:

Szerző: Vörös Péter

2001. június 8. 01:46

A SIA szerint a félvezetőipar 2002-ben áll helyre

[CNET, EB News] Történetének egyik legkomolyabb válsága után a félvezetőipar az év második felében már növekedésnek indul, jövőre 20%-os lesz a növekedés, míg 2003-ban 25%, jelentette be a Semiconductor Industry Association (SIA) a szövetség féléves előrejelzésében. Kirk Pond, a Fairchild Semiconductor elnök-vezérigazgatója szerint dacára az idei, a túl magas készletek által okozott visszaesésnek, a félvezetőpiac növekedése továbbra is az eredetileg tervezett ütem szerint alakul majd az 1999-es 149 milliárd $-os szintről 283 milliárd $-ra 2004-ben.

Az idén a globális félvezetőpiac az előrejelzések szerint 14%-kal, 175,5 milliárd $-ra fog csökkenni, szemben az 1985-ös 16,5%-os visszaeséssel, bár sok elemző véli úgy, hogy az idei év lehagyja 1985-öt az egy éves félvezetőforgalom-visszaesés terén.

Egy másik előrejelzés szerint a jövőre várható forgalomnövekedés 25% lesz, miután az idei évben 12%-os csökkenést lesz kénytelen elkönyvelni az iparág - legalábbis így látja a Semico Research piackutató vállalat.

Természetesen hasonlóan a múltbeli előrejelzésekhez a mostani SIA jelentést is módosítani kell akkor, ha a gazdasági növekedés lassulása recesszióba csap át.

A helyreállás nyomai már láthatóak, mivel a készletszint 15 milliárd $-ról 13 milliárd $-ra csökkent a tavalyi utolsó negyedévről az idei első negyedévre, jelentette ki Pond, aki szerint a harmadik negyedévben a PC-vel kapcsolatos alkatrészek kereslete érezhetően nőni fog, ezt pedig egy általános helyreállás fogja követni a negyedik negyedévben.

A SIA előrejelzései szerint az optoelektronika az egyik legsikeresebb terület lesz: a 2001-es 1,1%-os csökkenés után a nagy sebességű hálózati alkatrészek forgalma évente átlagosan 22,3%-kal fog nőni 2004-ig.

a címlapról