:

Szerző: Vörös Péter

2001. február 23. 08:24

Amint az várható volt, a Sun profit-figyelmeztetést tett közzé

[CNET, TechWeb, Yahoo Finance] A cég részvényárfolyama a tegnapi tőzsdei záráskor még 1,19$-ral (6,05%-kal) 20,81$-ra nőtt - ugyanakkor a tőzsdei zárás után közzétett profit-figyelmeztetés hatására a tőzsdei zárás utáni kereskedésben több, mint 10%-kal csökkent.

Mit is jelentette be pontosan a Sun? Azt, hogy az elemzők által vártnál több, mint 50%-kal gyengébb lesz a cég harmadik pénzügyi negyedéves profitja. Így a várható nyereség részvényenként 7-9 cent, míg a márciusban véget érő negyedévre a Wall Street elemzői részvényenként 15 cent körüli nyereséget vártak. A forgalom növekedést illetően a cég 10-13%-os eredményre számít, ez azt jelenti, hogy forgalom 4,41-4,53 milliárd között lesz - az elemzők előzetes várakozása 5,25 milliárd $ volt. Egy évvel korábban a Sun forgalma 35%-kal nőtt.

Ed Zander, a cég elnöke és működtetésért felelős vezérigazgatója szerint egyértelműen az amerikai gazdaság gyengülése áll a most bejelentett profit-figyelmeztetés mögött. A Sun egyúttal azt is bejelentette, hogy 1,5 milliárd $ értében visszavásárol a cég részvényeiből. Az elmúlt egy év során a cég részvényárfolyama 68%-os esett vissza a csúcshoz képest.

Zander szerint a nagyvállalatok késleltetik Internetes ill. hálózati kezdeményezéseiket, meglepő ütemben csökken a technológiai kiadások nagysága. Zander úgy fogalmazott, hogy "nem tud visszaemlékezni egy olyan időszakra, amikor ilyen hirtelen és ilyen méretben csökkentek volna az IT kiadások".

A Sun eredeti bevételei azt még "túlélték" volna, ha csak .com cégek összeomlásáról és a telekommunikációs vállalatok IT kiadásainak csökkenéséről lenne szó - de a széleskörű IT kiadás csökkenés hatásai alól a cég sem lehet mentes. Először decemberben, majd januárban és februárban kellett szembe néznie a cégnek azzal, hogy a nagyvállalatok széles köre csökkenti IT kiadásait.

Ezzel együtt a Sun USA-n kívüli forgalma és nyeresége a tervek szerint halad.

A lelassulás ellenére a cég továbbra is növeli a kutatás és fejlesztésre költött pénzeket. A jelenlegi negyedévben 1500-2000 új alkalmazottat vesznek fel - bár a negyedik pénzügyi negyedévben ez ennél 500-zal kevesebb lesz, mondta Michael Lehman, a Sun pénzügyi vezérigazgatója, aki azt is hozzátette, hogy a cég nem fogja túlreagálni a rövid távú bizonytalanságokat.

Lehman szerint a Sun bruttó haszonrése 2-3%-kal 45%-ra fog lecsökkenni, mivel a kutatás és fejlesztés tovább nő és a cég nem csökkenti gyártási tevékenységét. Zander szerint a cég továbbra is piaci részesedést szerez az olyan vetélytársaktól, mint a Hewlett-Packard és az IBM. Zander sokkal inkább aggódna akkor, ha a vetélytársak vennék el a cég piaci részesedését, ha jelentős termékgondokkal küzdenének (bár az UltraSparc III processzorból még mindig hiány van) ill. nagy gondok lennének a cég stratégiájával - mindezekről pedig egyáltalán nincs szó.

Az elemzőket nem igazán a profit-figyelmeztetés ténye, hanem annak nagysága lepte meg, bár azt elismerték, hogy a legfontosabb tényező a mostani bejelentés mögött a makroökonómiai környezet gyengesége. Ennek megfelelően várható, hogy Sun és a technológia részvények többsége esni fog pénteken.

a címlapról