:

Szerző: Vörös Péter

2001. június 7. 04:36

A Hewlett-Packard még óvatosabbá vált a harmadik pénzügyi negyedéves előrejelzésekkel kapcsolatban

[Bloomberg] A világ második legnagyobb számítógépgyártója, a Hewlett-Packard óvatosabbá vált harmadik pénzügyi negyedéves előrejelzéseivel kapcsolatban, mivel a gazdasági lassulás hatásai továbbra is érezhetők és a kereslet globális szinten is csökken. Carly Fiorina, a cég elnök-vezérigazgatója szerint "ez a globális gazdasági lassulás egy jó ideig eltarthat még".

A cég májusban azt közölte, hogy a júliusban véget érő harmadik pénzügyi negyedévében a forgalom 0-5%-kal lesz alacsonyabb az előző év hasonló időszakához képest, míg egy korábbi előrejelzés változatlan forgalmat prognosztizált. A HP a nyereséget illetően azt várja, hogy az elemzők előrejelzéseinek megfelelően részvényenként 23 centes lesz az eredmény.

Fiorina elemzőknek azt is elmondta, hogy a Hewlett-Packard tovább csökkenti költségeit annak érdekében, hogy el tudják érni ezeket a célkitűzéseket. Az egyik ilyen lépés az, hogy a cég azt kéri minden alkalmazottjától, hogy a második félévben vegyenek ki 6 nap fizetetlen szabadságot. A cég részvényárfolyama szerdán 1,34$-ral (4,46%-kal) 28,71$-ra csökkent.

a címlapról