:

Szerző: Vörös Péter

2001. január 31. 12:51

Vezetőségi változások a Gateway élén - újra Ted Waitt a cég elnök-vezérigazgatója

[CNET, TechWeb, ZDNN] Ted Waitt, a cég 38 éves alapítója újra a vállalat elnök-vezérigazgatója lett, elfoglalva a 44 éves Jeff Weitzen helyét (aki alig több, mint 1 éve töltötte be e posztot), Joe Burke (aki korábban a cég globális terjeszkedéséért volt felelős) lesz John Todd utódja a pénzügyi vezérigazgatói poszton - mind Weitzen, mind Todd távozik a cégtől. Bart Brown lett a Gateway ügyfelekért felelős igazgató, míg Dave Russell lett a beszállítói csatorna menedzsment igazgatója.

Waitt bejelentette, hogy kisebb és gyorsabban reagáló felsővezetői csapatot szeretne létrehozni és már elő is állt a cég rendbehozatalával kapcsolatos feladatok listájával. Az első számú prioritás az üzlet növelése. Második számú prioritás a költségstruktúra helyreállítása annak érdekében, hogy a cég újra nyereséges legyen. Bár egyetértett azzal a kijelentéssel, hogy a PC egyelőre messze áll a kipusztulástól, mégis fontosnak tartotta a "dobozon túli" vállalkozásokat és az információs berendezések piacát.

A Gateway legnagyobb vetélytársa a szintén rendelésre gyártó PC óriás, a Dell Computer, amely jól ismert alacsony készletszintjéről és költségeiről. A Gateway elemezői ülést fog tartani február 28-án, addig nincs további utasítás a vezetőség részéről a további teendőkkel kapcsolatban.

Január 11-én a Gateway gyenge negyedéves eredményekről számolt be és azt is közölték, hogy legalább 10%-kal csökkentik az alkalmazottak számát. Egyes elemzők szerint még annak a lehetősége is felmerült, hogy a mostani változások az első lépés jelentik afelé, hogy egy vetélytárs felvásárolja a céget. Arra is szüksége lehet a vállalatnak, hogy a gyártás egy részét outsourcing megoldással intézze.

a címlapról