:

Szerző: Bodnár Ádám

2001. január 11. 13:11

A Motorola negyedik negyedéves eredménye megfelelt a várakozásoknak

A Motorola negyedik negyedéves eredménye megfelelt az elemzők előrejelzéseinek, a társaság 10,1 milliárdos bevétel mellett 355 millió dolláros, azaz részvényenkénti 15 centes nyereséget tudott felmutatni.

A Motorola negyedik negyedéves eredménye megfelelt az elemzők előrejelzéseinek, a társaság 10,1 milliárdos bevétel mellett 355 millió dolláros, azaz részvényenkénti 15 centes nyereséget tudott felmutatni.

A társaság az elmúlt év végén kétszer is profit-figyelmeztetést tett közzé. Először azt közölte, hogy a negyedéves eredmény a korábban jelzett részvényenkénti 37 cent helyett csak 27 cent körül várható, majd a gyenge PC-eladásokra hivatkozva ismét várható profitcsökkenésre figyelmeztetett. Elemzők ezután módosították profit-előrejelzéseiket részvényenkénti 15 centre.

Bár a 10,1 milliárd dolláros negyedéves bevétel 11 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest, a 355 milliós nyereség 41 százalékkal alacsonyabb, mint az egy évvel ezelőtt realizált 564 millió dolláros szint. 1999 utolsó negyedévében a Motorola 9,1 milliárdos bevétel mellett részvényenkénti 25 centes nyereséget tudott termelni.

Ami az egész pénzügyi évet illeti, a Motorola 37,6 milliárd dolláros bevételt ért el, emellett 1,9 milliárdos, azaz részvényenkénti 84 centes nyereséget produkált. Egy évvel korábban az éves bevétel 32 milliárd, a nyereség pedig 1,4 milliárd (részvényenként 63 cent) volt.

A rossz negyedévet csak a szélessávú kommunikációs berendezések eladásai mentették meg a katasztrófától. Az ebből az üzletágból származó bevétel 53 százalékot nőtt, míg a nyereség közel megháromszorozódott.

Elemzők szerint a Motorola ebben az évben 41 milliárdos bevétel mellett 83 centes részvényenkénti nyereségre tesz majd szert.

a címlapról