A PSINet csődkérvényt nyújtott be maga ellen pénteken - mi lesz veled "Elender"?
A csődeljárási kérelem kiterjed a cég 24, az USA-ban működő leányvállalataira is, a PSINet ázsiai, európai, latin-amerikai leányvállalatait ill. a Metamor tanácsadási üzletágat viszont nem érinti. A bejelentés által érintett vállalatoknak összesen 300 millió $-nyi készpénze ill. készpénzzé tehető rövid távú befektetései voltak.
Négy kanadai leányvállalat szintén csődeljárási védelemért nyújtott be kérvényt az ontariói legfelsőbb bírósághoz a cégek hitelezőivel történő megegyezésről szóló törvény értelmében. A PSINet azt is bejelentette, hogy a kanadai TELUS Corp. tervezi megvenni a PSINet kanadai leányvállalatait a szabályozók és a csődbíróság hozzájárulása után.
A hír hazai vonatkozása:
A PSINet 1999 őszén vásárolta fel Magyarország második legnagyobb internetszolgáltatóját, az Elendert. Tavaly ősszel jelentették be az Elender üzletágak szerinti szétválását, melynek értelmében a PSINet Magyarországhoz kerültek a vállalati ügyfelek, az idén február 9-én bejegyzett Inter.nethez a lakossági üzletág, a fejlesztés-, média- és tartalomszolgáltatási vállalkozások pedig a Webigen Rt. keretében működtek tovább.
A PSINet Magyarország már márciusban sajtótájékoztatót kényszerült tartani, megnyugtatván ügyfeleit, hogy az anyacég gyengélkedése nincs hatással a cég hazai tevékenységére. A PSINet Magyarország Kft. ügyfeleinek és dolgozóinak megnyugtatásául elmondta, hogy a cég folyamatosan nyereséges, akárcsak az anyacég európai vállalkozásai, akvizíciói.
Az ex-Elenderes lakossági ügyfeleket kiszolgáló Inter.net Magyarország Kft. amerikai anyavállalata egy évvel ezelőtt kezdte meg eltávolodását a PSINettől. Amerikában az Inter.net Inc. céget kivásárolta a menedzsment, négy magánember lett a többségi tulajdonos és a PSINet részesedése 20 % alá csökkent. Az Inter.net magyar előfizetőit - az "Elender-örökség" lakossági üzletágát - már csak ezért sem érinti a PSINet Inc. csődeljárása.
A PSINet Magyarország sorsa ugyanakkor bizonytalannak látszik, mert jelen pillanatban nem csupán az PSINet Inc. tőzsdei gyengélkedéséről van szó, mint anno márciusban. Bár az anyacég csődeljárása nem vonatkozik a hazai vállalkozásokra - mint az feljebb írtuk is - , sorsa bizonytalannak tűnik. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a cég vállalati ügyfeleinek aggódni kéne, csupán azt, hogy a jövőben elképzelhető egy ismételt tulajdonos-váltás.
Valószínűsíthetően a cég a héten sajtótájékoztatót is tart a fenti események kapcsán... (Eg)