:

Szerző: Vörös Péter

2001. április 23. 02:39

A KPMG Consulting elbocsátja alkalmazottai 5%-át

A KPMG Consulting pénteken jelentette be azt, hogy 450-500 alkalmazottól megválnak, a lépés annak az eredménye, hogy jelentős a lelassulás a vállalatok számítástechnikai kiadásaiban, főként a pénzügyi szolgáltatások szektorában. A tanácsadó vállalat a Nagy Öt közül a PricewaterhouseCoopers után másodikként jelent be elbocsátásokat. A PricewaterhouseCoopers (amely már egy héttel korábban bejelentette, hogy 750-1000 állást szüntet meg) egyébként szintén a pénzügyi szolgáltatások szektorának gyengeségére hivatkozva csökkentette létszámát.

A KPMG Consulting elbocsátások azonnali hatályúak és a cég 10.200 alkalmazottjának minden szintjét érintik (az alkalmazottak nagy része az USA-ban ill. Kanadában dolgozik).

A céget februárban vezették be a tőzsdére, az első negyedéves eredményeket várhatóan május 1-én teszi közzé a vállalat. A KPMG Consulting várható negyedéves forgalma 743-753 millió $, szemben az egy évvel korábbi hasonló időszakban elért 632 millió $-ral.

Csütörtökön a cég részvényárfolyama 2,50$-ral 16$-ra emelkedett az egyébként is erős tőzsdei napon (valamint részben annak a hírére, hogy az ex-Andersen Consulting Accenture tervezi tőzsdei bevezetését), majd pénteken az árfolyam 0,37$-ral (2,31%-kal) 16,37$-ra emelkedett.

a címlapról