eco@tech archívum

Év

0

Mindenki BlackBerryt akar

2007. december 21. 13:21

A vártnál jobb harmadik negyedévet zárt a népszerűb BlackBerryk gyártója, a kanadai Research In Motion. A vállalat örömmel nyugtázta, hogy a mobil e-mailezésre alkalmas eszközei a vállalatok mellett már a fogyasztók körében is egyre felkapottabbak.

0

Váratlanul lemondott a Red Hat vezetője, miután remek negyedévet zárt a cég

2007. december 21. 11:47

Várakozások felett teljesített a Red Hat, a vezető kereskedelmi Linux-szállító. Az amerikai vállalat egy év alatt közel harmadával növelte forgalmát a legutóbb lezárt negyedévében, nyereségessége pedig ezzel párhuzamosan emelkedett. Családi okok miatt ugyanakkor az elnök-vezérigazgató lemondott posztjáról, és az igazgatótanács elnökeként szolgál tovább a cégnél.

0

A szuperolcsó Centro sikere ellenére nehéz helyzetben a Palm

2007. december 19. 09:53

Látványosan visszaesett a Palm forgalma és nyereségből veszteségbe fordult a cég mérlege a most véget ért második negyedévben annak ellenére, hogy a szuperolcsó Centro okostelefon nagy siker a piacon. A cég csalódást okozó negyedéves előrejelzést tett közzé, valamint azt is bejelentette, hogy a jövőben nem hoz nyilvánosságra részletes pénzügyi prognózist. A részvényárfolyam 11 százalékkal csökkent a hírek hatására.

0

Az Interware megvette az eTel Magyarországot

2007. december 18. 16:33

Magyar kézbe került az eTel Magyarország, miután az Interware megvásárolta az eddigi tulajdonosáótól, a Telekom Austriától. A 2007. december 11-én aláírt szerződés révén a hangszolgáltatások piacán is meghatározó piaci szereplő kíván lenni az Interware. Az eTel Magyarország ügyfelei a jövőben az Interware által garantált, jelenleginél is magasabb technológiai és kiszolgálási színvonalon vehetik igénybe az eddig megszokott szolgáltatásokat -- adta hírül a cég.

0

Remek negyedévet zárt az Adobe, a befektetők mégis csalódottak

2007. december 18. 09:33

Ötödével nőtt az Adobe nyeresége a most lezárt negyedik negyedévben, azonban a vállalat nem változtatott éves előrejelzésén, ami csalódással töltötte el a piacot annak ellenére, hogy az első negyedéves prognózis jobb a vártnál. A tegnapi kereskedés során az Adobe-papírok 2,8 százalékot vesztettek értékükből, majd a tőzsdezárás utáni időszakban az árfolyam további 0,7 százalékot gyengült.

0

AMD: jövőre ismét nyereséges lesz a működésünk

2007. december 17. 14:59

Az ideinél sokkal jobb évet ígér jövőre az AMD. A vállalat elfogadhatatlannak tartja a 2007-et, ugyanakkor folyamatosan javuló teljesítménnyel jövő az összes üzletágat nyereségessé teszik, amit termékfrissítésekkel, piacszerzéssel, valamint a 45 nanométeres gyártástechnológia bevezetésével kívánnak elérni -- ígérte Bob Rivet pénzügyi vezérigazgató.

0

Kína mellett is van élet a globális elektronikai gyártásban

2007. december 17. 12:36

[iSuppli/HWSW] Az ezredfordulót követően a globális elektronikai gyártókapacitás viharos gyorsasággal indult meg Kína felé, aminek eredményeként a Európában és Észak-Amerikában nagykapacitású üzemek tucatjait zárták be a vállalatok. Az elmúlt években noha Kína ipari dominanciája megkérdőjelezhetetlen, földrajzilag diverzifikáltabb kép bontakozik ki. Az iSuppli szerint a gyártók stratégiai helyezkedésében a munkaerőköltségen lévő hangsúly nagyban csökkent, ahogyan a döntéseket sokkal komplexebb elemzésekre alapozzák.

