eco@tech archívum

Év

0

Megjelent az SAP on-demand vállalatirányítási rendszere, a Business ByDesign

2007. szeptember 20. 10:24

Az SAP szerdán New Yorkban hivatalosan is fellebbentette a fátylat korábban A1S kódnéven ismert hosztolt vállalatirányítási rendszeréről, amelynek a neve végül Business ByDesign lett. A szolgáltatást elsősorban középvállalatoknak kínálja majd az SAP és 2010-ben már egymilliárd eurós bevételt vár tőle -- addig azonban 300-400 millió eurót költ fejlesztésekre és marketingre.

0

Megújuló csapattal vág neki a következő évnek a Sun Microsystems hazai leánya

2007. szeptember 18. 13:08

Hivatalosan is bemutatkozott a sajtó képviselőinek Hernádi József, a Sun Microsystems hazai leányvállalatának új ügyvezetője, aki a HP-hoz igazoló Hegedüs Gábort váltja ebben a pozícióban. Hegedüs általános helyetteseként Hernádi pár hónapig megbízottként irányította a cég munkáját, majd július közepén nevezték ki ügyvezetővé.

0

Elutasította a Microsoft fellebbezését az Európai Bíróság

2007. szeptember 17. 16:22

Helybenhagyta az Európai Bizottság (EB) ítéletét az Európai Bíróság, és elutasította a Microsoft fellebbezését. Ezzel megerősítette az EB azon 2004-es határozatát, mely többek között dokumentációk megosztását, egy Windows Media Player nélküli XP-változatot írt elő, valamint közel fél milliárd euró bírság megfizetésére kötelezte. Brüsszel és Redmond azóta is vitázik azon, hogy utóbbi teljesítette-e a dokumentációs előírásokat, melynek tétje további több százmillió eurós büntetés.

0

Felvásárolta az Intel a Havokot, a játékok fizikájának egyik szállítóját

2007. szeptember 17. 14:58

Felvásárolja a sok játék fizikai motorjának alapjául szolgáló technológiát fejlesztő Havokot az Intel. Az ügylettel a világ vezető processzorgyártója számítógép-animációs algoritmusokhoz jutott, valamint a játékfejlesztő és animációs iparra kifejtett befolyását növelheti tovább. Az ír Havok az Intel teljes tulajdonú, de önállóan üzemelő leányvállalatává válik.

0

Kartell után kutatnak az amerikaiak a NAND flash iparban

2007. szeptember 17. 14:00

[Bloomberg/Reuters/HWSW] Antitröszt eljárást kezdeményezett a NAND flash iparban az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma (Department of Justice, DoJ), közölte a hivatal pénteken. Ezzel a minisztérium tovább bővíti azon technológiai iparágak körét, melyekben vizsgálódik. Emlékezetes, hogy a DRAM-chipek gyártói között hatalmas bírságokat osztottak ki, és számos vezetőt küldtek rövidebb ideig börtönbe. A büntetőjogi trösztvizsgálat mellett egy polgári peres tömegkeresetet is benyújtottak az ipar két tucat szereplője ellen. Amennyiben bebizonyosodik, hogy összejátszott és versenykorlátozó eszközöket alkalmazott, az iparág többszázmillió dolláros büntetésekre, és számos vezető akár börtönre is számíthat.

0

Egyre drágább a fejlődő piacokra szánt százdolláros noteszgép

2007. szeptember 17. 12:42

[News.com] Tovább volt kénytelen emelni 100 dolláros noteszgépe árát a One Laptop per Child (OLPC) Alapítvány, mely így már nagyon messze került az eredetileg megcélzott ártól. A tavasz folyamán már kiderült, hogy a 100 dollár helyett legalább 150-170 dollár körüli lesz a noteszgép várható ára, most azonban az alapítvány szóvivője bejelentette, hogy legalább 188 dollárt kell majd fizetni a kis számítógép darabjáért.

0

A vírusírtók teszik ki az európai cégek biztonsági költéseinek felét

2007. szeptember 17. 10:56

[News.com] A Gartner legfrissebb számításai szerint a vírusírtó szoftverek teszik ki az európai vállalatok biztonsági költéseinek hatalmas részét, több mint ötven százalékát -- ez nagyon jó hír az ilyen szoftvereket fejlesztő vállalatoknak, a piac mérete ugyanis hatalmas, 2,4 milliárd euróra rúg ebben az évben.

