Szerző: Dömös Zsuzsanna

2025. március 3. 10:52

Szorosabbra fűzi kapcsolatát a Google és a Honor

Milliárdokat tervez AI-ra költeni a kínai Honor, miközben mélyül kapcsolata az Android fejlesztőjével.

A Honor a következő öt évben 10 milliárd dollárt szeretne befektetni mesterségesintelligencia-fejlesztésre, hogy egyszerű okostelefon-gyártón túl „AI-eszközökből álló ökoszisztémával” rendelkező szereplővé avanzsálódjon. Az összeg jelentős részét főleg következő generációs AI-ügynökök fejlesztésére szánják, amik lényegében olyan nagy nyelvi és vizuális modelleken alapuló alkalmazások, melyek képesek egyszerű feladatokat automatizáltan végrehajtani a felhasználó kérésére, például éttermi foglalások lebonyolítását.

A kínai cég szorosabbra fűzi a szálakat a Google-lel is ennek érdekében: a keresőóriással és a chiptervező Qualcommal közösen dolgozik AI-ügynöke fejlesztésén, de konkrét ütemtervről egyelőre nem beszéltek, az eddigi jelek alapján egyelőre koncepció szintjén létezik a fejlesztés. A Honor a jelenleg kínált AI-funkciói mögött már a Google Geminit használja, illetve bejelentette azt is, hogy hét évig fog rendszer- és biztonsági frissítéseket kínálni az androidos Magic-csúcsmobilokhoz. Eddig csak a Google saját Pixel mobiljai és a Samsung S-szériás zászlóshajói kínálhattak ennyi ideig szoftveres támogatást.

honormagic

MVM Edison: Hogyan segítheti egy nagyvállalat a B2B startupokat? (x)

Az első nagy ügyfél megszerzése kulcsfontosságú a startupok számára.

MVM Edison: Hogyan segítheti egy nagyvállalat a B2B startupokat? (x) Az első nagy ügyfél megszerzése kulcsfontosságú a startupok számára.

Mindezen lépések rávilágítanak arra, hogy a Honor elkötelezett a keresőcég mobiloperációs-rendszere felé. Ben Wood, a CCS Insight vezető elemzője szerint a Honor és a Google kapcsolatának mélyülése fontos momentum, mivel a Google eddig a kínai szereplőkkel szemben nagyobb távolságot tartott, most viszont a Honor közel került a Samsung Galaxy és a Google Pixel termékekhez támogatás terén.

A beruházás másik része egy AI-eszközök széles skálájához szánt platform létrehozása, ami nem kizárólag a Honor saját eszközeire korlátozódna, hanem külsős gyártókat is bevonna, ahogy a Honor fogalmaz: a különböző típusú AI-eszközök képesek lennének egymás közti kommunikációra, hogy a fogyasztók több választási lehetőséget kaphassanak.

A Honor 2020-ban vált ki a Huaweiből az amerikai szankciók bevezetése után, azóta a kínai piacon túli terjeszkedésre koncentrál, és törekszik a piac felső kategóriájában való erősödésre, ahol az Apple és a Samsung a főbb konkurensek. Annak ellenére, hogy a Honor bátrabban kísérletezik innovatívabb típusokkal, köztük a hajtogatható mobilokkal, globálisan még mindig kis szereplőnek számít: az IDC piackutató adatai szerint Kínán kívüli piaci részesedése 2024-ben 2,3 százalék volt, szemben a 2023-as 1,7 százalékkal, ami meglehetősen lassú növekedés.

A sikeres IT karrierek többsége mögött ott áll egy erős mentor, szerepének azonban nagyon sokféle árnyalata lehet.

a címlapról