eco@tech archívum

Év

0

A focijátékok sikerének köszönheti a vártnál jobb negyedévét az EA

2007. november 5. 09:01

A FIFA és a Madden sorozat új részeinek köszönhetően a vártnál jobb negyedévet zárt az Electronic Arts. A világ legnagyobb független játékkiadója nettó szinten ugyan veszteséges volt, de az egyszeri tételek kiszűrésével számított nyeresége messze felülmúlta az elemzői várakozásokat.

0

Csúszik a digitális földfelszíni műsorszórás hazai pályáztatása

2007. október 31. 12:14

A politika ismét közbeszólt: a Nemzeti Hírközlési Hatóság közölte, hogy egyelőre nem lehet kiírni az öt digitális televízió és egy digitális rádió műsorszóró-hálózat üzemeltetési jogosultságára vonatkozó pályázatokat, mivel az illetékes parlamenti bizottság nem adta meg a szükséges jóváhagyást. A vonatkozó törvény értelmében az NHH-nak máig, október 31-ig kellett volna kiírnia a pályázatokat. A törvény módosítására már eleve szükség lesz, hiszen ez a dátum is törvénybe van foglalva.

0

Tisztába rakta könyvelését a Dell

2007. október 31. 10:38

A Dell tegnap bejelentette, hogy lezárult az Értékpapírpiaci és Tőzsdefelügyelet által indított vizsgálat, amely a könyvelést vizsgálta. Az eredmény: a vállalat a 2003 és 2007 első negyedéve között elért nyereséget 92 millió dollárral csökkenti. Az összeg gyakorlatilag eltörpül a tárgyidőszakban elért 12 milliárdos profit mellett, még az 1 százalékát sem érte el. A Dell részvényesei fellélegeztek, az árfolyam 1 százalék felett erősödött.

0

Lezárult az Avaya magántőkés kivásárlása

2007. október 31. 09:38

Befejeződött az Avaya kivásárlása, a Silver Lake és a TGP Capital 8,3 milliárd dollárért vették meg a távközlési céget, amelynek részvényeivel utoljára október 26-án kereskedtek a New York-i tőzsdén.

0

A cégek kihasználatlanul hagyják a mobil munkában rejlő lehetőségeket

2007. október 30. 16:25

Egy, a Cisco megbízásából készült tanulmány szerint számos céget eshet abba a csapdába, hogy kihasználatlanul hagyják a mobil munkavállalók alkalmazásában rejlő előnyöket, mert vagy nem a megfelelő embereket veszi fel, vagy a vezetőség nem megfelelő, vagy pedig nem biztosít elegendő kommunikációs erőforrást.

0

Hengerelt a Nokia, remekeltek a koreaiak a mobilpiacon

2007. október 30. 13:52

[iSuppli/HWSW] Lehengerlő produkciót mutatott be a Nokia a harmadik negyedévben. A mobilpiac finn óriása nagyobb mértékben növelte szállításait a megelőző három hónaphoz képest, mint a másik négy vezető gyártó összesen -- derül ki az iSuppli legfrissebb negyedéves jelentéséből. A vezető mobiltelefon-gyártók összességben erős negyedévet zártak a dinamikusan bővülő piacnak köszönhetően, egyedül a Motorola szenved továbbra is, ugyanakkor szállításainak csökkenését sikerült megállítania. A piac folyamatos koncentrációt mutat, az öt legnagyobb cég egyre növekvő szeletet birtokol.

0

Nála nagyobb céget vesz meg a FreeSoft

2007. október 30. 08:38

[IDG/HWSW] A FreeSoft 355 ezer darab saját részvényért megvásárolja a nála nagyobb Humansoftot, amely a Dell legnagyobb hazai viszonteladója, de 8 milliárd forintos bevételének már közel fele szolgáltatásokból (bevezetés, üzemeltetés) származik. A részvények kibocsátási ára 2500 forint, ez 887 millió forintra értékeli a HumanSoftot, amely a független könyvvizsgáló cég szerint amúgy 1,095 milliárd forintot ér.

