:

Szerző: Vörös Péter

2000. december 18. 00:31

Pénteken az Adobe részvényárfolyama közel 9%-kal erősödött a jól sikerült negyedév hatására

A Wall Street kedvezően fogadta az Adobe csütörtökön, a tőzsdei zárás után közzétett eredményeit: pénteken a cég részvényárfolyama 5,13$-ral (8,94%-kal) 62,44$-ra emelkedett. Az Adobe Systems csütörtökön bejelentette, hogy december 1-vel zárult negyedik pénzügyi negyedévük a vártnál jobban sikerült: az üzemi nyereség 127,5 millió volt (részvényenként 34 cent) - a várakozások szerint 29 cent körül lett volna a részvényenkénti nyereség. A cég azt is bejelentette, hogy 45 éves Bruce Chizen, a cég elnöke lesz egyben az Adobe elnök-vezérigazgatója is, leváltva a 60 éves John Warnock-ot, a cég egyik alapítóját. Warnock továbbra is az igazgatótanács egyik elnöke marad és műszaki vezérigazgatói posztot is kapott, valamint továbbra is ő felel az Adobe Ventures-ért.

A negyedéves forgalom 26%-kal nőtt az előző év hasonló időszakához képest és 8%-kal az előző negyedévhez képest és 355,2 millió $ volt. A 2000. pénzügyi évben a cég nyeresége 287,8 millió $ volt (részvényenként 1,13$), a forgalom pedig 1,3 milliárd $. Az elemzők várták ugyan a jó eredményeket, de a makrogazdasági aggályok miatt a cég részvényei csökkentek: a részvény túlságosan magas árfolyam/nyereség aránnyal rendelkezik, ezért nem ajánlják megvételét a befektetőknek - ilyen hatással van egy kicsit lassuló gazdaság egy jól menő cég részvényárfolyamára.

Az elemzők egy része tartotta a részvény besorolását, mások emelték a besorolást. Általános vélemény az, hogy a cég termékei iránt erős a kereslet, mind a teljes, mind az upgrade verziókat illetően. Ez már csak azért is érdekes mert a negyedév során csak részben tudott a cég az új grafikus szoftverből, a PhotoShop 6.0-ból profitálni annak megjelenési időpontja miatt: az angol verziót október elején szállította cég, ekkor a cég pénzügyi negyedéve már a harmadánál tartott. Összességében úgy becsli a cég, hogy a PhotoShop a Web Publishing bevételek 80-85%-át fogja hozni és 25-30%-os növekedést remélnek a terméktől.

Egyes elemzők szerint a cég egyedi helyzete a grafikus szoftver piacon lehetővé teszi a további terjeszkedést és ez a lehetőség egyenlőre nem tükröződik a részvényárfolyamban.

a címlapról