Nem maradhatnak titkok az Apple vs. britek titkosítási ügyben
Nyilvánosságra kell hozni az Apple és a brit kormány közti titkosítási perpatvarhoz kapcsolódó fellebbezés részleteit, melyeket a belügyminisztérium inkább titokban tartott volna.
Az Apple még március elején nyújtott be fellebbezést annak reményében, hogy hatályon kívül kerülhet a végzés, mely előírja hátsó ajtó létrehozását a brit kormányzati képviselők számára a felhasználói adatokhoz való hozzáféréshez. Gyakorlatilag ez volt az első alkalom, hogy az Apple jogi lépéseket tett a 2016-os nyomozói hatáskörről szóló törvény, másnéven „Snooper's Charter" rendelkezései ellen. Az iPhone-gyártó az Investigatory Powers Tribunal (IPT) független igazságügyi testületnél indította el a folyamatot, mely az Egyesült Királyság biztonsági szolgálatai elleni panaszokat vizsgálja. A törvény értelmében az IPT határozatát ezután fellebbviteli bíróságon lehet megtámadni.
A törvényszék március 14-én zárt ajtók mögötti meghallgatást tartott, mellyel kapcsolatban a legfrissebb fejlemény, hogy az IPT elutasította a kormány azon kérését, amely a fellebbezéshez kapcsolódó tárgyalás azon részleteinek nyilvánosságra hozását tiltotta volna, melyeket nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva szerettek volna titokban tartani. A bírók határozata azonban kimondta, hogy az Egyesült Királyság kérése sértené az igazságszolgáltatás elveit.
Jogod van tudni: mankó kirúgáshoz, munkahelyi szkanderezéshez Ezúttal egy mindenki számára kötelező, de laza jogi különkiadással jelentkezünk. Ennyi a minimum, amit munkavállalóként illik tudnod.
A múlt hónapban a brit belügyminisztérium arra utasította az Apple-t, hogy hozzon létre egy olyan hozzáférési lehetőséget (backdoor) az iCloud felhőszolgáltatásban tárolt adatokhoz, melyet a brit hatóságok nyomozati és felderítési célra használhatnának. Az illetékes brit tárca ráadásul általános, globális hozzáférést kért a titkosítással védett mentésekhez, azaz nem eseti jelleggel tekintene be egyes, jellemzően bűnügyekben potenciálisan érintett személyek tárolt adataiba.
Ennek eredményeként az Apple úgy döntött, hogy a „kisebbik rossz" lépést választja, és kikapcsolja a végponti titkosítási védelemt nyújtó Advanced Data Protection szolgáltatást az Egyesült Királyság piacán, ahelyett, hogy eleget tett volna a felszólításnak, amely a kért backdoor létrehozásával járna a hozzáférés létrehozásához. Az ADP célja, hogy végponti titkosítással lássa el az iCloud felhős tárhelyen tárolt adatok, illetve fájlok jelentős részét, így többek között magát az iCloud drive-ot, a fotókat vagy a készülékmentéseket.