Váratlanul elhunyt a Samsung kulcsembere
Elhunyt Han Jong-hee, a Samsung Electronics vezérigazgatója, egyben a cég alelnöke, aki fontos szerepet játszott abban, hogy a vállalat a világ első számú tévé- és okostelefon-gyártójává válhatott az évtizedek során. Múlt héten, a cég feszült légkörben tartott részvényesi közgyűlésén arról beszélt, hogy a menedzsment mindent megtesz azért, hogy a társaság szerencséjét megfordítsa.
Kedden váratlanul elhunyt a Samsung Electronics vezérigazgatója, Han Jong-hee, aki gyakorlatilag egész életét a dél-koreai mammutnak szentelte, illetve tevékeny szerepet játszott abban, hogy a vállalat készülékgyártó részlegét, azon belül is elsősorban a tévés szegmenst a piac élvonalába emelje. A szakember 63 évesen, kórházban halt meg, miután a hétvégén szívrohamot kapott.
Han Jong-hee 2022-ben állt Dél-Korea legnagyobb cégének az élére, a vezérigazgatói feladatokat Jun Young-hyun -nal közösen látták el, aki 2024-től vezette a vállalat félvezetőgyártó részlegét (a Samsungnak egy ideje tradicionálisan két vezérigazgatója van párhuzamosan).
A lengyelek az új németek A lengyel informatikát már nyugati mércével kell nézni, mi is így tettünk az 52. kraftie adásban.
A néhai vezérigazgató négy étvizeden keresztül dolgozott a Samsungnál, a szakma egyöntetű véleménye szerint elsősorban neki köszönhető, hogy a vállalat a világ első számú tévégyártójává tudott válni az évek során és ezt a pozícióját azóta is - 19 éve - képes volt megőrizni.
A vállalat az utóbbi negyedévekben mégis csalódást keltő teljesítményt mutatott, piaci befolyása pedig minden szegmensben visszaesett vagy legjobb esetben stagnált, amiért Han a Samsung múlt heti közgyűlésén bocsánatot kért, illetve azzal próbálta megnyugtatni a befektetőket, hogy a vállalat idén több jelentős akvizíciót is végre kíván hajtani, hogy újra jelentősebb mértékű növekedést tudjon elérni.
Hozzátette, hogy a 2025-ös év a gazdasági környezet bizonytalanságai miatt nem lesz könnyű év - a vezető ugyan konkrétan nem tért ki rá, de a Trump-adminisztráció által bevezetett védővámok a jelentős kínai kitettség miatt a Samsungot kifejezetten kedvezőtlenül érintik.
A múlt heti közgyűlés a helyi tudósítások szerint egyébként kifejezetten feszült légkörben zajlott, a befektetők elsősorban azt rótták fel a vállalatnak, hogy nem kapcsolt időben és lemaradt a nagy AI-forradalomról, melynek köszönhetően a cég papírjai a legrosszabbul teljesítők közé kerültek a tőzsdén.