0

Túlkínálat nyomhatja még lejjebb a NAND flash memóriák árát

2007. október 29. 15:24

[Digitimes] A Digitimes tajvani gyártóktól származó információi szerint csökkent a NAND flash memóriamodulok piacán tapasztalható hiány, sőt, a Samsung felfuttatott termelése hatására átesnek a ló túloldalára, iparági szakértők szerint 2008 elejére már túlkínálat várható ezen a területen. A Samsung október közepén kezdte meg felfuttatni 50 nanométeres technológiával gyártott memóriamoduljainak gyártását.

0

Szárnyal az EMC, hatéves rekordot döntött a részvényárfolyam

2007. október 29. 10:11

Továbbra is jól teljesít az EMC, a tárolóeszközök és -szoftverek legnagyobb gyártója már sorozatban tizenhét negyedéve tud kétszámjegyű százalékos bevételnövekedést felmutatni. A kedvező eredmények nyomán az EMC részvényárfolyama hatéves rekordot döntött.

0

A legnagyobb közel-keleti SAP-integrátor felvásárlásával terjeszkedik a HP

2007. október 29. 09:47

A HP megállapodást írt alá a Közel-Kelet egyik legnagyobb rendszerintegrátor cége, az Atos Origin Middle East (AOME) Group felvásárlásáról. A várhatóan még novemberben lezáruló ügylet pénzügyi feltételeit a felek nem hozták nyilvánosságra. Ezzel a lépéssel a HP tovább bővítette tanácsadási és integrációs kapacitását a régióban.

0

Duplázta profitját a Baidu, de a befektetők ennél többet akarnak

2007. október 27. 14:04

[Bloomberg/HWSW] Megkétszerezte harmadik negyedéves nyereségét Kína vezető keresője, a Baidu.com. A cég papírjai ennek ellenére jelentősen gyengültek a tőzsdén kívüli kereskedésben, mivel a mutatók és a kilátások elmaradtak az elemzői előrejelzésektől. A vállalat további részesedést szerzett a gyorsan bővülő kínai piacon, elsősorban a Yahoo! kárára. A vállalat eközben fokozza befektetését a japán piacba, hogy hamarosan ott is elindulhassanak szolgáltatásai.

0

A Gateway felszippantásával a PC-piac harmadik helyére jön fel az Acer

2007. október 26. 15:39

A Gateway felvásárlását a napokban befejező és rendkívül jó negyedéves eredményekről beszámoló Acer jövőre negyedével több PC-t tervez eladni és 11-12 százalékos piaci részesedést céloz meg, amellyel a harmadik lehetne a HP és a Dell mögött a gyártók rangsorában.

0

A STULZ teremhűtési megoldásaival egészül ki az APC-MGE kínálata

2007. október 26. 14:18

Együttműködési megállapodást kötött az APC-MGE és a német STULZ, amelynek érdekében az APC-MGE kiegészíti hűtési megoldásait STULZ teremhűtési megoldásaival, a STULZ pedig az APC InRow hűtési rendszerét kínálhatja ügyfeleinek. Az APC InRow hűtési és a STULZ teremhűtési kínálatának egyesítése átfogó adatközponti hűtési megoldást biztosít.

0

Az elektronikai részleg húzta magával a Sony eredményeit

2007. október 26. 12:44

Éves összehasonlításban több mint ötvenszeresére ugrott a Sony adózott nyeresége a vállalat második pénzügyi negyedévében, mely a naptári harmadikkal esik egybe. Üzemi szinten tavaly még jelentős veszteséget termelt, de a pénzügyi eredményeket leginkább meghatározó elektronikai részleg teljesítményének feljavulásának köszönhetően azonban a japán óriás vastagon nyereségessé vált, a PlayStation 3 kapcsán keletkezett növekvő veszteségek ellenére is. A cég papírjai 7 százalékot erősödtek a mai kereskedésben az erős számok és kilátások hatására.