:

Szerző: Barna József

2001. április 10. 04:58

Újabb helyzetjelentés az Intel és a United Devices közös rákkutatási programjáról

Amint arról korábban már beszámoltunk, az Intel április 4-én az Amerikai Rák Társaság (American Cancer Society), a Nemzeti Rákkutatási Alapítvány (National Foundation for Cancer Research), az Oxfordi Egyetem és a United Devices, Inc. közreműködésével egy nemzetközi Peer-to-Peer rákkutatási programot indított el.

A "Hungary" néven már a bejelentés után egy nappal megalakult magyar csapat immár 432 résztvevő taggal a hetedik helyre küzdötte fel magát a nemzetközi toplistán. Mint ismeretes, Andy Grove, a cég magyar származású korábbi elnök-vezérigazgatója, jelenlegi elnöke, korábbi betegsége óta évente jelentős összegekkel támogatja a CapCure prosztatarák-kutatási alapítványt, melynek egyben igazgatótanácsi tagja is.

Aki úgy érzi, hogy érdemes hozzájárulni e program, és egyben a magyar csapat sikeréhez, a részletekkel kapcsolatban fórumunkban tájékozódhat.

a címlapról