:

Szerző: Vörös Péter

2001. június 18. 00:12

Elemzők szerint nem valószínű, hogy a Microsoft profitfigyelmeztetést jelent be

[ON24, Reuters] Pénteken több elemző is egyöntetűen cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint a Microsoft profitfigyelmeztetést tenne közzé. A múlt hét második felében a híresztelések valamelyest gyengítették a cég részvényárfolyamát, bár a Nasdaq is jelentősen, több mint 8%-kal esett a héten. Pénteken a Microsoft részvényárfolyama 0,88$-ral (1,28%-kal) 68,02$-ra csökkent.

Az elemzőket igazából nem is a jelenlegi negyedév izgatja, hiszen sok jel utal arra, hogy az eredeti terveknek megfelelően sikerül a cég negyedik pénzügyi negyedéve. Annál nagyobb az érdeklődés a következő pénzügyi év kilátásaival kapcsolatban. A mostani negyedévben egyébként a First Call által reprezentált elemzők várakozása részvényenként 42 centes nyereség és 6,46 milliárd $-os forgalom.

Az elemzők legalább három érvet hoztak fel amellett, hogy a cég nem fog profitfigyelmeztetést közzé tenni: 1. a negyedévnek még viszonylag az elején jár a Microsoft; 2. a cég vezetése megerősítette, hogy az európai és japán piacokon jók az eredmények; 3. a Microsoft licencelési változtatásai kedvezően alakították a pénzügyi eredményeket.

A Microsoft pénteken nem kívánt megjegyzést fűzni a híresztelésekhez, miszerint a cég profitfigyelmeztetést készülne közzétenni. Mark Murray, a cég szóvivője szerint "a cég soha nem kommentál híreszteléseket vagy spekulációkat és semmiképpen nem fűz megjegyzést az ilyen jellegű kereskedői spekulációkhoz".

A negyedéves eredményeket a cég várhatóan július 19-én, a tőzsdei zárás után fogja közzétenni.

a címlapról