eco@tech archívum

Év

0

A dinamikus kereslet hatására lelassult a merevlemezek árcsökkenése

2007. november 9. 15:52

[iSuppli] A nehéz évkezdést követően javult a merevlemezgyártók helyzete, ahogyan az év második felében dinamikusan bővült a leszállított meghajtók mennyisége, derül ki az iSuppli gyorsjelentéséből. A növekedés jótékony hatást fejt ki a vállalatok pénzügyi teljesítményére is.

0

Története során először ért el egymilliárd dolláros negyedéves forgalmat az NVIDIA

2007. november 9. 12:50

Rekordbevétellel és kétszeresére emelkedő nyereséggel zárta legutóbbi negyedévét az NVIDIA. A vállalat eddigi története során először ért el egymilliárd dollár bevételt egy pénzügyi negyedév alatt. Bár ez óriási mérföldkő, hiszem ez még csak a kezdet -- mondta az eredmények kapcsán Jen-Hsun Huang elnök-vezérigazgató.

0

Első a hazai noteszpiacon az Acer -- de a márka erején még dolgozni kell

2007. november 8. 16:18

Egy év alatt megnégyszerezte notebookeladását az Acer Magyarországon, amivel a hazai piac élére verekedte magát, jelentette be a vállalat a harmadik negyedévről tartott sajtótájékoztatóján. A Gartner adatai alapján a hordozható gépek dominanciájának segítségével ezzel a teljes PC-piacon is elsőségre tett szert. Egri Csaba, a hazai képviselet vezetője szerint az Acer képvisel olyan minőséget, mint a hagyományosan nagy márkák, és az Acer név elismertségét is szeretnék a vállalat piaci teljesítményével összhangba hozni. Egri cáfolta a szervizeléssel kapcsolatban keringő negatív pletykákat is.

0

Felhagy a digitális fényképezőgépek gyártásával a HP

2007. november 8. 13:55

[C|Net] Stratégiaváltást hajt végre a digitális kamerapiaccal kapcsolatban a Hewlett-Packard: a jövőben teljes egészében külső cég kezébe adja a gyeplőt, leáll a kameragyártatással és a saját tervezéssel, sőt, az értékesítést is a külső cég végzi majd. A HP neve alatt kamerákat fejlesztő, készítő és terjesztő vállalat kilétéről 2008 első felében lebbenhet fel a fátyol. A karácsonyi szezonban továbbra is megvásárolhatók lesznek a HP digitális fényképezőgépei.

0

Nehéz évek elé néz a Magyar Telekom

2007. november 8. 12:27

Nehéz évek elé néz az átalakuló Magyar Telekom, ahogy a vezetékes hangszolgáltatásokból származó bevétel gyors csökkenését csak alig-alig tudják ellensúlyozni más szolgáltatások. A vállalat jelentős átalakulásnak néz elébe, amelynek keretében megszüntetik a T-Com és T-Online márkaneveket és az otthoni vezetékes szolgáltatásokat T-Home néven kínálják majd.

0

A TomTom már 4,2 milliárd dollárt ajánl a Tele Atlasért

2007. november 8. 11:09

[WSJ, Business Week] Egyre nő a tét a Tele Atlas megszerzéséért folytatott játszmában: júliusi ajánlatát 41 százalékkal megfejelve már 2,9 milliárd eurót, azaz több mint 4,22 milliárd dollárt kínál a navigációs szoftvereket és berendezéseket kínáló TomTom NV a térképóriás Tele Atlasért. A cégért jelenleg két vállalat birkózik egymással, a TomTom legnagyobb ellenfele, a Garmin is kiszemelte magának a vállalatot.

0

Az Intel nyomása ellenére történelmi mérföldkövet ért el az AMD

2007. november 7. 11:52

[IC Insights/HWSW] A top félvezetőgyártók rangsorában ritkán történik jelentős átrendeződés, az IC Insights legfrissebb jelentésében azonban a vezető tízben hét pozíció módosult. Az AMD története során elsőként került be a legnagyobb tíz közé, ahogyan a vállalat nagyobb ütemben volt képes növelni szállításait, mint ahogyan árcsökkentésekre kényszerült. Szintén remekeltek a memóriagyártásban érdekelt cégek, ahol a NAND ellensúlyozta a DRAM gyengélkedését.

0

Szeptemberben is dinamikusan nőtt a hazai mobilpenetráció

2007. november 7. 10:21

Szeptemberben további 112 ezerrel nőtt a három hazai mobiltelefonszolgáltató ügyfeleinek száma, így hazánkban száz lakosra 104,4 előfizetés jutott a hónap végén, közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) legfrissebb gyorsjelentésében. A hónap utolsó napján hívás fogadására alkalmas SIM-kártyák száma alapján szeptemberben a Pannon és a T-Mobile vesztett egyetlen századnyi részesedést.

0

Megkezdte a Quanta a százdolláros laptop sorozatgyártását

2007. november 7. 10:06

A One Laptop per Child (OLPC) nonprofit szervezet bejelentette, hogy tegnap megkezdődött a százdolláros laptop sorozatgyártása a tajvani Quanta kínai üzemében. A több lépésben felfuttatandó sorozatgyártásnak köszönhetően a jelenlegi 188 dolláros darabonkénti költségből két éven belül valóban száz dollár lehet.

0

Városban is helytálltak a robotautók

2007. november 6. 13:51

Az idén november 3-án megrendezett DARPA vezető nélküli, robotirányítású autók versenyét a Carnegie Mellon egyetem terepjárója nyerte. A Boss névre keresztelt Chevrolet Tahoe lassan ugyan, de biztosan nyerte a városi környezetben lefolytatott, gépeket izzasztó próbát. A második célbaérő, az egymillió dollár jutalmat bezsebelő Stanford után harmadikként a Virginia Műszaki Egyetem csapata ért célba, az ő markukat 500 ezer dollár ütötte.

0

A VIA-tól és a Transmetától rabolt piaci részesedést az AMD

2007. november 5. 14:25

Növekedett az AMD piaci részesedése a harmadik negyedévben, de a cég nem az ősrivális Intel kárára növekedett, hanem a VIA-tól és a Transmetától szippantott el vásárlókat -- derül ki a Mercury Research által nyilvánosságra hozott adatokból.

0

A várakozások felett teljesít a Lenovo, már nincs szüksége az IBM névre

2007. november 5. 13:56

Az elemzői konszenzust messze meghaladó eredményekről számolt be a Lenovo. A kínai gyökerű vállalat közel megháromszorozta harmadik negyedéves nyereségét, miután dinamikusan növelte szállításait, valamint elbocsátások révén költséghatékonyságán is javított. Az előzetes adatokkal ellentétben a cég megtartotta harmadik helyét a globális PC-piacon, hajszállal az Acer előtt maradva.

0

A Garmin és a TomTom versenyez a Tele Atlasért

2007. november 5. 12:32

A Garmin ráígért a TomTomra: két rivális gyártó verseng a Tele Atlasért, amelyre a TomTom 2 milliárd eurós felvásárlási ajánlatott adott még júliusban, a Garmin viszont 15 százalékkal többért vinné a digitális térképfejlesztő céget. A Tele Atlas öt napot adott a TomTomnak arra, hogy új ajánlattal álljon elő, ellenkező esetben a Garminnak adja oda magát 2,1 milliárd euróért.