0

Csődvédelembe menekült az SCO, miután befuccsolt a Linux elleni hadjárat

2007. szeptember 17. 10:53

A Linux ellen folytatott jogi hadjáratáról hírhedté vált SCO Group csődvédelemhez folyamodott, melynek keretén belül átszervezéseket kíván végrehajtani. A vállalat célja, hogy időt nyerjen, miután két bírósági ítéletet követően minden reális esélyét elvesztette, hogy bevételre tegyen szert pereskedései révén, sőt, pénzügyi erejét meghaladó visszafizetésekre és büntetésekre számíthat. Az amerikai csődjog értelmében a benyújtó céggel kapcsolatos jogi eljárásokat ilyenkor felfüggesztik.

0

Új HP blade megoldások középvállalatoknak

2007. szeptember 14. 08:36

Új blade keretet jelentett be a HP, a Shorty (köpcös) kódnevű keret lényegében a tavaly nyáron bemutatott c7000 kisebb, olcsóbb változata, amibe 16 helyett csak 8 blade fér.

0

Windowsos szervereket is szállít a Sun

2007. szeptember 13. 10:16

A Microsoft felé nyit a Sun Microsystems: a két vállalat tegnap bejelentette, hogy hamarosan akár Windows Serverrel telepített gépek is rendelhetők lesznek a kaliforniai szervergyártótól. A cégek emellett együttműködnek annak érdekében, hogy a Windows Server a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa a Sun x86-os szerverein, illetve a Solarist futtató gépek felügyelhetők legyenek a Microsoft System Center Virtual Machine Managerből (a Virtual Server 2005 utolsó frissítése már támogatja a Solarist).

0

Visszavette harmadik helyét a PC-piacon Lenovo, betonbiztosan vezet a HP

2007. szeptember 12. 13:50

[iSuppli/HWSW] Rendkívüli teljesítménnyel és az Acer megtorpanásával vette vissza a globális PC-piac harmadik helyét a Lenovo. A vállalat a legmagasabb növekedési ütemet mutatta fel a meghatározó PC-szállítók között, amit elsősorban a hazai erősségének számító kínai piacon támadt erős kereslet magyaráz. A Lenovo helye azonban egyáltalán nem stabil az Acer korábbi lendülete és felvásárlásai alapján. A HP továbbra is magabiztosan őrzi tavaly megszerzett első helyét a Dellel szemben.

0

Az NHH szerint mostantól tilos az előfizetők hűségszerződésbe betonozása

2007. szeptember 12. 13:39

A belföldi konzultáció és a sikeres EU-s notifikáció után a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsa újabb fontos lépést tett a korrekt hűségszerződések kikényszerítése érdekében -- közzétette a nyilvános, helyhez kötött telefon kiskereskedelmi hozzáférési piacaira vonatkozó határozatait. Az NHH megtiltja, hogy a szolgáltatók a hűségszerződésekben indokolatlan és aránytalan feltételekkel korlátozzák a fogyasztók választási szabadságát és a versenyt.

0

Megállította az Intel előrenyomulását az AMD, állítja az iSuppli

2007. szeptember 12. 12:39

[iSuppli/HWSW] Az előzetes becslések alapján vártnál jobban szerepelt az AMD a második negyedévben a processzorpiacon, állítja az iSuppli. A piackutató vállalat legfrissebb jelentése alapján az AMD két százalékponttal magasabb részesedést könyvelhetett áll érték alapján, mint a korábban becsült, ennek megfelelően pedig az Intel az előjelzettnél kisebb területet birtokolt.

0

Elkezdődött az Intel kínai félvezetőgyárának építése

2007. szeptember 10. 09:21

Szombaton ünnepélyes keretek között megkezdték az Intel első kínai chipgyárának építését, amely várhatóan 2010-ben kezdi meg a termelést. A 2,5 milliárd dolláros beruházással épülő, 163 ezer négyzetméter alapterületű, 15 ezer négyzetméteres tiszta területtel rendelkező Fab 68 a vállalat első chipgyára lesz Ázsiában és a harmadik az Egyesült Államokon kívül.