:

Szerző: Vörös Péter

2001. február 2. 07:55

Az Ariba 2,55 milliárd $-ért megveszi az Agile Software-t

[CNET, ZDNN] A B2B szoftverekkel és szolgáltatással foglalkozó Ariba bejelentette, hogy egy részvénycserés ügylet keretében megveszi az Agile Software-t. Az Agile Web-alapú, Anywhere nevű együttműködési szoftvercsomagot készít, amelynek segítségével a globális cégek és azok partnerei termék tartalmat tudnak hozzáadni, update-elni és kezelni a gyártási beszállítói láncon keresztül. Az Ariba vezetői szerint a mostani ügylet a cég bevételeit a októberben kezdődő 2002-es pénzügyi évtől fogják érinteni. Az Agile e hónapban jelenti be harmadik pénzügyi negyedéves eredményeit. Az elemzők várakozásai szerint a cég eredménye nagyjából nullszaldós lesz.

A mostani ügylet lezárulása az Ariba harmadik pénzügyi negyedévére várható, a két cég igazgatótanácsa már áldását adta a felvásárlásra, de még szükség van a részvényesek és a felügyelő szervek engedélyére. Larry Mueller, az Ariba működtetésért felelős vezérigazgatója elmondta, hogy a cég hatalmas lépést tett a B2B terület vezető szerepe felé. Mueller azt is elmondta, hogy mindkét cég azonnal nekilát az integrálással kapcsolatos munkáknak, a cél az, hogy nyárra egy teljesen integrált termékcsaládot tudjon kínálni a cég.

Az elemzők véleménye szerint az Ariba egy igen jó terméket kap a pénzéért. Az Agile üzletmenete jó, a cég 2001-es forgalmát nem érinti a high-tech szektort egyébként érintő lassulás. Az előrejelzések fő alapja az, hogy az Agile ügyfélköre teljes mértékben meg van elégedve a cég termékeivel, a befektetett tőke hozama igen jó és a cég növekedési potenciálja egyéb szempontokból is erős.

Az Ariba-val kapcsolatban már vannak aggodalmai az elemzőknek: a cég növekedési kilátásai nem egyértelműen pozitívak, az Agile felvásárlása ezért is jó hír az Ariba számára. Elemzők szerint eddig éppen a beszállítói tartalom volt gyenge az Ariba termékkínálatában, ezért is ideális partnernek tűnik az Agile.

a címlapról