Megszűnik a használatalapú okoscasco
Nem lehetett megtérülően üzemeltetni a terméket, ezért kivonul a használatalapú casco megoldásával a biztosítási piacról a Cristo. A hasonló nevű applikáció a továbbiakban is használható marad és a gépkocsiba épített telemetriai egység révén a piacon egyedülálló szolgáltatásokat nyújt.
Idestova hat évnyi működést követően megszünteti a hazai piacon máig úttörőnek számító okoscasco megoldását a Cristo autós platform, illetve a mögötte álló insurtech szolgáltatócég, a Smartsurance Kft. A cég honlapján már tavaly decemberben megszűnt az új szerződéskötési lehetőség, a meglévő ügyfelek számára tegnap küldött tájékoztató alapján pedig a biztosító - 60 napos előzetes tájékoztatás mellett - minden szerződést felmond az év végéig.
A Cristo - eleinte a Roar Casco nevű termékével - a 2019-es indulása óta a casco biztosítás használatalapú árazását tűzte ki zászlajára. Bár a biztosítási piac nagy szereplői közül mások is próbálkoztak hasonló konstrukciókkal (ilyen volt például az azóta megszűnt Aegon smartCASCO), a Cristo megtalálta a módját annak, hogy a biztosítási díj elszámolása a lehető legkényelmesebb módon, teljesen automatizáltan történjen attól függően hogy az autó éppen áll vagy mozog.
Így blokkold a karriered Golden handcuffs és társai: a 49. adásban összeszedtünk pár dolgot, amit IT szakemberként érdemes elkerülni.
Ehhez a cég a Beat nevű kis telemetriai eszközt adta bérbe (korábban meg is lehetett vásárolni) a felhasználóknak, mely lényegében egy a gépjárművek OBDII diagnosztikai portjára csatlakozó, saját áramforrással és GPS helymeghatározóval, valamint GSM-kommunikációs modullal rendelkező kis kütyü.
A Beat adatai alapján a szolgáltató pontosan tisztában van vele, hogy a biztosított jármű mikor áll és mikor van mozgásban, a tulajdonosnak és/vagy üzembentartónak mindössze arról kellett gondoskodnia, hogy a rendszerhez fejlesztett multifunkciós applikáción keresztül a biztosítási díj keretet rendszeresen (akár automatizáltan) feltöltse.
A szolgáltatás 2023 januárjában megújult, így ettől az időponttól kezdve a rendszer nem idő-, hanem kilométeralapú elszámolással működött, ezzel továbbra is elsősorban azoknak kedvezve, akik relatíve keveset használják az új vagy az átlagosnál fiatalabb gépkocsijukat. A SmartSurance akkori számításai szerint aki évente átlagban 7-10 ezer kilométert autózik csupán, az átlagosan 30-40 százalékot takaríthatott meg ezzel a konstrukcióval. Ez egyébként a közösségi felületeken érkező visszajelzések alapján valós becslésnek tűnt, volt olyan ügyfél, aki évente százezreket spórolt ezzel a konstrukcióval.
A SmartSurance Kft. ugyanakkor az eltelt időszakban a cégvezetés szerint nem tudott elegendő új casco ügyfelet gyűjteni ahhoz, hogy a szolgáltatás gazdaságosan üzemeltethető legyen, ezért előbb a termék értékesítését szüntette meg, majd a biztosítópartnerrel, a lichtensteini UNIQA Versicherung AG-val folytatott egyeztetést követően arról döntött, hogy a teljes állományt leépíti az év végéig rendes felmondással, 60 napos előzetes tájékoztatást követően.
A Cristo platform, illetve az applikáció a biztosítási termék kivezetését követően továbbra is működik majd, így parkolásra, autópályadíj-fizetésre, illetve autóbérlésre és bérbeadásra egyaránt használható lesz a jövőben is.