:

Szerző: Vörös Péter

2001. május 10. 07:51

A Cisco részvényárfolyama több, mint 6%-kal visszaesett azután, hogy a cég harmadik pénzügyi negyedéve elég gyengén sikerült

[Bloomberg] Tegnap a Cisco részvényárfolyama 1,29$-ral (6,33%-kal) 19,09$-ra esett vissza, miután a világ legnagyobb hálózati berendezéseket gyártó vállalata közzé tette azt, hogy harmadik pénzügyi negyedévét 2,69 milliárd $-os veszteséggel és 4,2%-os forgalomcsökkenéssel zárta. A cég tőzsdei bevezetése óta először fordult elő az, hogy a forgalom visszaesett.

Az év eddigi részében a Cisco részvényárfolyama 47%-kal csökkent, ez szintén példa nélkül való visszaesés. A befektetők viszonylag kevés részlettel lettek gazdagabbak az év további részét illetően, pedig ez a mostani időszakban igen fontos lett volna. John Chambers, a cég elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a negyedik pénzügyi negyedév a harmadikhoz képest 10%-kal lesz alacsonyabb forgalom szempontjából.

Ha tovább folytatódik az alacsony infláció, a költségvetési többletek és kamatláb csökkentések, akkor egy idő után most már meg fog állni a beruházási kiadások csökkenése. James Lyon, az Oakwood Capital Management egyik elemzője szerint valószínűleg elérte a mélypontot az amerikai gazdaság. Most már csak az a kérdés, hogy milyen gyorsan fognak magukhoz térni a vállalatok?

Az egyszeri költségeket és az akvizíciós kiadásokat leszámítva a profit 230 millió $ (részvényenként 3 cent) lett volna az április 28-ával zárult negyedévben. A forgalom 4,93 milliárd $-ról 4,73 milliárd $-ra csökkent.

a címlapról