusztus 22. 13:04

Váratlan fordulatot vett a DVD-t követő domináns médiaformátum pozíciójáért folyó háború. Az igen széles tartalommal bíró Paramount filmstúdió, és az animációs mozijairól ismert DreamWorks hétfőn közölte, hogy dobják a Blu-rayt, és mostantól kizárólag a HD DVD-t támogatják. Nem hivatalos információk alapján mindez korlátozott időre szól, és sokmillió dollár cserélt gazdát. A nyerésre álló Blu-ray helyzete ezzel megnehezül, és a HD DVD agonizálása elhúzódhat, ártva az egész iparnak, piacnak.

0

Jövőre már 10-15 digitális tévéadást nézhetünk földi antennáinkkal

2007. augusztus 22. 10:48

A Nemzeti Hírközlési Hatóság honlapján nyilvános konzultációra bocsátotta a digitális átállást megalapozó országos földfelszíni televízió (DVB-T) és rádió (T-DAB) műsorszóró pályázatok kiírási dokumentációját. A digitális átállás jövőre megkezdődhet, 2012-ig pedig be kell fejeződnie, ekkor ugyanis le kell kapcsolni az analóg földfelszíni sugárzást, adásokat.

0

A bíróság szerint nem az SCO Group, hanem a Novell a Unix jogtulajdonosa

2007. augusztus 13. 09:26

Közel négy éve tartó pereskedés végére tett pontot péntek délutáni ítéletével Utah állam egyik szövetségi bírója, aki kimondta, hogy a Novell a UNIX operációs rendszerhez kapcsolódó szellemi jogok tulajdonosa. Dale A. Kimball 102 oldalas ítélete szerint tehát az IBM, valamint egyes linuxos cégek és Linux-felhasználók ellen jogi hadjáratot indító SCO Group vádjai alaptalanok.

0

Még mindig jelentős a szerződéses félvezetőgyártók lemaradása

2007. augusztus 10. 11:00

[Fabtech/HWSW] Ahogyan sok más tőkeintenzív iparág, úgy a félvezetőgyártás is a koncentráció útját járja már régóta, ahogyan egyre kevesebb vállalat engedhet meg magának saját technológiát és üzemet. Ennek következtében folyamatosan növekszik a szerződéses gyártók részesedése a globális chiptermelésben, egyúttal technológiailag is egyre versenyképesebbek az olyanokkal, mint az Intel, az IBM, vagy a Samsung -- a teljes felzárkózásra azonban a jelek szerint legalább az évtized végig várni kell.

0

Felfrissített számítógépeket és szoftvereket mutatott be az Apple

2007. augusztus 8. 11:38

Kaliforniai idő szerint reggel 10 órakor nyitotta meg Steve Jobs az Apple sajtókonferenciáját, melyen számos új termék és szoftver mutatkozott be a közönségnek. Az új iMac-ek mellett frissített Mac Minivel, teljesen új billentyűzettel, továbbfejlesztett .Mac szolgáltatással, iWork és iLife szoftvercsomagokkal ismerkedhettek meg a konferencia résztvevői.