Az Intel ma jelenti be első negyedéves pénzügyi eredményeit
[Bloomberg] Az elemzők szerint a világ legnagyobb chipgyártójának első negyedéves profitja kevesebb, mint fele lesz az egy évvel korábbi hasonló időszakban elérthez képest. A gyengélkedés fő oka a csökkenő kereslet és a lassuló amerikai gazdaság. A várakozások szerint a cég profitja részvényenként 15 cent lesz (First Call/Thomson Financial), szemben az egy évvel korábbi részvényenként 36 centes eredménnyel. A First Call által reprezentált elemzők szerint a forgalom 19%-kal 6,49 milliárd $-ra esik vissza.
Az amerikai gazdaság a negyedik negyedévben öt és fél éve a leglassúbb ütemben nőtt, ezenkívül a globális chip forgalom növekedése februárban egymás után a hatodik hónapja csökkent. Egyre több elemző van azon a véleményen, hogy a kereslet csökkenése még tovább fog tartani, az ügyfelek rendre törlik chip megrendeléseiket.
Az Intel márciusban profitfigyelmeztetést tett közzé, jelezve, hogy a forgalom és a profit az előrejelzéseknél gyengébben fog alakulni. Andy Bryant, a cég pénzügyi vezérigazgatója akkor közölte, hogy a forgalom az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz (8,7 milliárd $) képest 25%-kal fog csökkenni és a bruttó haszonrés 51%-ra esik vissza.
A chipgyártó óriás a negyedéves eredmények bejelentése után várhatóan közli a következő negyedéves ill. az egész évre vonatkozó előrejelzéseit - és az elemzők további rossz hírekre számítanak. Még a jobban sikerült években is jellemzően a második negyedévet volt a legnehezebb előrejelezni, az idei évet pedig a már jól ismert nehézségek teszik még kevésbé előrejelezhetővé.
A PC kereslet az idén jelentősen visszaesett: a gyengén sikerült negyedik negyedév után (36 millió PC) jelentősen csökkent a forgalom az idei első negyedévben (30 millió PC).
A szakértők szerint azonban a legérzékenyebben az Intel-t a nem-PC termékek érintik: a flash memóriák és a telekommunikációs alkatrészek első negyedéves eladásai ill. a második negyedéves megrendelések a jelek szerint katasztrofálisan sikerültek - ezek a termékek adják a cég forgalmának közel 20%-át - és az idén várhatóan veszteségesek lesznek ezek az üzletágak, jegyezte meg Jonathan Joseph, a Salomon Smith Barney egyik elemzője.
Az Advanced Micro Devices (AMD) pénzügyi jelentése szerdára várható, a First Call által reprezentált elemzők szerint a Sunnyvale-i (Kalifornia) cég nyeresége részvényenként 33 cent lesz, míg a forgalom 1,13 milliárd $ körül várható. Az ázsiai alaplap ill. chipset gyártók a vártnál erősebb keresletet jeleztek az AMD processzorai iránt, de az elemzők szerint a flash memóriák forgalmának visszaesése az AMD eredményeit is jelentősen leronthatja.
Az Intel részvényárfolyama augusztusban volt a csúcson (75,81$), azóta 63%-kal esett vissza.