Véget ért a hackerháború
[ZDNet] Azok a kínai hackerek, akik nemrég virtuális hadüzenetet intéztek az USA ellen - persze a virtuális ellencsapás sem sokat késlekedett - kijelentették, hogy miután 1000 amerikai oldalt sikerült lecserélniük, fegyverszünetet hirdetnek.
A szemet szemért, fogat fogért ősi alapelv szerint vívott háborúban mindkét oldal egyaránt aratott győzelmeket, és szenvedett el vereségeket, az okozott kárt egyelőre nem sikerült felmérni. A Chinabyte kínai portálon utolérhető Honker Union of China kínai számítógépes terroristákat összefogó szervezet szerint az ezer oldal lecserélésével elérték céljukat, az esetleges további támadásokhoz semmi közük.
Az amerikai betörök ugyancsak sikeresen szerepeltek, több száz kínai oldalra tudtak betörni az emlékezetes, és azóta is rendezetlen felderítő-kémrepülőgép ügy után. A kínai oldalakon a következő, nem túl szívélyes üdvözlethez hasonlókat helyeztek el: "Kínát örökké gyűlölni fogjuk, és fel fogjuk törni a kínai oldalakat." Erre érkezett válaszul a Honker Union május elsején indult akciója.
Bizonyos szempontból a Csendes-óceán mindkét oldalán volt pozitív hatása is a történteknek, ugyanis számos cég szánta el magát arra, hogy számítógépes rendszerét a szervezett támadásoktól tartva biztonságosabbá tegye - bár néhányan inkább a kiszolgálók ideiglenes kikapcsolását választották. Mivel a kölcsönös támadások mindkét oldalon ráirányították a figyelmet a biztonsági kérdésekre, valószínűleg javulni fog az Interneten található gépek általános biztonsága is. A támadásokhoz sok gépet használtak fel közbülső állomásként is, tehát minden bizonnyal nemcsak a megtámadottaknak van mit javítaniuk rendszerükön.