0

Lassan a 40 hüvelykes képernyőméretről is kiszorulnak a plazmák

2007. december 17. 11:01

A Displaybank legfrissebb jelentése szerint jövőre a 40 hüvelykes területen is jelentős teret veszít a plazma az LCD-technológiával szemben. A piac mérete ennek ellenére jövőre is 27,6 százalékkal bővül majd, 15,56 millió darabra, és a Panasonic márkát birtokló Matsushita Electric Industrial továbbra is megtartja elsőségét 36 százalékos részesedéssel.

0

Nyílt forrású szoftverekre és szabványokra áll át a holland kormányzat

2007. december 17. 10:00

Egy, a múlt héten elfogadott rendelet szerint a holland kormányhivataloknak migrációs tervet kell kidolgozniuk, amelynek mentén nyílt forrású szoftverekre és nyílt szabványokra térnek át, és áprilisról csak megfelelő indoklás mellett használhatnak zárt megoldásokat. A nyílt szabványok segítségével hatékonyabb lehet a kommunikáció, a nyílt forrású szoftverek bevezetésével pedig csökkenthetők a kiadások, illetve a szállítóktól való függőség -- hangzik az indoklás.

0

Rendkívül sikeres év áll a TomTom és a Garmin mögött

2007. december 14. 15:09

A tajvani DigiTimes beszállítóktól származó információi szerint a két legnagyobb piaci szereplő, a TomTom és a Garmin összesen több mint 22 millió navigációs készüléket, PNA-t szállít le összesen a boltokba 2007-ben. Ebből a volumenből a Garmin 12 milliót, a TomTom pedig 10 millió körüli mennyiséget mondhat magáénak.

0

Hálózati szolgáltatások terén erősít egy akvizícióval a BT

2007. december 14. 15:04

A BT (korábbi British Telecom) 202 millió dollárért megvásárolja az ázsiai és csendes-óceáni régió vezető IT-szolgáltatóját, a szingapúri Frontline-t. A Frontline helyi, regionális és nemzetközi ügyfelek számára nyújt IT-tanácsadást, illetve infrastrukturális, rendszerintegrációs és IT-outsourcing szolgáltatásokat.

0

Beismerte botlását, de fogadkozik az AMD

2007. december 14. 14:30

Az AMD vezetői elismerték, hogy az év során több hibát is elkövetett és csalódást okozott a processzorgyártó, ugyanakkor úgy érzik, a vállalatról kialakult negatív kép téves. A cég tegnap New Yorkban tartott elemzői konferenciáján értékelte az elmúlt negyedévek teljesítményét, valamint számos részletet hozott napvilágra a következő két év termékterveivel kapcsolatban, melyek több változást is mutatnak a korábbiakhoz képest. A cég papírjai a konferencia ideje alatt közel 7 százalékkal estek délelőtt, majd a délutáni kereskedésben visszaerősödtek, így mindössze 1,5 százalékos csökkenéssel zártak.

0

Magyar vezető emelkedett regionális pozícióba a Microsoftnál

2007. december 14. 13:45

2008. január 1-től Takács Péter, a Microsoft Magyarország kereskedelmi igazgatója tölti be a vállalat közép-kelet-európai régiójának kis- és középvállalati értékesítési igazgatói posztját. Utódjának ezzel egy időben a Microsoft Magyarország ügyvezetője Kali Istvánt nevezte ki, a jövő év elejétől ő látja el a vállalat kis-és középvállalati üzletágának igazgatói feladatait.

0

Masszív veszteség, gyászos előrejelzés a Novellnél

2007. december 14. 09:13

Némi késlekedést követően tegnap nyilvánosságra hozta negyedik negyedéves és éves eredményeit a Novell. A vállalat bevétele növekedett, de a költségek elszabadulása miatt továbbra is veszteségesen működik, és a kilátásai sem rózsásak -- a befektetők büntettek.