[Microsoft] Mától a Microsoft Magyarország vezetésével folytatja munkáját a
kifejezetten a hazai oktatás támogatására létrejött munkacsoport az
American Chamber of Commerce in Hungary szervezetén belül. Ez az
elsősorban informatikai cégeket tömörítő kezdeményezés a következő 12
hónap során egy olyan működési modell létrehozását tűzte ki céljául,
amely keretet adna ahhoz, hogy a külföldi és hazai vállalatok
hatékonyabban tudják támogatni az egyetemeket, főiskolákat illetve
később a középiskolákat, mégpedig úgy, hogy a kedvezményesen avagy
térítésmentesen átadott - több millió dollár értékű - eszközök, tudás,
know-how segítségével az intézmények önmaguk teremthessék meg a
továbbfejlődés anyagi alapjait. Ennek során az AmCham segítséget
nyújtana olyan tevékenységek és szolgáltatások kialakításához, amelyek -
szintén a tagok támogatásával - piacképesen értékesíthetőek a
világpiacon. Az AmCham saját tagjain és az oktatási intézményeken kívül
a Kormány támogatását is szeretné megnyerni az új modell kipróbálásához,
bevezetéséhez.
"Remélem, hogy ezzel a programmal is sikerül előmozdítanunk a magas
szintű informatikai kultúra terjedését a hazai oktatásügyben, és így a
diákok, a jövő munkavállalói sikeres résztvevői lehetnek a digitális
Magyarország, az információtechnológia korának" - mondta Vityi Péter, a
Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója.