Az optikai berendezéseket gyártó Sycamore Networks a vártnál jobb negyedéves eredményeket ért el
Daniel Smith, a Sycamore elnök-vezérigazgatója a vártnál jobb eredményeket annak tudta be, hogy jelentősen nőtt a forgalom, amely új ügyfelekhez és új termékekhez kapcsolódott. A negyedév a cég egymás utáni negyedik nyereséges negyedévét jelenti.
A cég vezetői elismerték azt, hogy a beruházási kiadások csökkenése várhatóan érinteni fogja a céget is, de összességében optimistán nyilatkoztak a közeljövőt illetően. A forgalom előrejelzést változatlanul hagyta a cég és 205-210%-os forgalomnövekedésre számítanak az idén. A cég csak azért nem emelte az előrejelzéseket, mert az új termékekből származó potenciális előnyöket valószínűleg ellensúlyozni fogja az ügyfelek kiadásainak csökkenése.
A cég vezetői bejelentették, hogy a bruttó haszonrést 47%-ról 45%-ra csökkentik le a tervek szerint, főként az új termékbevezetéseknek köszönhetően. A legutóbbi negyedévben a nemzetközi eladások az összes forgalom 20%-át tették ki.
A cég SN 8000-as berendezése (távolsági optikai switch termék) tette ki a forgalom nagy részét. Az SN 6000 némileg járult hozzá a forgalomhoz, míg az SN 16000 (a cég szoftver-alapú, intelligens optikai switch) a forgalom 10-15%-át fogja adni, szemben a korábbi 5%-os előrejelzésekkel. A BellSouth és a CoreExpress már elkötelezte magát az SN 16000 használata mellett. Az SN 10000 a cég ultranagy-távolságú terméke kisebb mértékben fog hozzájárulni a cég forgalmához a második félévben csakúgy, mint az SN 3000, amely egy olyan switch, amelyet nagyvárosi hálózatokhoz (metropolitan area networks) terveztek.